2013-07-24 17:21:29

Ferenc pápa brazíliai látogatásának harmadik napja a 28. Ifjúsági Világtalálkozón


Elérkeztünk a Szentatya brazíliai útjának harmadik napjához, amely során felkereste az Aparecida-i Mária szentélyt, Latin-Amerika egyik legfontosabb búcsújáró helyét. Mint tudjuk az argentin pápának ez az első külföldi látogatása, amely a Gondviselés akaratából éppen saját földrészének szól. A Szentatya, aki pápasága céljául a szegény egyház a szegényekért gondolatot jelölte meg, nagy kihívással néz szembe ebben a hatalmas országban. Az utóbbi évek gazdasági fellendülése következében 20 millió ember felemelkedett a nyomorból, ám további 20 millió várja, hogy sorsa jobbra forduljon.

A Szentatya helyi idő szerint délelőtt indult a szentélybe. Amikor oda érkezett Európában már a délután közepe volt az 5 órás időzóna különbség miatt. A Szentatyát boldog ünneplő hívősereg fogadta, hírügynökségek 200 ezer személyről írnak, akiknek többsége a rendkívüli hideg ellenére az éjszakát a szabadban töltötte. A hőmérséklet 5 fokra süllyedt. Helyi időjárásjelentés szerint a Paraíba folyó völgyében fekvő városban ez volt az utóbbi évek leghidegebb éjszakája. Az esernyők erdejéből nemzeti lobogók is kimagaslottak, főként latin-amerikai országoké, de olasz, francia és amerikai zászlók is voltak a tömegben. Aparecida 170 kilométerre fekszik a 12 millió lakosú Sao Paulo-tól. A városba érkező Szentatyát Sao Paulo állam kormányzója fogadta, míg a szentmise elején Raymundo Damasceno Assis bíboros, a város érseke köszöntötte őt. A pápa portugál nyelven mondta a szentmisét a környék főpásztoraival együtt, míg a Világtalálkozóra érkezett püspökök Rióban maradtak és katekézist tartottak a mindenhonnan érkezett fiatalok százezreinek.

Az utazás második napján, kedden a Szentatya programja szünetelt. Így a pápának alkalma volt arra, hogy kipihenje az időzóna eltolódást és a 12 órás repülőút fáradalmait. A szóvivő szavai szerint az eredeti tervnek megfelelően a pápa nyugalomban töltötte ezt a napot, ám nem tétlenül. Részben az imádságnak, részben a következő programok előkészítésének szentelte idejét. Mindez a Rio de Janeiroi érseki rezidencián történt, amely ezekben a napokban a pápa otthona. Pihenő napján a pápa néhány személy részvételével szentmisét mutatott be és beszélgetett a világtalálkozóra – vagy itteni mozaikszóval JMJ-re – érkezett bíborosokkal.

A kedvezőtlen időjárás miatt a pápa nem helikopteren, hanem repülőgépen indult Aparecida-ba, gépe Sao José városban ért földet. Az út utolsó 70 kilométeres szakaszát tette meg helikopteren. Emiatt fél órával előbb kellett indulnia – mondta P. Federico Lombardi szóvivő -, hozzátéve, hogy a vatikáni és a brazil biztonsági szervek közösen hozták meg ezt a döntést. A szóvivő említést tett arról is, hogy kedden Aparecida-ban egy mosdóban házi készítésű robbanó szerkezetre bukkantak. A kompetens személyek szerint azonban semmi ok aggodalomra – mondta P. Lombardi. Mint ismeretes a látogatás első napján is történt egy kis malőr. A Szentatya kis Fiat Idea autóját, a felvezető autó úttévesztése miatt, megrohamozta a lelkes, kíváncsi tömeg, amely egyszerűen csak ünnepelni akarta a pápát. A Szentatya – a biztonságán őrködő személyekkel ellentétben - egy csöppet sem ijedt meg, hanem inkább szórakozott a történteken és mosolyogva kiintegetett a gépkocsiból.

A Riótól 200 kilométerre fekvő Aparecida, mely nevében Mária jelenésére utal, egy 40 ezer lakost számláló kisváros. Története azonos a búcsújáró hellyel, amely 1717-ben kezdődött egy csodálatos halfogással. A Paraiba folyóban halászó három ember a halóban először egy Mária szobor testét, majd fejét halászta ki. A harmadszor is kivetett háló pedig szakadásig megtelt hallal. A csodálatos esemény emlékére az első apró kápolnát néhány évvel később emelték, egy kisebb bazilika után, 1955-ben kezdték meg a mai impozáns jelenlegi szentély építését, amelyet II. János Pál pápa félig készen 1980-as látogatása során áldott meg. A brazil püspöki kar, amely 450 főpásztorával a világon a legnagyobb, 4 évvel később nyilvánította Aparecida-t nemzeti szentéllyé. Évente 7 millió zarándok látogat el ide. Nemcsak a brazilok, hanem egész Latin-Amerika népe számára kedves ez a búcsújáró hely.

A kegyhely erős szálakkal kapcsolódik a latin-amerikai pápához, személyében is. Főként amiatt, hogy 2007-ben itt tartották a földrész főpásztorainak nagy tanácskozását, melynek az akkori Jorge Maria Bergoglio bíboros egyik főszereplője volt és talán valamiképpen felkészítette arra, hogy évekkel később bíboros testvérei őt válasszák meg Péter székébe. Ennek a tanácskozásnak a középpontjában ugyanis ugyanaz a gondolat állt – „visszatérni a szegények egyházához” – amely Ferenc pápaságának is a vezérmotívuma. A latin-amerikai püspököknek ezt az V. nagy tanácskozását 2007-ben XVI. Benedek pápa nyitotta meg. A záródokumentum kidolgozásában Bergoglio argentin bíboros oroszlán szerepet játszott és kivívta püspöktársai megbecsülését és bizalmát. A bíboros, még mielőtt megválasztották volna pápának, érseki székhelyén, Buenos Airesben alkalmazta az aparecidai tanácskozás irányelveit: vagyis azt, hogy ki kell lépni a plébániák falai közül, különös tekintettel azokra a nagy problémákra, amelyek annyira tipikusak Latin-Amerika nagyvárosaiban. Azaz a nevelésen keresztül felemelni a fiatalokat és ezáltal küzdeni a minden társadalmi osztályt fenyegető erőszak és a politikai és gazdasági elitet-re jellemző korrupció ellen. Ebbe a vonalba illeszkedik a népi vallásosság értékeihez való visszatérés is Ferenc pápa elgondolásai szerint.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.