Szombat esti imavirrasztás a Copacabana tengerparton: „Legyetek egy szebb egyház,
egy jobb világ építői!” – Ferenc pápa buzdítása a fiatalokhoz
Több mint kétmillióan gyűltek össze a riói Copacabana tengerparton július 27-én, szombaton
este a 28. Ifjúsági Világtalálkozó imavirrasztására. A pápa ez alkalommal is nyitott
fehér autóján haladt végig az ünneplő tömeg sorfalai között, többször leszállt a dzsipről,
hogy átöleljen egy fogyatékkal élőt, hogy kezet fogjon a zarándokokkal. Az imavirrasztás
többnyelvű igeliturgiából állt és két részre oszlott: a pápa és a fiatalok párbeszéde,valamint
körmenet az Oltáriszentséggel, amelyet szentségimádás követett.
Az első részben
fiatalok csoportja jelenetet adott elő, amelyben Szent Ferenchez hasonlóan jelképesen
egy templomot építettek fel. A pápa beszéde után a fiatalok lebontották a templomot
és magukkal vitték annak darabjait, felmutatva a „kövekre” írt mottót: „Menjetek és
tegyetek tanítványommá minden népet!”. A találkozó első részében néhány fiatal megható
tanúságot tett hitéről és megtéréséről. Az adorációt a kétmillió hívő mély, intenzív
csöndje kísérte.
Beszédében a pápa Assisi Szent Ferenc történetéből indult
ki: A Feszület előtt hallotta Jézus hangját, amint így szól hozzá: „Ferenc, menj és
építsd újjá házamat”. A fiatal Francesco serényen és nagylelkűen válaszol az Úr meghívására:
építsd újjá házamat. De melyik házat? Apránként tudatára ébred, hogy nem kőművesként
kell egy kőépületet felújítania, hanem hozzá kell járulnia az egyház életéhez; arról
volt szó, hogy az egyház szolgálatába álljon, szeresse azt és munkálkodjon azon, hogy
az egyházban egyre jobban visszatükröződjön Krisztus Arca.
Az Úrnak most is
szüksége van rátok, fiatalokra egyháza számára – mondta beszédében a pápa. A „Campus
Fidei”, a Hit Mezeje névből kiindulva, - ahol eredetileg az imavirrasztást tartották
volna – a pápa a Campus szó három jelentéséhez – mező, pálya, telep – fűzte gondolait,
hogy jobban megmagyarázza a fiataloknak, mit jelent tanítványnak és misszionáriusnak
lenni. Az első jelentés: campus, mező, mint olyan hely, ahol elvetik a magokat; a
második sportpálya, ahol edzéseket tartanak; és a harmadik pedig telephely, ahol munka
folyik.
Az Úr ma továbbra is igényt tart a fiatalokra egyházában. Ma is mindnyájatokat
hív, hogy kövessétek őt egyházában és legyetek misszionáriusok – mondta a pápa. Hogy
hogyan? Azt hiszem, hogy megtanulhatunk valamit abból, ami ezekben a napokban történt:
miért kellett a rossz idő miatt ezt az imavirrasztást a Hit Mezejéről, Guaratibaból
áthelyeznünk? Nem azt akarja ezzel mondani nekünk az Úr, hogy a hit valódi mezeje,
az igazi „Campus Fidei” nem egy földrajzi hely, hanem mi magunk vagyunk? Igen, ez
így igaz! Mi és ti, én és mindenki, mindnyájan. Misszionárius tanítványnak lenni azt
jelenti, hogy felismerjük: Isten Hitének Mezeje vagyunk!
A mező az a hely,
ahol elvetik a magokat: mindnyájan ismerjük Jézus példabeszédét a magvetőről, aki
a mezőre ment, hogy elvesse a magvakat. Némely szem az útfélre esett, némely a kövek,
a tövisek közé, ahol nem tudott kikelni; a többi jó földbe hullott és sok gyümölcsöt
termett (vö. Mt 13,1-9). Maga Jézus magyarázza el a példabeszéd jelentését: a mag
Isten Szava, amelyet az Úr szívünkbe vet el (vö. Mt 13,18-23). Mindennap, de ma különösen,
Jézus magot vet el. Amikor befogadjuk Isten Szavát, akkor mi vagyunk a hit mezeje!
