„Ne feledkezzünk el a „gyöngédség forradalmáról”, amely az Ige megtestesülését idézte
elő” - a pápa beszéde a Latin-Amerikai Püspöki Konferencia Tanácsának főpásztoraihoz
A pápa köszönetét fejezte ki az Úrnak a lehetőségért, hogy találkozhatott a CELAM
(Consejo Episcopal Latinoamericano), a Latin-Amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák
Tanácsa főpásztoraival, koordinációs közgyűlésük alkalmából, amelyet Rio de Janeiro-ban
tartanak július 29-e és augusztus 2-a között. A CELAM 57 éve szolgálja Latin-Amerika
és a Karib-térség 22 püspöki konferenciáját, hogy dinamikussá tegye a régió egyházai
és főpásztorai közötti püspöki kollegialitást és szeretetközösséget.
A pápa
utalt rá, hogy ő maga is tanúja volt a Szentlélek erőteljes impulzusának a Latin-Amerikai
és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák V. Általános Közgyűlésén, amelyet 2007 májusában
Aparecidában tartottak meg. Ferenc pápa beszédében arról az örökségről kívánt szólni,
amely azon a testvéri találkozón született meg, és amelynek a főpásztorok a „Kontinentális
Misszió” nevet adták.
Beszédében arra intette a püspököket: ne „hercegi pszichológiával”
rendelkezzenek, ne parancsolgassanak, hanem atya és testvérként álljanak közel az
emberekhez, szelíden, türelemmel és irgalmassággal. Ne legyenek ambiciózusak, hanem
legyenek jegyesei az egyháznak.
A Szentatya megjelölte Aparecida négy sajátos
jellemzőjét, amelyek a konferencia eredetiségét mutatják. Ezek a következők:
A
találkozót munkadokumentum nélkül kezdték el, a fő cél az volt, hogy feltárják a főpásztorok
aggodalmait a korszakváltást illetően, különös tekintettel a krisztusi tanítványságra
és a misszionáriusi életre.
Aparecidában a főpásztorok minden nap osztoztak
az Eucharisztiában és egyéb liturgikus pillanatokban, amelyeket mindig kísért a kegyhelyen
Isten népének éneke és imája.
Az aparecidai közgyűlés nem fejeződött be a
záródokumentummal, hanem tovább folytatódik a Kontinentális Misszióval.
Végül
a negyedik sajátosság: ez volt az első alkalom, hogy a Latin-amerikai és Karibi Püspöki
Konferenciák egy Mária-kegyhelyen tartották összejövetelüket.
A pápa ezután
emlékeztetett rá, hogy a Kontinentális Misszió egyrészt programmatikus, másrészt paradigmatikus
dimenzióval rendelkezik. Az első, mint ahogy neve is jelzi, missziós cselekedetek
megvalósítását jelenti. A paradigmatikus misszió pedig arra utal, hogy a helyi egyházak
szokásos tevékenységét missziós távlatokban kell végezni. Nyilvánvaló, hogy szükség
van az egyházi struktúrák reformjára. A struktúrák, a keresztények szívének megváltozása
a misszió dinamikájának következménye.
Krisztus tanítványa nem egy elszigetelt
egyén, hanem közösségi személy. A Kontinentális Misszió tehát magába foglalja az egyházhoz
tartozást is.
Ferenc pápa a missziós tanítványság kihívásai közül kettőt emelt
ki: az egyház belső megújulása és párbeszéd a kortárs világgal.
Aparecida rámutatott,
hogy szükség van a pasztorális megtérésre. Ez azt jelenti,hogy hiszünk az evangéliumi
Jó Hírben, Jézus Krisztusban, aki elhozta Isten országát, hiszünk megtestesülésében,
a rossz feletti győzedelmes jelenlétében, a Szentlélek nekünk nyújtott támogatásában
és vezetésében, az egyházban, mint Krisztus Testében és Megtestesülése dinamizmusának
folytatójában. A pasztorális megtérés főleg magatartásforma, hozzáállás kérdése és
az élet megújítása.
Ami a kortárs világgal való párbeszédet illeti, Ferenc
pápa idézett a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes k. Konstitúciójából: „Az öröm és
remény, a gyász és szorongás, mely a mai emberekben, főként a szegényekben és a szorongást
szenvedőkben él, Krisztus tanítványainak is öröme és reménye, gyásza és szorongása”
(vö. 1. pont). Ez a világgal való párbeszéd alapja. A válasz a mai ember, különös
tekintettel az új nemzedékek egzisztenciális kérdéseire, figyelembe véve nyelvezetüket,
termékeny változást hordoz magában, amelyet az evangélium, a Magisztérium és az egyház
társadalmi tanításának segítségével kell megvalósítani. Az areopáguszok a legkülönfélébbek,
hiszen egy városon belül is „különböző városok” vannak. Isten mindenütt jelen van:
fel kell ismernünk jelenlétét ahhoz, hogy hirdethessük minden kultúra minden nyelvén;
minden valóság, minden nyelvezet különféle ritmussal rendelkezik – fejtette ki gondolatait
Ferenc pápa.
