A Szentatya beszéde a brazil főpásztorokhoz: Olyan egyház vagyunk-e még, amely képes lángra lobbantani szíveket?

Július 27-én, szombaton a pápa együtt ebédelt Brazília püspöki konferenciájának elnökségével, az ország bíborosaival és püspökeivel Rio de Janeiro érseki rezidenciáján. A hatalmas ország 275 egyházkerületet számlál.

Az egyház ereje „nem önmagában lakozik”, hanem „Isten mély vizeiben”. Az egyház arra kapott meghívást, hogy vesse ki hálóját ezekbe a vizekbe – mondta a főpásztorokhoz intézett beszédében Ferenc pápa, az Aparecidai Szűzanya történetéből kiindulva.

A történet arról szól, hogy három szegény halász kiveti hálóját, de nem sikerül nekik a halfogás mindaddig, amíg hálójukba nem akad egy terrakotta szobor. Először egy test, majd egy fej: a Fogantatás Szűzanyjának a kegyszobra. Csak ezt követően sikerült halat fogniuk, mégpedig nagy mennyiségben.

Ferenc pápa azért utalt erre a történetre, hogy hangsúlyozza: Isten meglepetésszerűen érkezett. Meg kell tanulnunk ennek az eseménynek a bölcsességét: a misztérium darabjai, mint mozaikkép elemei jelennek meg. Mi mindent túl gyorsan és egészében akarunk látni, Isten azonban csak lassankén fedi fel magát előttünk. Az egyháznak is tanulnia kell ebből a várakozásból.

A halászok felfogják a misztériumot: hazaviszik a szobrot és a Szűzanya oltalmába ajánlják ügyeiket, így lehetővé teszik, hogy Isten szándékai megvalósuljanak: egyik kegyelem a másik után. Az Úr felébreszti az emberben a vágyat, hogy szívében őrizze Istent, bennünk pedig azt a vágyat, hogy hívjuk a szomszédokat és megmutassuk szépségét. Azonban a halászok magatartásának egyszerűsége nélkül küldetésünk kudarcra van ítélve – fejtette ki a Szentatya.

Az egyház hajójának nincs olyan potenciája, mint a nagy óceánjáróknak, amelyek átszelik a tengereket. Isten azonban meg akar nyilatkozni a rendelkezésünkre álló, szegény eszközök révén is, mert mindig Ő az, aki cselekszik. A lelkipásztori munka eredménye tehát nem az erőforrások gazdagságán, hanem a szeretet kreativitásán alapul. Szükség van kitartásra és szervezésre, de mindenekelőtt tudnunk kell, hogy az egyház ereje nem önmagában lakozik, hanem Isten mély vizeiben. Az egyház nem távolodhat el az egyszerűségtől: olykor elveszítjük azokat, akik nem értenek meg bennünket, mert elfelejtettük az egyszerűséget, kívülről olyan racionalitást „importálunk”, amely idegen híveink számára. Az egyszerűség nyelvtana nélkül, az egyház megfosztja magát azoktól a feltételektől, amelyek lehetővé teszik, hogy „kihalássza” Istent Misztériuma mély vizeiből. Ferenc pápa emlélkeztetett rá, hogy Brazília helyi egyháza eredeti módon alkalmazta a II. Vatikáni Zsinat tanítását és a megtett út, bár számos gyermekbetegséget kellett leküzdenie, fokozatosan egy érettebb, nyitottabb, nagylelkű és misszionárius egyházhoz vezetett el.

A pápa ezután az emmauszi tanítványok példabeszédére összpontosította gondolatait. A tanítványok megbotránkoznak a Messiás látszólagos vereségén. Vannak, akik talán azért hagyták el az egyházat, mert az túlságosan hidegnek, talán túlságosan önreferenciálisnak tűnt, talán túlságosan merev volt nyelvezetében. Ezzel szemben olyan egyházra van szükség, amelyik nem fél attól, hogy kimenjen éjszaka az utcára, amelyik képes arra, hogy rátaláljon az emberek útjára, és bekapcsolódjon beszélgetésükbe. Olyan egyházra van szükség, amely tud párbeszédet folytani azokkal a tanítványokkal, akik Jeruzsálemből elmenekülve céltalanul bolyonganak, egyedül, kiábrándultan, csalódva egy olyan kereszténységben, amelyet már meddő, terméketlen földnek tekintenek, amely nem képes értelmet adni életüknek.