„Kérlek benneteket – kiáltott fel a pápa – hagyjátok, hogy Krisztus és Szava belépjenek
életetekbe, hogy kicsírázhassanak és növekedhessenek! Jézus azt mondja nekünk, hogy
az útfélre vagy a kövek, tövisek közé hullott magvak nemhoztak termést”.
A
Szentatya ezután feltett egy másik kérdést: „Milyen típusú föld vagyunk, milyen földdé
akarunk válni? Talán néha olyanok vagyunk, mint az út: hallgatjuk az Urat, de semmi
sem változik életünkben, mert hagyjuk elkábítani magunkat annyi más felületes felhívás
által, amelyeket mindenfelé hallunk. Tegyük fel magunknak a kérdést: Elkábított fiatal
vagyok? Vagy olyanok vagyunk, mint a köves föld: lelkesen befogadjuk Jézust, de állhatatlanok
vagyunk és nehézségek esetén nincs bátorságunk ahhoz, hogy az árral szemben haladjunk.
Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy gyávák vagyunk-e? Vagy olyanok vagyunk, mint a tövises
talaj: a negatív dolgok, szenvedélyek elfojtják bennünk az Úr szavait (vö. Mt 13,18-22).
És két szinten élek, követem egy kicsit Istent és egy kicsit az ördögöt.
„Ma
azonban biztos vagyok abban, hogy a mag jó földbe hull, mert ti jó föld akartok lenni,
nem part-time, részidős keresztények, nem „kikeményített”, merev arcúak, hanem hitelesek.
Biztos vagyok abban, hogy nem akartok egy olyan hamis szabadság illúziójában élni,
amely hagyja, hogy magával sodorják a pillanatnyi divatok és szokások. Tudom, hogy
magasra teszitek a mércét, végleges döntésekre törekedtek, amelyek teljes értelmet
adnak az életnek. Jézus tudja nektek ezt felkínálni. Ő az „út, az igazság és az élet”
(Jn 14,6). Bízzunk Benne, hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket!” – hangsúlyozta a Szentatya.
Ezután
a pápa a campus-ról, mint sportpályáról, edzési helyről beszélt: „Jézus azt kéri tőlünk,
hogy egész életünkön át kövessük őt, azt kéri, hogy legyünk tanítványai, hogy „az
ő csapatában játsszunk”. Legtöbben szeretitek a sportot. És itt, Brazíliában, mint
más országokban, a labdarúgás nemzeti szenvedély. És mit tesz egy játékos, amikor
meghívják egy csapatba? Edzenie kell magát, mégpedig keményen! Így van ez a mi életünkben
is, akik az Úr tanítványai vagyunk. Szent Pál mondja: „A küzdők pedig valamennyien
megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó babért kapjanak,
mi azért, hogy hervadhatatlant” (1 Kor 9,25). Jézus a Világkupánál valami magasabb
rendűt, valami nagyobbat ajánl fel nekünk! Felkínálja egy termékeny, egy boldog élet
lehetőségét és felkínál egy Vele való jövőt is, amelynek nem lesz vége. Az örök élet
– ez az amit felkínál nekünk Jézus. De azt kéri, hogy fizessük meg a belépőt és ez
azt jelenti, hogy edzzük magunkat, hogy jó formában legyünk, hogy félelem nélkül szembe
tudjunk nézni az élet helyzeteivel, tanúságot téve hitünkről, a Vele való párbeszéd,
az ima révén. Tegyük fel a kérdést: Imádkozom én? Beszélek Jézussal? Hagyom, hogy
a Szentlélek szóljon szívemhez? Imádkozni annyit jelent, hogy beszélünk Jézussal akkor
is, amikor valami jót és akkor is, amikor valami rosszat teszünk. Ez az ima az, amellyel
edzzük magunkat a Jézussal való párbeszédben. A szentségek révén is növekedik bennünk
Jézus jelenléte, valamint a testvéri szeretet, a másik meghallgatásának a képessége,
a megértés, a megbocsátás, a befogadás, mások segítése, minden személyre vonatkozóan,
kizárás, kirekesztés nélkül. Ima, szentségek, mások segítése – ez jelenti az edzést”.
