A pokol kapujából az Isten közelébe - 150 évvel ezelőtt született Gárdonyi Géza
A 150 évvel ezelőtt
született „egri remete” életét egy mondatban így foglalta össze: „A Pokol kapujától
kerültem az Isten közelébe: az egri sánc tetejére.” Mielőtt világnézete fejlődését,
ateista korszakát, majd Istenhez térését bemutatnám, néhány mozzanatot jelzek életkeretéből.
Itt is hangsúlyozom, hogy nem az író egész életművének mérlegelése a célom.
1863.
augusztus 3-án született Gárdony-Agárdpusztán. Német származású apja (eredeti nevén
Ziegler) a 48-as halálfejes légió hadnagya, Pestre jött, Kossuth fegyverkészítője
volt. A család folyton vándorolt az országban. Édesanyja nemes Nagy Terézia nemcsak
imádkozni tanította, hanem beleoltotta a katolikus misztikum iránti érzéket. Géza
előbb a sárospataki református gimnáziumban, majd 1878-tól az egri érseki tanítóképzőbe
járt. Felsőbb tanulmányokra nem gondolhatott, mivel apja 1879-ben meghalt. 1882-ben
szerzett segédtanítói oklevelet. Élete végéig „falusi ember” maradt. Az 1880-as évek
második felétől a következő tíz évben, különböző helységekben, a tanítóskodás és az
újságírás foglalta le napjait. 1895-ben a Göre Gábor-történetekkel vonta magára a
figyelmet, de első sikerét 1894-ben A lámpás c. kötetével aratta, majd 1898-ban Az
én falum c. riportszerű, költői írásokkal mutatta be a somogyi falusi életet. 1901-ben
jelent meg leghíresebb történelmi tárgyú regénye, az Egri csillagok.
A 80-as
és 90-es évek magyar társadalma nem vette körül olyan szellemi légkörrel, amelyben
elmélyíthette volna az édesanyjától kapott vallásosságot. A politikán túli eszmei
érdeklődés a természettudományos, pozitivista-materialista gondolatvilág felé fordult:
Az ifjú Gárdonyi is Büchnert és Schopenhauert olvasta, befolyásuk alá került: Legkedvesebb
barátjával, a költő-lelkész Szabolcska Mihállyal folytatott levelezése fényt vet világnézeti
küzdelmeire.*
*A következőkben főleg Sík Sándor kötetét és az ő forrásait követem:
Gárdonyi, Ady, Prohászka. Pallas, Bp. 15-130. A hivatkozásoknál csak az oldalszámot
adom meg.
Tragikus megrázkódtatást jelent életében 1885-ben (22 éves korában)
kötött szerencsétlen házassága, amely éveken át pokollá tette életét, és tizenhét
év múlva válással végződött. Gárdonyi soha nem beszélt házasságának körülményeiről,
boldogtalansága okairól. 1893-ban ezt írta Szabolcskának: „Poéta nem lehet boldog
házas, mert a házasélet próza. Én huszonkét éves fejjel ugrottam a házasságba és 7
évig búslakodtam…az én kedélyemen örökre ott a kegyetlen forradás és víg ember nem
leszek soha – kivéve, ha írok.” (21-22) Lelke évekig belső küzdelmektől gyötrődik,
többször öngyilkosságra is gondol. „Rég elzüllöttem volna testileg-lelkileg, ha ez
a szegény, jó öregasszony, édesanyám, nincsen. Valahányszor öngyilkossági vágy rohant
meg, mindig az ő kétségbeesett arcára gondoltam.” (22) Rossz házassága miatt hosszú
ideig a nőket szinte beteges irtózással kerüli, a házasságot ördögi intézménynek,
az egész emberi életet értelmetlen, keserű bohózatnak tekinti.
A válását megelőző
és követő években félművelt pozivistaként kétségbeesetten ateistának vallja magát.
