„Ne feledkezzünk el a „gyöngédség forradalmáról”, amely az Ige megtestesülését idézte elő” - a pápa beszéde a Latin-Amerikai Püspöki Konferencia Tanácsának főpásztoraihoz

A pápa köszönetét fejezte ki az Úrnak a lehetőségért, hogy találkozhatott a CELAM (Consejo Episcopal Latinoamericano), a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák Tanácsa főpásztoraival, koordinációs közgyűlésük alkalmából, amelyet Rio de Janeiro-ban tartanak július 29-e és augusztus 2-a között. A CELAM 57 éve szolgálja Latin-Amerika és a Karib-térség 22 püspöki konferenciáját, hogy dinamikussá tegye a régió egyházai és főpásztorai közötti püspöki kollegialitást és szeretetközösséget.

A pápa utalt rá, hogy ő maga is tanúja volt a Szentlélek erőteljes impulzusának a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák V. Általános Közgyűlésén, amelyet 2007 májusában Aparecidában tartottak meg. Ferenc pápa beszédében arról az örökségről kívánt szólni, amely azon a testvéri találkozón született meg, és amelynek a főpásztorok a „Kontinentális Misszió” nevet adták.

Beszédében arra intette a püspököket: ne „hercegi pszichológiával” rendelkezzenek, ne parancsolgassanak, hanem atya és testvérként álljanak közel az emberekhez, szelíden, türelemmel és irgalmassággal. Ne legyenek ambiciózusak, hanem legyenek jegyesei az egyháznak.

A Szentatya megjelölte Aparecida négy sajátos jellemzőjét, amelyek a konferencia eredetiségét mutatják. Ezek a következők:

A találkozót munkadokumentum nélkül kezdték el, a fő cél az volt, hogy feltárják a főpásztorok aggodalmait a korszakváltást illetően, különös tekintettel a krisztusi tanítványságra és a misszionáriusi életre.

Aparecidában a főpásztorok minden nap osztoztak az Eucharisztiában és egyéb liturgikus pillanatokban, amelyeket mindig kísért a kegyhelyen Isten népének éneke és imája.

Az aparecidai közgyűlés nem fejeződött be a záródokumentummal, hanem tovább folytatódik a Kontinentális Misszióval.

Végül a negyedik sajátosság: ez volt az első alkalom, hogy a Latin-amerikai és Karibi Püspöki Konferenciák egy Mária-kegyhelyen tartották összejövetelüket.

A pápa ezután emlékeztetett rá, hogy a Kontinentális Misszió egyrészt programmatikus, másrészt paradigmatikus dimenzióval rendelkezik. Az első, mint ahogy neve is jelzi, missziós cselekedetek megvalósítását jelenti. A paradigmatikus misszió pedig arra utal, hogy a helyi egyházak szokásos tevékenységét missziós távlatokban kell végezni. Nyilvánvaló, hogy szükség van az egyházi struktúrák reformjára. A struktúrák, a keresztények szívének megváltozása a misszió dinamikájának következménye.

Krisztus tanítványa nem egy elszigetelt egyén, hanem közösségi személy. A Kontinentális Misszió tehát magába foglalja az egyházhoz tartozást is.

Ferenc pápa a missziós tanítványság kihívásai közül kettőt emelt ki: az egyház belső megújulása és párbeszéd a kortárs világgal.

Aparecida rámutatott, hogy szükség van a pasztorális megtérésre. Ez azt jelenti,hogy hiszünk az evangéliumi Jó Hírben, Jézus Krisztusban, aki elhozta Isten országát, hiszünk megtestesülésében, a rossz feletti győzedelmes jelenlétében, a Szentlélek nekünk nyújtott támogatásában és vezetésében, az egyházban, mint Krisztus Testében és Megtestesülése dinamizmusának folytatójában. A pasztorális megtérés főleg magatartásforma, hozzáállás kérdése és az élet megújítása.

Ami a kortárs világgal való párbeszédet illeti, Ferenc pápa idézett a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes k. Konstitúciójából: „Az öröm és remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, főként a szegényekben és a szorongást szenvedőkben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása” (vö. 1. pont). Ez a világgal való párbeszéd alapja. A válasz a mai ember, különös tekintettel az új nemzedékek egzisztenciális kérdéseire, figyelembe véve nyelvezetüket, termékeny változást hordoz magában, amelyet az evangélium, a Magisztérium és az egyház társadalmi tanításának segítségével kell megvalósítani. Az areopáguszok a legkülönfélébbek, hiszen egy városon belül is „különböző városok” vannak. Isten mindenütt jelen van: fel kell ismernünk jelenlétét ahhoz, hogy hirdethessük minden kultúra minden nyelvén; minden valóság, minden nyelvezet különféle ritmussal rendelkezik – fejtette ki gondolatait Ferenc pápa.

