A papok szolgálatát az alázat jellemezze – Ferenc pápa szentbeszéde a riói érseki rezidencián

Csütörtökön reggel Ferenc pápa szentmisét mutatott be szálláshelyén a Rio de Janeiro-i érseki rezidencián a papjelölteknek és elöljáróiknak. Szent Jakab ünnepén szép szentbeszédet intézett a meghívottakhoz. Olyan gondolatokat ismételt meg, amelyeket vatikáni Szent Márta Házban tartott prédikációkra emlékeztettek. Szent Pál szavaiból indult ki, miszerint kincseink cserépedényben vannak, hogy érdemeinket ne önmagunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. Arra kérte a szeminaristákat, hogy ők is hasonlóan viselkedjenek, legyenek cserépedények és szolgálatukat tekintsék az alázat ajándékának, melyet a jó gyónáson, az imán és a szentségimádáson keresztül nyernek el. A szentmisén 300 személy volt jelen, brazil papok és szeminaristák. Ferenc pápa egy általa már többször említett ellentmondásra figyelmeztetett: vagyis arra, hogy a papi szolgálat lényege az alázat, ám olykor egyházi embereket is megkísérti a karrierizmus és a kiváltságok keresése.

A Szentatya szavai szerint a hívő ember elámítja magát, amikor azt gondolja, hogy Isten előtt kedvesebb a többi embernél, holott a keresztény életvitelt az alázatnak kellene jellemeznie. A misén elhangzott olvasmányban Szent Pál azt írja a korintusi híveknek, hogy a mi kincsünk cserépedényben van. Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta önmagát, ez a mi kincsünk. Pál apostol azt akarta hangsúlyozni, hogy mekkora feszültség van az „ajándék nagysága” és azok kicsinysége között, aki kapnak. Maga az emberi természet tehát a törékeny cserépedény, amelyben Isten elhelyezte kimondhatatlan kincsét.

Számunkra, megszentelt személyekre, akár szerzetesek, papok, püspökök vagyunk, van egy közös nevező: ajándékot kaptunk, ám cserépedények vagyunk. A probléma abban áll, hogy oldjuk fel ezt a feszültséget, anélkül, hogy elveszítenénk az egyensúlyt. Az egyház történelme során feltűntek olyan férfiak és nők, akik bár tudták, hogy cserépből vannak, életútjuk során, annyira fellelkesedtek, hogy elfeledkeztek cserép mivoltukról vagy arról, hogy nagy ajándékot kaptak.” Pál apostol nem restelli megvallani, hogy a kapott ajándékhoz képest ő csak cserépedény. És mi tudjuk-e, hogy cserépből vagyunk? Vagy némi trükkel kifestjük, megszépítjük ezt az edényt és így elámítjuk önmagunkat és azt hisszük, hogy egy magasabb rendű kategóriához tartozunk?

„Az egyház sokat szenvedett és ma is szenved amiatt, hogy aki arra kapott meghívást, hogy cserépedényben kapja a kincset, azon szorgoskodik, hogy megváltoztassa a cserép természetét. Azt hiszi, hogy ő jobb, hogy már nem cserépből van. Pedig mi örökre cserepek maradunk… Ettől egyedül Jézus menthet meg bennünket, de ő ezt a maga módján teszi, nem a presztízs, a látszat, a magasabb beosztásra törekvés emberi módján. Ebből születik az egyházban a karrierizmus, amely annyira ártalmas… Jézus azt mondja, hogy ti szolgák vagytok, szolgálni jöttetek.”

Van egy nagyon egyszerű módja annak, hogy megértsük, hogy trükköt alkalmazunk-e. A mód, ahogy meggyónunk egy papnál. Számos módja van ugyanis a gyónásnak. Úgy gyónsz, hogy dolgaidat az intellektus szintjére helyezed, hogy váltogatod a gyóntatódat, amikor szégyelled bevallani bűnödet.

Ha rákérdezel arra, hogy miként gyóntál és ha tisztában vagy azzal, hogy cserépből vagy, akkor jó úton jársz. Az ima és az imádat a sarokkő ahhoz, hogy megtudjuk: továbbra is hiszünk abban, hogy a nagy ajándék Jézus. Kérjük a Szűzanyát, hogy oltalmazza bennünk cserép mivoltunk tudatát, azzal együtt, hogy Istentől kaptunk a nagy kincset.

(ik)