Beszédében ezután felsorolt néhány, a missziós tanítványságot
érő kísértést. Hangoztatta: képesnek kell lennünk arra, hogy megértsük a gonosz szellem
stratégiáját. Szükség van evangéliumi józan észre és leleményességre. A kísértések
közé tartozik az evangéliumi üzenet ideologizálása, korlátozása pusztán szocializáló
kérdésekre, pszichológiai ideologizálása, amely a Jézussal való találkozást önmegismerésre
korlátozza. Vannak azután elit csoportok is, amelyek egyfajta magasabbrendű lelkiséget
kínálnak fel, illetve főleg Latin-Amerikában egyes új szerzetesi kongregációk az „elveszített
múltat” akarják visszaszerezni.
A funkcionalizmus bénítólag hat az egyházra,
azt NGO-vá, nem kormányzati szervezetté csökkenti. Csak a statisztikai adatok, eredmények
számítanak, mintha vállalkozásról lenne szó. Latin-Amerikában a kísértések közé tartozik
a klerikalizmus is. Itt a pápa utalt az aparecidai dokumentumra, amely az egészséges
népi ájtatosságnak nagy jelentőséget tulajdonít a klerikalizmus leküzdésében. A biblikus
csoportok, az egyházi bázis közösségek fontos szerepet játszanak a világi hívek felelősségének
növekedésében. Az egyház intézmény, de amikor „központtá” válik és csak funkcióira
összpontosít, akkor lassanként NGO-vá alakul át. Intézmény helyett „Művek”-ként tevékenykedik,
ahelyett, hogy Jegyes lenne; adminisztrátorrá válik, szolgából ellenőrré alakul át.
Aparecida olyan egyházat akar, amelyik Jegyes, Anya, Szolga, a hit elősegítője, nem
pedig ellenőre – mondta Ferenc pápa.
„Közelség és találkozás” – ez az a mód,
ahogyan Isten kinyilatkoztatta magát a történelemben. Ez a népéhez való közelség csúcspontját
a megtestesülésben éri el. Latin-Amerika és a Karib-tenger térségében léteznek olyan
pasztorális tervek, amelyek „távoliak”, fegyelmi kérdésekkel, alapelvekkel, szervezési
folyamatokkal foglalkoznak, közelség, gyöngédség, figyelmes kedvesség nélkül. Elfeledkeznek
„a gyöngédség forradalmáról”, amely az Ige megtestesülését idézte elő.
Az
Aparecidában javasolt missziós tanítványság az az út, amelyet Isten akar a „ma” számára.
A jövő felé feszülő utópia, vagy a múltba tekintő restauráció nem a jó szellemtől
származik. Isten valóságos és mindig a „mában” nyilvánul meg. A „ma” hasonlít az örökkévalósághoz,
sőt az örökkévalóság szikrája. Nem létezik statikus misszionárius tanítványság, nincs
helye az önreferenciának: a tanítvány a Mesterrel való találkozás felé, valamint az
emberek felé halad, akik várják az evangélium hirdetését.
A missziós tanítvány
nem a középpontban, hanem a periférián van. A középpontban Jézus Krisztus áll, aki
hív és küld. A tanítványt elküldi a lét perifériáira. A Szentatya arra is kitért,
hogy a Kontinentális Misszió vezetői a püspökök. Legyenek olyan főpásztorok, akik
közel vannak az emberekhez, akik szeretik a szegénységet, az egyszerű életmódot. Ébren
őrködjenek a rájuk bízott nyáj felett és növeljék a reményt: nap és fény töltse be
szívüket. A püspök három helye népe körében a következő: vagy elöl áll, hogy mutassa
az utat, vagy középen, hogy népét egységben tartsa, vagy hátul, hogy senki ne maradjon
le.
A pápa végül megköszönte hallgatói türelmét és elnézést kért beszéde „rendezetlenségéért”.
„Vegyük komolyan hivatásunkat, mint Isten hűséges, szent népének szolgái, hiszen ebben
mutatkozik meg tekintélyünk: a szolgálatra való képességben” – fejezte be a CELAM
főpásztoraihoz intézett beszédét a Szentatya.