2013-07-15 13:35:27

„Legyetek a remény és a béke jelei!” – ezzel a buzdítással fordult Ferenc pápa Castel Gandolfo lakosságához


A Szentatya a következő szavakkal fejtette ki Castel Gandolfo-i látogatásának célját: találkozni kívánt a városka lakóival és ki akarta fejezni köszönetét a Pápai Villák alkalmazottainak. Látogatása július 14-én, vasárnap reggel fél 10-kor kezdődött a Pápai Palota udvarában, ahol találkozott a város vallási és polgári vezetőivel, élükön Marcello Semeraro albano-i püspökkel és Milvia Monachesi polgármester asszonnyal. „Szeretettel bánjatok az emberekkel és közvetítsétek számukra a reményt” – mondta Ferenc pápa a helyi közigazgatási vezetőknek.

Péteri szolgálata megkezdése óta most második alkalommal érkezett Ferenc pápa Lazio tartomány híres városába: első látogatása XVI. Benedek emeritus pápának szólt. Most vasárnap délelőtt a Pápai Palota udvarában összegyűlt mintegy száz személyhez intézett rövid köszöntésében a következőket mondta:

„Azért jöttem el ide, hogy találkozzam Castel Gandolfo lakóival, a zarándokokkal és minden látogatóval, akik joggal szeretik ezt a helyet, csodálják szépségét, és alkalmuk van egy kis pihenésre. De azért is jöttem, hogy kifejezzem hálámat értékes munkátokért mindnyájatoknak, akik ezekben a Pápai Villákban dolgoztok. Veletek együtt köszöntöm családjaitokat, akik bizonyos módon részt vesznek szentszéki szolgálatotokban”.

A pápa gondolatban szeretettel fordult Castel Gandolfo plébániai közösségéhez, a helyi szerzetesi közösségekhez és az egész albano-i egyházmegyéhez. Arra buzdította a híveket, hogy örömmel és lelkesedéssel újítsák meg elkötelezettségüket az evangélium hirdetését, evangéliumi tanúságtételüket illetően. A pápa Castel Gandolfo egész lakosságát a szívébe zárta. Arra bátorította őket, hogy legyenek a remény és a béke jelei, mindig fordítsanak figyelmet a nehézségekkel küzdő személyekre és családokra.

„Ez nagyon fontos! Nekünk mindig a remény és a béke jeleinek kell lennünk ebben az időszakban! Ki kell nyitnunk a kapukat a remény számára, hogy a remény előre haladhasson; mindig a békén munkálkodjunk!” – mondta nyomatékkal a Szentatya.
Üdvözlő beszédében Ferenc pápa emlékeztetni kívánt elődeire: Boldog II. János Pálra és XVI. Benedekre, akik szívesen töltötték itt, a pápai rezidencián a nyári időszakot.

„Sokan találkozhattatok velük és befogadhattátok őket, kedves emléket őrizve róluk. A két pápa tanúságtétele legyen mindig bátorítás a Krisztushoz való mindennapi hűségre, a szüntelen erőfeszítésre, hogy az evangélium és az egyház tanítása igényeinek megfelelő, következetes életet éljünk” – mondta a pápa, majd beszéde végén Máriához fohászkodott, valamint szeretetteljes és őszinte kéréssel fordult a Pápai Palota udvarát megtöltő személyekhez:

„A Szűzanya őrködjön mindig felettetek és családjaitok felett! Ti is imádkozzatok értem – szükségem van rá – és imádkozzatok egyházi szolgálatomért. Újból kifejezem hálámat mindnyájatoknak és szívből adom rátok áldásomat. Köszönöm!” Az áldás után a Szentatya személyesen köszöntötte a jelenlévőket, majd az Úrangyala elimádkozása előtt meglátogatta a Pápai Palotát.

„Szeretjük Önt!” – ismételte el többször is Marcello Semeraro albano-i püspök a Szentatyához intézett köszöntésében. A főpásztor emlékeztetett VI. Pál pápa szavaira, aki Albano ősi helyi egyházát így jellemezte: „virágkoszorú az Apostolfejedelem Széke körül”.

Végül Semeraro püspök utalt Ferenc pápának a közelmúltban tett lampedusa-i látogatására. A Szentatya azért ment el a szicíliai kikötőbe, hogy „megérintse Krisztus testét”.

Saverio Petrillo, a Pápai Villák igazgatója is emlékeztetett a pápa lampedusa-i látogatására és megköszönte, hogy a Szentatya „felébresztette elgémberedett lelkiismereteinket”.

Az igazgató azt kívánta a pápának, hogy legyen sikeres közelgő brazíliai útja, amelyre július 22-e és 28-a között kerül sor a Rio de Janeiro-i Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából. Arról biztosította a Szentatyát, hogy a Pápai Villák 55 alkalmazottja – műszaki személyzet, kertészek, földművelők - mindnyájan odaadóan és hűségesen ragaszkodnak hozzá.

Milvia Monachesi polgármester asszony is nagy meghatottsággal emlékeztetett arra a mély kapcsolatra és évszázados hagyományra, amely a várost Péter utódához fűzi.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.