A harmadik kép, amelyet a pápa elemezni kívánt az a „campus”, mint telephely,
munkahely jelentésére vonatkozott. Amikor szívünk jó talaj, amely befogadja Isten
Szavát, amikor „megizzadunk” azért, hogy jó keresztényként éljünk, akkor valami nagyszerűt
tapasztalunk meg: soha nem vagyunk egyedül, hanem testvérek nagy családjához tartozunk,
akik ugyanazon az úton haladnak: része vagyunk az egyháznak. A pápa feltette a kérdést:
„akarjátok építeni az egyházat?” Erőteljesen arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek
az egyház építői: „ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek
egy jobb világot, a testvérek, az igazságosság, a szeretet, a béke, a testvériség,
a szolidaritás világát! Szent Péter azt tanítja, hogy élő kövek vagyunk, amelyek egy
lelki épületet alkotnak (vö. 1 Pét 2,5). És ezt a pódiumot nézve, látjuk, hogy élő
kövekből épült egyház formája van. Jézus egyházában mi vagyunk az élő kövek és Jézus
azt kéri tőlünk, hogy építsük egyházát: mindnyájan élő kövek vagyunk, a szerkezet
egy darabja és ha hiányzik ez a darab, és jön az eső, akkor beázik a ház. Minden élő
darabnak meg kell őriznie az egyház egységét és biztonságát és nem olyan kis kápolnát
kell építeni, amelybe csak egy kis csoport fér be” – folytatta beszédében Ferenc pápa.
Jézus azt kéri tőlünk, hogy élő egyháza legyen: olyan nagy, hogy be tudja fogadni
az egész emberiséget, legyen mindenki otthona! Ezt mondja nekem, nektek, mindenkinek:
„Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet!” Ma este ezt válaszoljuk neki: Igen
Uram, én is élő kő akarok lenni; közösen akarjuk építeni Jézus egházát! Krisztus egyházának
építője akarok lenni”.
„A te fiatal szíved egy jobb világot akar építeni” –
állapította meg Ferenc pápa. Hozzátette: követte a híreket, amelyek arról számolnak
be, hogy sok fiatal a világ számos részén és Brazíliában is az utcára mentek, hogy
kifejezzék vágyukat egy igazságosabb és testvéribb civilizáció után. Ezek a fiatalok
a változás főszereplői akarnak lenni. „Kérlek, ne mondjátok azt, hogy mások a változás
főszereplői!” – kiáltott fel a pápa. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő
rajtatok keresztül lép be a világba. Tőletek is azt kérem, hogy legyetek ennek a változásnak
a főszereplői. Továbbra is küzdjétek le a fásultságot és kínáljatok fel keresztény
választ a világban jelenlévő társadalmi és politikai problémákra. Kedves fiatalok,
arra kérlek benneteket, hogy ne az ablakból szemléljétek az életet. Hogy honnan kezdjük
el? Melyek azok a kritériumok, amelyek meghatározzák egy igazságosabb társadalom építését?
Emlékezzünk rá, mint mondott Kalkuttai Teréz anya, amikor megkérdezték tőle,
hogy mit kell megváltoztatni az egyházban: „Téged és engem!” Honnan kell elkezdeni
a változást? – „Tőled és tőlem!” – válaszolta Boldog Teréz anya.
Keves barátaim,
ne feledjétek: ti vagytok a hit mezeje! Krisztus atlétái vagytok! Egy szebb egyház
és egy jobb világ építői vagytok. Emeljük fel tekintetünket a Szűzanya felé. Ő segít
nekünk, hogy kövessük Jézust, példát ad nekünk Istennek mondott „igenjével”: „Az Úr
szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38). Mi is mondjuk
Máriával együtt Istennek: történjék velem szavaid szerint. Így legyen!”.