2013-07-28 18:19:30

Találkozunk a következő Ifjúsági Világtalálkozón 2016-ban a lengyelországi Krakkóban – Ferenc pápa Úrangyala imádság előtti beszéde


A szentmise végén, amellyel felemeltük Istenhez dicsőítő énekünket és hálánkat minden kegyelemért, amelyet az Ifjúsági Világtalálkozón kaptunk köszönetet mondok Orani Tempesta riói érseknek, Stanislaw Rylko bíborosnak és a fiataloknak mindazért az örömért, amelyet kaptam tőletek ezekben a napokban - kezdte az Úrangyala előtti beszédét a Szentatya. Mindannyiótokat magammal viszem szívemben! Majd kérte, hogy fordítsák Szűz Mária felé tekintetüket. Ezekben a napokban Jézus határozottan megismételte hívását, hogy legyünk misszionárius tanítványai. Meghallgattátok a Jó Pásztor szavát, aki név szerint hívott benneteket és felismertétek hangját, ami hívott benneteket (vö. Jn 10,4). Igaz talán, hogy ebben a szívetekben visszhangzó hangban megéreztétek Isten szeretetének gyengédségét? Megtapasztaltátok Krisztus közös követésének szépségét az egyházban? Jobban megértették, hogy az Evangélium a válasz egy teljesebb élet iránti vágyra? – tette fel a kérdéseket a Szentatya.

A Szeplőtelen Szűz közbenjár értünk a Mennyben, mint jó anya, aki védelmezi fiait. Szűz Mária tanítsa meg nekünk létezésével, hogy mit jelent misszionárius tanítványnak lenni. Minden alkalommal, amikor imádkozzuk az Úrangyalát, emlékezzünk az eseményre, amely örökre megváltoztatta az emberek történetét. Amikor Gábor angyal bejelentette Máriának, hogy Jézus, az Üdvözítő Anyjává válik, Ő anélkül, hogy megértette volna ennek a hívásnak a teljes értelmét, rábízta magát Istenre és így válaszolt: „Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38).

Ezt követően mit cselekedett? – tette fel a kérdést a pápa. Miután megkapta a kegyelmet, hogy a testté lett Ige Anyja lesz, nem tartotta meg magának az ajándékot; útra kelt, kilépett otthonából és elsietett, hogy segítse rokonát Erzsébetet, akinek szüksége volt segítségre (vö. Lk 1,38-39). Végrehajtott egy szeretetcselekedetet, a konkrét segítség egy gesztusát, Jézust hordozva méhében. És ezt a gesztust sietve végrehajtotta! – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Kedves barátaim, ez a példa számunkra. Ő, aki megkapta Istentől a legértékesebb ajándékot, válaszának első gesztusaként elindult, hogy szolgáljon és elvigye Jézust. Kérjük Szűz Máriát, hogy segítsen nekünk is, hogy át tudjuk adni Krisztus örömét családtagjainknak, társainknak, barátainknak, mindenkinek. Ne féljetek nagylelkűnek lenni Krisztussal. Megéri! Kilépni magunkból és bátran, nagylelkűen elindulni, hogy minden ember találkozhasson az Úrral.

Kedves fiatalok, találkozunk a következő Ifjúsági Világtalálkozón 2016-ban a lengyelországi Krakkóban. Szűz Mária anyai közbenjárásáért kérjük a Szentlélek világosságát utunkra, amely elvisz bennünket a hit és Krisztus szeretete örömteli ünneplésének következő állomásához – zárta Úrangyala imádság előtt mondott beszédét Ferenc pápa a Rio de Janeiro-i Ifjúsági Világtalálkozó zárószentmiséjén.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.