Négy jogszabályt hirdetett
ki Ferenc pápa július 11-én, jelentős módosításokat eszközölve a vatikáni büntetőjog
rendszerén.
Ezek közül három a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága által jóváhagyott
törvény (a Vatikánvárosi Állam 2013. július 11-i VIII. törvénye „Büntetőjogi kiegészítő
jogszabályokról”; a Vatikánvárosi Állam 2013. július 11-i IX. törvénye „A Büntető
Törvénykönyv és a Büntetőeljárási Törvénykönyv módosításáról”; a Vatikánvárosi Állam
2013. július 11-i X. törvénye „A közigazgatási szankciók általános szabályairól”).
Mint ismeretes, a Vatikánvárosi Államban a törvényhozói hatalmat ez a szerv gyakorolja
a szentatya nevében, aki államfői minőségében a törvények végső kihirdetője. Esetében
a pápai állam világi jogrendjéről van szó, nem az egyházi jogról. A három szóban forgó
törvény a vatikánvárosi büntetőjogot és büntető eljárást, valamint a közigazgatási
szankciókat módosítja.
A negyedik jogszabály pedig egy pápai motu proprio
(Ferenc pápa Motu Proprio apostoli levele „a Vatikánvárosi Állam igazságügyi szerveinek
büntető joghatóságáról”), amit tehát az egyetemes egyház fejeként adott ki, s aminek
az a célja, hogy a három új vatikánvárosi törvény hatályát kiterjessze az egyetemes
egyház központi igazgatásában, tehát a Szentszék hivatalaiban, a Római Kúrián dolgozókra
is. Továbbá, hogy meghatározza ezen a területen a Szentszék részvételének módját a
nemzetközi igazságügyi együttműködésben.
A vatikáni jog immár egyértelműen
kimondja az igazságos és ésszerű időn belüli eljárások, illetve az ártatlanság vélelmének
elvét, s például megszünteti az életfogytiglani börtönbüntetést (30-35 évig terjedő
büntetésre változtatva).
A mostani jogszabályok több, a Szentszék által már
aláírt nemzetközi egyezmény rendelkezéseinek végrehajtásáról, átültetéséről is rendelkeznek.
Ezek között szerepelnek a háborús bűnök, a faji kirekesztés, a kínzás, a terrorizmus
vagy éppen a korrupció elleni egyezmények. Nagyon fontos elem a gyermekek jogairól
szóló 1989-es egyezményben és annak kiegészítő jegyzőkönyveiben foglaltak átültetése:
köztük a kiskorúakkal szembeni visszaélés és erőszak büntetése.
A reformnak
köszönhetően a vatikáni jogrendben megjelennek olyan új bűncselekmény-fajták is, amik
előfordulása nem igazán jellemző a Vatikánvárosra, mint a különféle emberiség-ellenes
bűnök (népirtást, apartheid), vagy a például a terrorizmussal összefüggő cselekmények
(repülés/hajózás, repülőterek biztonságának veszélyeztetése). Azért fontos ezek beemelése
a vatikáni jogrendbe, mert ezáltal a Szentszék példát mutat a nemzetközi közösség
felelős tagjaként, ugyanakkor elejét veszi, hogy egyesek valamiféle menedékként kihasználják
esetleges jogrendbeli hiányosságait.
Nem mintha eddig ne lehetett volna büntetni
az ilyen bűncselekmények elkövetőit a Vatikánban, de lényegesen nehezebb volt, s a
jogbiztonság és a nemzetközi együttműködés egyaránt megkívánta ezek formális szabályozását.
Vagyis könnyebb lesz kiszolgáltatni a Vatikánba menekülő bűnelkövetőt más államok
igazságügyi hatóságainak, illetve könnyebb lesz a vatikáni hatóságoknak ítélkezniük
a saját joghatóságuk alá tartozó bűnelkövetők felett.
A pápai motu proprio
rendelkezése folytán mindez érvényes lesz nemcsak a Vatikánvárosra, de a Szentszék
egész intézményrendszerére és azok dolgozóira, tisztségviselőire is. Nem véletlenül
az új jogszabályok bevezetik bűncselekmények esetén az intézmények adminisztratív
felelősségét. A közelmúltbeli vatikáni kiszivárogtatási botrány tanulságaként pedig
a motu proprio úgy rendelkezik, hogy a Szentszék biztonsága, alapvető érdekei vagy
tulajdona elleni bűncselekmények ügyében („államellenes” cselekményeknek is nevezhetnénk
ezeket) ugyancsak a vatikánvárosi igazságügyi szervek járjanak el.
Ferenc pápa
mostani büntető törvényei folytatják azt a folyamatot, amelyet XVI. Benedek kezdett
meg a különféle pénzügyi visszaélések elleni fellépést elrendelő rendelkezéseivel.
Az új jogszabályokban megtestesülő reform elsődleges célja ugyanis, hogy a vatikáni
jogrendet hozzáigazítsa a nemzetközi szabályokhoz és erősítse a jogbiztonságot.
A
vatikáni jogrend a XX. század első felében alakult ki, az új pápai állam létrejöttét
követően. Azonban az utóbbi években, évtizedekben bekövetkezett változások folytán
a mai államoknak sokkal összetettebb nemzetközi környezetben kell működniük, ami megkívánja
adott esetben egy olyan kicsiny állam alkalmazkodását is, mint amilyen a vatikánvárosi.
A pápai állam feladata ugyanis köztudottan az, hogy biztosítsa a pápa, a Szentszék
függetlenségét, és lehetővé tegye egyetemes küldetése ellátását. Olyan eszközről van
szó, ami a mai világban megkerülhetetlennek bizonyul, s amelynek a változó körülményekhez
igazítása is elengedhetetlen – éppen azért, hogy megfelelően el tudja látni azt a
feladatot, amire szolgál.