1899-ben ezt írja a protestáns lelkésznek, Szabolcskának: „Én pápistának keresztelt
istentelen pogány vagyok…kiállhatatlanul lusta, szótlan és a világon minden dologgal
elégedetlen fráter vagyok.” Sík így folytatja: Levélváltásuk ebben az időben tele
van Istenre, vallásra, Krisztusra, bibliára vonatkozó vitatkozásokkal. A református
pap jóbarát előtt Gárdonyi valami maliciózus tetszelgéssel fejtegeti „atheista” meggyőződését;
brutális kíméletlenséggel variálja a múlt század második fele atheizmusának népszerű
frazeológiáját. Dacos atheizmus, forradalmas keserűség és a belső sebek nem szűnő
sajgása: ezek töltik ki ebben az időben lelki életét. – Ebben a lelkiállapotban érkezik
Pestre, ’beteg lélekkel’. (22-23)
Belekerül Fesztyék művésztársaságába, jóbarátokra
tesz szert, bepillant az irodalmi mozgalmakba, bontakozik írói hivatása. Kezdi közzétenni
első írásait, már említett könyveit. 1897-ben Egerbe költözik, megkezdi haláláig tartó
remete életét. Rengeteget olvas, magyar és világirodalmi szerzőket, és ír, regényeket,
színpadi kísérleteket. A remete végképp barlangjába vonult. „De ebben a remeteségben
megtalálta a gyógyulást: megtalálta önmagát és megtalálta Istent” – írja Sík Sándor:
„A gyógyulás lassan, szinte észrevétlenül következett be. Nem egy nagy, korszakos
élmény műve, hanem az időnek és természetnek, az ész és a szív tudatos, következetes,
szakadatlan munkájának nehezen érő gyümölcse. (29)
Gárdonyi természetbúvár,
igazában a természetben, a szép, csodálatos teremtésben találta meg Istent, amint
maga sokszor hangoztatta. Az édesanyját elveszítő Szabolcskát így vigasztalja (három
évvel korábban még ateizmusát szellőztette!): „A kétségbeesés nem lehet művelt embernek
és papnak marcangolója, bármennyire szerette is azt, aki tőle ily módon megvált. Mert
rend és törvény van a világegyetemben, az kétségtelen. S ha mikor azt mondjuk: nincs
gondviselés, az csak azt jelenti, hogy a világegyetem rendjét és törvényét emberi
ésszel ítéljük. (…) A buta véletlenség világteremtő erejét hinni, nem tartom emberi
értelemhez méltónak. A mindenségben lehetetlen nem látnom az erőt, az erőben a rendet,
a rendben az Elmét.” Gárdonyi istenhite ettől az időtől mindvégig rendíthetetlen.
(33)
Sík találón jellemzi Gárdonyi istenkeresését (35): „Miért éljek?” – tűnődik
sokszor éjszakánként. „Lassanként azonban ez a fullánk is eltompul; egyre hatalmasabban
jelentkező misztikum-érzéke ezt is elcsitítja. Az Istent is voltaképp nem meglátja,
hanem megsejti és megérzi.: ráébred. A Pascal-féle Le coeur a ses raisons gondolkodása
érvényesül itt. (A szívnek megvannak az érvei, melyeket az ész nem ismer!) Az élet
és a mindenség Isten nélkül nemcsak és nem elsősorban az ész előtt lehetetlen: a szív
tiltakozik ez ellen a képtelenség ellen…” - Lehetetlen az is, hogy az élet célja a
halál legyen!
Útra-készülődés c. nagy bölcseleti költeménye ragyogó hitvallás
a Gondviselésről, az örök életről, és Jézus Anyja, Mária iránti mély áhítatának kifejezése: S
ha jő az éj s én újra visszatérek egynéhány szál gyöngyvirágot letépek, és felviszem
a csillagfényes égbe. Megkeresem a Jézus anyját véle. A Jézus anyját, kinek
képei oly búsak lenn és olyan szenvedők! Hadd lássam egyszer mosolyogni őt!