Miatyánk, legyen meg a te akaratod! - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 17. vasárnapra
Az Úr Jézus az apostolok
kérésére megtanítja övéit a legszebb imádságra, a Miatyánkra. A Lukácsnál szereplő
szöveg kissé rövidebb a Máté-szövegnél, amelyet naponta imádkozunk. Jó az, ha időnként
végigelmélkedjük az ima szövegét, nehogy a megszokottság miatt mechanikusan – a tartalomra
nem figyelve – ismételjük a kéréseket.
Már a Miatyánk megszólítás is
magába sűríti az istengyermekségről szóló jézusi üzenet lényegét: mivel a Fiúban,
Jézus Krisztusban az Atyaisten fogadott gyermekei lettünk, a Fiúhoz hasonlóan bizalmas
atyánk megszólítással fordulhatunk Istenhez. Tudjuk, hogy Jézus sokszor az
arám ABBA – édesapa - kifejezést használta személyes imájában, pl. az Olajfák
hegyi gyötrődéskor. Márk megőrizte az eredeti arám szót. Ugyanígy Szent Pál a Római
levél 8. fejezetében, amikor a Szentlélek által kapott istengyermekség kegyelméről
ír.
A hívő keresztény minden kérésével, bizalommal fordulhat a szerető és gondviselő
Atyához, de mindig azzal a ráhagyatkozással, hogy Ő nálunk jobban tudja, mire van
szükségünk, mi szolgálja jobban Isten országa ügyét és üdvösségünket. „Legyen meg
a teakaratod!” Sokszor nem értjük, miért hallgat az Isten, miért nem teljesíti
kéréseinket, ha bajainkban Hozzá kiáltunk. Van úgy, hogy próbára tesz, vagy oltókése
megmetsz bennünket, hogy új szépségeket teremjünk, a szeretet gyümölcseit hozzuk.
Jézus maga nem adott magyarázatot a szenvedésre, hanem magára vette az emberi nyomorúságot,
a bűnt és a szenvedést, felvitte a keresztre, halálával és feltámadásával megszabadított
bennünket, és az isteni élet reményét alapozta meg.
Annyi bizonyos, hogy a
kérő imádság megértése a legnehezebb teológiai probléma, vagy inkább misztérium. Isten
örök üdvösségterve valósul meg a történelemben, ebbe kell bizalommal beilleszkednünk,
keresve Isten ránk vonatkozó akaratát. Nem vagyunk fatalisták, Isten nem rángat bennünket
dróton bábuként, hanem cselekvésre, közreműködésre hív. Aki megteszi azt, ami tőle
telik, annak az Úr megadja a szükséges kegyelmet. Istenre hagyatkozunk, de nem hagyjuk
el magunkat, nem hagyatkozunk a sorsra. Mi nem látjuk, nem értjük sokszor, hogy mi
miért történik velünk, de biztosak lehetünk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra
válik (Róm 8, 28). Ahogy egy portugál közmondás állítja; Isten egyenesen ír görbe
vonalakkal is. És még azt olvassuk Szent Lukácsnál, hogy az Atya egy kérést mindig
meghallgat, azt, amikor gyermekei a Szentlelket kérik tőle (11,13).
Fejezzük
be elmélkedésünket boldog Charles de Foucauld imájával: Charles de Foucauld
A
ráhagyatkozás imája
Atyám, rád hagyatkozom, tedd velem azt, ami neked
tetszik. Bármit teszel is velem, megköszönöm. Kész vagyok mindenre, csak
akaratod teljesedjék bennem és minden teremtményedben. Semmi mást nem óhajtok,
Istenem! Kezedbe ajánlom lelkemet, neked adom, Istenem, szívem egész szeretetével, mert
szeretlek téged, és a szeretet sürget, hogy egészen neked adjam magam, hogy
fenntartás nélkül kezedbe helyezzem életemet, határtalan bizalommal, mert
te vagy az én Atyám. (Lk 11, 1-13)