Július 22-e Szent Mária Magdolna kötelező emléknapja
Jézus feltámadásának első
szemtanúja, az „apostolok apostola”, az I. század elején született a Tibériás tava
melletti Magdalában (ma Izrael), a hagyomány szerint 74. július 22-én halt meg Efezusban
(ma Törökország) vagy Saint-Maximin-la-Sainte-Baume-ban (Franciaország). Ereklyéi
Vézelay-ben (Franciaország), Saint-Maximin-la-Sainte-Baume-ban (Franciaország) találhatók.
A megtérő bűnös nők, a foglyok, az egyetemisták és a parfümkészítők védőszentje.
Mária
Magdolnáról, vagyis a Magdalából – egy a Galilei-tó mellett elterülő kis városkából
– származó Máriáról szerzett legfontosabb ismereteinket az evangéliumból merítjük. Történt
aztán, hogy [Jézus] bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten
országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított
a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét
ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna,
és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból. (Lk 8,1-3)
Mária Magdolna jelenléte
az evangéliumokban és Jézus életének legfontosabb pillanataiban, valamint az a tény,
hogy nevét majdnem mindig az első helyen említik azon asszonyok között, akik Jézust
kísérték, arról tanúskodik, hogy Jézus tanítványi körében fontos szerepet töltött
be. Ennek ellenére azonban nem sok információ maradt fenn róla. A keresztény hagyomány
ezért összekötötte alakját más női alakokkal az evangéliumból, mint pl. azzal az asszonnyal,
akiből Jézus hét ördögöt űzött ki (vö. Mk 16,9), vagy azzal a bűnös asszonnyal, aki
Simon farizeus házában „könnyeivel öntözte Jézus lábait, hajával törölgette, majd
megcsókolta és megkente kenettel” (Lk 7,38), vagy a Betániából származó Máriával (vö.
Jn 11,2).
Ennek a három nőnek az alakját gyakran összemosták a századok folyamán.
Jóllehet a biblikusok már régen „tisztázták” Mária Magdolnát a „gyanúsítgatások és
erkölcstelenség vádja” alól, mégis mintha a nyugati kereszténység nem lenne hajlandó
tudomásul venni az igazságot. Különösen az irodalomban és a festészetben újra és újra
a megtérő bűnös asszony szerepében jelenik meg. Az életrajzi adatoknál azonban messze
fontosabb üzenetet hordoz ennek az asszonynak nemes személyisége.
Jézus keresztje
mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna
(Jn 19,25). Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték
(Mk 15,47). Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben,
[ahová Jézus testét helyezték] (Mt 27,61). Jézus elfogatása és kínszenvedése nem
ijesztette meg Mária Magdolnát, hiszen a tanítványokkal ellentétben ő nem menekült
el a kereszt alól, hanem a félelem és a fájdalom ellenére végsőkig kitartott Mestere
mellett.
[Mária Magdolna] hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem
tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: «Asszony, miért sírsz? Kit keresel?»
Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: «Uram, ha te vitted el
őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!» Ekkor Jézus megszólította őt: «Mária!»
Erre ő megfordult, és héberül így szólt: «Rabbóni!», ami azt jelenti: Mester. Jézus
így szólt hozzá: «Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj
el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz,
az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.» Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak:
«Láttam az Urat!», és hogy ezeket mondta neki. (Jn 20,14-18)
Jézus földi zarándoklása
során többször is átlépett a zsidó jogi előírásokon – hogy csak néhányat említsünk
–, amikor pl. a szamáriai asszonnyal beszélgetett vagy a beteg asszonyt meggyógyította
szombaton. Ott, az üres sírnál, a kötelező szabályokkal ellentétben újra szabadon
átlépett minden határt. Feltámadása első tanújának ugyanis egy nőt választott, noha
abban a világban a nők – hasonlóan a rabszolgákhoz és a gyerekekhez – a társadalom
legalsó rétegéhez tartoztak. A nő nem tanulhatott, nem vehetett részt a közéletben,
nem tanúskodhatott bíró előtt. Jézus viszont éppen egy nőt választott ki az emberiség
történelme legfontosabb eseményének – feltámadásának – tanúsítására! És méghozzá milyen
előélettel rendelkező nőt: egy parasztlányt Magdalából, akiből „hét ördögöt űzött
ki”. Teljesen mindegy, hogyan magyarázzuk a hét ördög jelentését (hét főbűn, pszichikai
betegség, erkölcstelen, feslett élet), mindenképp a „múltjára” utalnak, ami nincs
többé. És éppen Jézus tette őt feltámadásának első tanújává, vagyis az „apostolok
apostolává”, ahogy idővel elnevezték. Mintha azt akarná ez mondani nekünk, hogy Jézus
szemében nem számít a társadalmi helyzet, az állás, de még a szégyenteljes múlt sem…
Számára csak az számít, hogy ki vagy ma.
Mélységes fájdalmában Mária Magdolna
először fel sem ismerte Jézust, akinek testét kereste. Csak amikor meghallotta az
ismerős hangot, amely nevén szólította, akkor nyíltak meg szemei. Mária Magdolnához
hasonlóan mindannyiunkat nevünkön szólít Jézus. Számára nem vagyunk tömegember, hanem
kivételes, egyedi személyek. Valaki mondta egyszer, hogy ha Isten minden szempontból
hasonlóvá vált volna hozzánk emberekhez, akkor hamar megtanulta volna megvetni a saját
szeretet parancsát. Elég lett volna néhány természeti csapás, és a templomok hamar
megteltek volna hívekkel. Ha hasonlóvá vált volna az emberekhez.
De Ő inkább
csendben akart hozzánk fordulni, néven szólítva bennünket, ahogy Mária Magdolnával
is tette húsvét hajnalán, kockáztatva ezzel, hogy a saját dolgainkkal való foglalatoskodás
közepette nem halljuk meg az Ő hangját és összetévesztjük Őt a kertésszel. Istenünk,
a te egyszülött Fiad Mária Magdolnára bízta, hogy elsőként ő hirdesse a feltámadás
örömhírét. Közbenjárására add, hogy példája nyomán mi is hirdessük, hogy Krisztus
él, és megláthassuk őt dicsőségedben. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké. Ámen.