Sokan beleszerettek a globalizációba, amely önmagában véve hordoz egyfajta valóban pozitív tartalmat, de sokan nem veszik észre sötét oldalát. Ilyen például annak a tapasztalatnak az elveszítése, hogy tartozunk valahová, vagy a családok széthullása, továbbá az, hogy képtelenek vagyunk szeretni és megbocsátani.

A Nagy Egyház mércéje túl magasnak tűnt, ezért tehát sokan elmentek, hogy keressenek valakit, aki új illúziókat ad. Létezik tehát egy központi kérdés: Olyan egyház vagyunk-e még, amely képes lángra lobbantani a szíveket? Olyan egyház, amely képes arra, hogy visszavezessen Jeruzsálembe? Egy olyan világban, amelyben minden vonzó, ami gyors, mint például az internet, de amelyben ugyanakkor érezhető egy kétségbeesett vágy a nyugalomra, a pápa feltette a kérdést: képesek vagyunk-e még arra, hogy megmutassuk a szeretet magasságát a kereszthez való lealacsonyodásban? Szükség van tehát egy olyan egyházra, amelyik képes éreztetni velünk, hogy ő a „mi Anyánk”.

Ferenc pápa emlékeztetett a brazíliai helyi egyház néhány kihívására. Mindenekelőtt szükség van olyan papok képzésére, akik képesek lángra lobbantani az emberek szívét, akik ki tudnak menni az éjszakába, anélkül, hogy félnének a sötétségtől, szükség van emberi, kulturális, érzelmi, spirituális és doktrinális szilárdságra. Ezért alaposan felül kell vizsgálni a képzési struktúrákat, és minden szinten minőségi oktatást kell nyújtani. Egyre jobban érvényre kell juttatni a helyi és regionális elemeket, biztosítva a valódi egységet a különbözőség gazdagságában. Olyan egyházra és olyan misszióra van szükség, amely képes arra, hogy ismét felfedezze az irgalmasság legmélyebb lényegét, hogy beilleszkedjen a „sérültek” világába, akiknek szükségük van megértésre, megbocsátásra és szeretetre.

Fontos továbbá a család megszilárdítása, amely továbbra is a társadalom és az egyház alapvető sejtje. Támogatni kell a fiatalokat és a nőket. „Ne csökkentsük a nők elkötelezettségét az egyházban, hanem mozdítsuk elő aktív szerepüket az egyházi közösségben. Az egyház, ha elveszíti a nőket, azt kockáztatja, hogy meddővé válik.

A társadalmat illetően az egyház egyetlen dolgot kér: annak a szabadságát, hogy a maga teljességében hirdethesse az evangéliumot, akkor is, amikor az szemben áll a világgal: az egyház jelenvalóvá kívánja tenni azt a nem materiális örökségét, amely nélkül a társadalom széthullik, a városokat saját falaik, örvényeik, korlátaik dúlnák fel. Az egyháznak joga és kötelessége, hogy égve tartsa a szabadság és az ember egységének lángját. Oktatás, egészség és társadalmi béke – ezekre van a legsürgetőbb szüksége Brazíliának. Az egyháznak van mondanivalója ezekre a témákra vonatkozóan, mert ahhoz, hogy ezekre a kihívásokra megfelelően válaszoljunk, nem elegendőek a pusztán műszaki megoldások, hanem szükség van az emberről, szabadságáról, értékéről, a transzcendensre való nyitottságáról való világnézetre.

Ferenc pápa végül érintette az Amazonas térségének témáját. Meg kell őrizni a teremtett világot – hangsúlyozta a Szentatya, köszönetét fejezve ki az egyháznak tevékenységéért, amelyet a régióban kifejt. Szükség van szakképzett oktatókra, hogy megszilárdítsák a bennszülött papság képzését és az egyház „amazonasi arculatát”. Végül a pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy az Aparecidai Szűzanya legyen az a csillag, amely megvilágítja a brazíliai egyház elkötelezettségét, a főpásztorok útját, hogy Máriához hasonlóan elvigyék Krisztust a hatalmas ország minden emberéhez. Krisztus lobbantja majd lángra a szíveket, Ő ad új és biztos reménységet – fejezte be beszédét Ferenc pápa.

(vm)