Beszédében ezután felsorolt néhány, a missziós tanítványságot érő kísértést. Hangoztatta: képesnek kell lennünk arra, hogy megértsük a gonosz szellem stratégiáját. Szükség van evangéliumi józan észre és leleményességre. A kísértések közé tartozik az evangéliumi üzenet ideologizálása, korlátozása pusztán szocializáló kérdésekre, pszichológiai ideologizálása, amely a Jézussal való találkozást önmegismerésre korlátozza. Vannak azután elit csoportok is, amelyek egyfajta magasabbrendű lelkiséget kínálnak fel, illetve főleg Latin-Amerikában egyes új szerzetesi kongregációk az „elveszített múltat” akarják visszaszerezni.

A funkcionalizmus bénítólag hat az egyházra, azt NGO-vá, nem kormányzati szervezetté csökkenti. Csak a statisztikai adatok, eredmények számítanak, mintha vállalkozásról lenne szó. Latin-Amerikában a kísértések közé tartozik a klerikalizmus is. Itt a pápa utalt az aparecidai dokumentumra, amely az egészséges népi ájtatosságnak nagy jelentőséget tulajdonít a klerikalizmus leküzdésében. A biblikus csoportok, az egyházi bázis közösségek fontos szerepet játszanak a világi hívek felelősségének növekedésében. Az egyház intézmény, de amikor „központtá” válik és csak funkcióira összpontosít, akkor lassanként NGO-vá alakul át. Intézmény helyett „Művek”-ként tevékenykedik, ahelyett, hogy Jegyes lenne; adminisztrátorrá válik, szolgából ellenőrré alakul át. Aparecida olyan egyházat akar, amelyik Jegyes, Anya, Szolga, a hit elősegítője, nem pedig ellenőre – mondta Ferenc pápa.

„Közelség és találkozás” – ez az a mód, ahogyan Isten kinyilatkoztatta magát a történelemben. Ez a népéhez való közelség csúcspontját a megtestesülésben éri el. Latin-Amerika és a Karib-tenger térségében léteznek olyan pasztorális tervek, amelyek „távoliak”, fegyelmi kérdésekkel, alapelvekkel, szervezési folyamatokkal foglalkoznak, közelség, gyöngédség, figyelmes kedvesség nélkül. Elfeledkeznek „a gyöngédség forradalmáról”, amely az Ige megtestesülését idézte elő.

Az Aparecidában javasolt missziós tanítványság az az út, amelyet Isten akar a „ma” számára. A jövő felé feszülő utópia, vagy a múltba tekintő restauráció nem a jó szellemtől származik. Isten valóságos és mindig a „mában” nyilvánul meg. A „ma” hasonlít az örökkévalósághoz, sőt az örökkévalóság szikrája. Nem létezik statikus misszionárius tanítványság, nincs helye az önreferenciának: a tanítvány a Mesterrel való találkozás felé, valamint az emberek felé halad, akik várják az evangélium hirdetését.

A missziós tanítvány nem a középpontban, hanem a periférián van. A középpontban Jézus Krisztus áll, aki hív és küld. A tanítványt elküldi a lét perifériáira. A Szentatya arra is kitért, hogy a Kontinentális Misszió vezetői a püspökök. Legyenek olyan főpásztorok, akik közel vannak az emberekhez, akik szeretik a szegénységet, az egyszerű életmódot. Ébren őrködjenek a rájuk bízott nyáj felett és növeljék a reményt: nap és fény töltse be szívüket. A püspök három helye népe körében a következő: vagy elöl áll, hogy mutassa az utat, vagy középen, hogy népét egységben tartsa, vagy hátul, hogy senki ne maradjon le.

A pápa végül megköszönte hallgatói türelmét és elnézést kért beszéde „rendezetlenségéért”. „Vegyük komolyan hivatásunkat, mint Isten hűséges, szent népének szolgái, hiszen ebben mutatkozik meg tekintélyünk: a szolgálatra való képességben” – fejezte be a CELAM főpásztoraihoz intézett beszédét a Szentatya.

(vm)