Lenni, vagy birtokolni? - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 18. vasárnapra

Jézus a vasárnapi evangéliumban kemény szavakkal ítéli el a kapzsiságot, a féktelen bírvágyat, a tobzódást a gazdagságban. Figyelmezteti kortársait és a mai embereket is, hogy röpke életünk után jön a számonkérés, és a kapzsi gazdag nem viheti magával kincseit a sírba. Erre utalt Ferenc pápa többször ismételt, nagyanyjától hallott mondása: Nincs zseb a halotti lepedőn!


Ha már Ferenc pápát említettem: a róla szóló magyar nyelven megjelent könyvekben is olvashatunk arról, hogy az argentin bíboros a nyomornegyedek szegényeivel vállalt szolidaritást, és mennyire küzdött a „pénz nemzetközi imperializmusa” ellen, hivatkozva XI. Pius Quadragesimo anno k. szociális enciklikájára, amely az 1929-es tőzsdeválság után íródott. Most mint Ferenc pápa - Assisi Szegénykéje szellemében - ugyanazt az evangéliumi tanítást hirdette most a riói ifjúsági világtalálkozón. Ferenc pápa elítéli a globalizálódó világ nemzetközi pénzuralmát, és a szegény országok, népek, emberek jogait követeli.


Az „átkozott aranyéhség”, az aranyborjú imádása talán sohasem járt olyan kegyetlen következményekkel, mint a jelenlegi globális gazdasági válság idején. Szentszéki nagykövetekhez szólva (2013. május 16-én) hangsúlyozta: „A pénznek szolgálnia kell, nem pedig kormányoznia!” A jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság világosan mutatja a torzulásokat, mivel az emberi szükségleteket lefokozzák egyedül a fogyasztásra. Sőt, mi több, az emberi lényt is úgy tekintik, mint egyet a fogyasztási javak közül, amelyet lehet használni, aztán eldobni. E magatartás mögött az etika visszautasítása, illetve az Isten visszautasítása rejlik. Mert az etika az Istenhez vezet, akinek nincs helye a piac kategóriái között. Így Ferenc pápa.


Figyelnünk kell Jézus figyelmeztetésére: nem múló földi javakban, hanem lelkiekben kell gazdagodnunk, mert a rozsdamarta kincseket nem vihetjük magunkkal odaátra, ott majd csak a szeretet és annak művei maradnak meg. Életünk értelme a teljesebb lét, nem pedig a birtoklásban való gyarapodás, ahogy Gabriel Marcel és hasonló perszonalista keresztény gondolkodók kifejtik. Nem többet birtokolni (avoir), hanem többnek lenni (être). És ez minden személyre egyaránt vonatkozik; tehát olyan igazságos társadalmat, olyan jogrendet kell teremteni, amely külső keretet biztosít a személyek kibontakozásának, a szeretetközösség megvalósíthatóságának.


Egy kissé elmélyíthetjük Gabriel Marcel híres meglátását a lét misztériumáról.


Az alany – én – csak úgy lesz személy, ha elismeri a másikat személynek, tehát nem a birtokolható tárgyak közé sorolja. A másik ne „akárki”, névtelen „az illető”. Hogy általa legyek és ő velem együtt legyen, találkoznunk kell, ez pedig nem pillanatnyi érintkezés, hanem ontológiai esemény, amely létünket alakítja. A személyek kölcsönös nyitottságában csere valósul meg, önmagunkból ajándékozunk egymásnak a szerelemben, barátságban, egyáltalán az igazi szeretetben. Ebben már mi vagyunk, együtt vagyunk, nemcsak egymás mellett létezünk. A szeretetközösség önerőnkből nem valósulhat meg, csak úgy, ha nyitottak vagyunk a legfőbb „Te”, a Szeretet-Isten felé, aki Fia Lelkével átalakítja önző, a másikat tárgyként birtokolni akaró énünket.

Jézus azért jött, hogy életünk legyen, és minél bőségesebb legyen. Az ő kegyelmi segítségével – az életadó Lélek erejében – kibontakozik isteni életünk, ha kitárulunk az Ajándéknak.

(Lk 12, 13-21)