Szeretnék egy missziós egyházat – mondta a pápa a szeminaristáknak és novíciusoknak,
akiket az evangéliumi következetességre buzdított
Járuljatok hozzá ahhoz, hogy az egyház hûségesen haladjon a Jézus által kijelölt úton,
legyetek szemlélõdõk és misszionáriusok – mondta Ferenc pápa szeminaristák és novíciusok
ezreinek, akik július 6-án, szombaton délután részt vettek a Hit évében a vatikáni
VI. Pál teremben megrendezett találkozón.
A pápa beszéde egy apai dialógus,
gondolatokban, tanácsokban gazdag elmélkedés volt, amellyel Ferenc pápa megajándékozta
a papi, szerzetesi, szerzetesnõi hivatást választott fiatalokat. A VI. Pál teremben
megrendezett találkozót a lelkesedés forrósította át, miközben sötét felhõk borították
be a római égboltot és váratlan nyári zápor zúdult az Örök Városra. Ferenc pápa az
ideiglenes kultúra veszélyeire hívta fel a fiatalok figyelmét:
„Nem nektek
teszek szemrehányást, ennek az ideiglenes kultúrának teszek szemrehányást, amely mindnyájunkat
sújt, mert nem tesz jót nekünk: ma nagyon nehéz egy végleges döntést hozni. Az én
idõmben könnyebb volt, mert a kultúra egy végleges döntésnek kedvezett, mind a házaséletet,
mind az Istennek szentelt vagy a papi életet illetõen. De napjainkban nem könnyû egy
végleges döntés. Ennek az ideiglenes kultúrának vagyunk az áldozatai”.
A meghívás,
a hivatás mindenekelõtt olyan öröm, amely nem abból az örömbõl fakad, hogy megszereztem
a legújabb típusú okostelefont, a leggyorsabb motort, vagy a legdivatosabb autót.
„Õszintén mondom nektek, rosszul érzem magam, amikor látom, hogy egy papnak
vagy egy szerzetesnõnek a legújabb típusú autója van. Ez nem lehetséges! Úgy gondolom,
hogy az autó szükséges, mert annyit kell dolgozni, innen-oda menni, de elégedjetek
meg egy szerényebb autóval! Ha az a szebb autó tetszik neked, akkor gondolj arra,
hogy hány gyermek hal éhen. Csak arra!” – mondta beszédében Ferenc pápa.
Az
öröm tehát valami olyanból fakad, ami eltér ettõl a valóságtól, amellyel kapcsolatban
álltok és amelyet nem hagyhattok figyelmen kívül – hangsúlyozta. Abból fakad, hogy
halljuk, de nem biztos, hogy szavak formájában azt, hogy: „Te fontos vagy nekem”.
Éppen ez az, amit Isten megértet velünk. Isten, amikor hív benneteket, ezt mondja:
„Te fontos vagy nekem, szeretlek, számítok rád”. Megérteni és érezni ezt, ez a titka
a mi örömünknek. Érezzük, hogy Isten szeret bennünket, érezzük, hogy Számára nem számok,
hanem személyek vagyunk; érezni, hogy Õ az, aki hív minket. A papi, szerzetesi, szerzetesnõi
hivatás nem elsõsorban a mi választásunk, hanem válasz egy meghívásra, a szeretet
hívására – fejtette ki a Szentatya.
Ez az öröm mindenekelõtt ragadós, mert
nincs életszentség szomorúságban – mondta a pápa. A tisztaság fogadalmával kapcsolatban
rámutatott: olyan út, amely éretté tesz a lelkipásztort apaságban, anyaságban.
„Ti,
szeminaristák, szerzetesnõk szereteteteket Jézusnak szentelitek, nagy szeretet ez;
szívetek Jézusé és ez késztet minket a tisztaság, a papi nõtlenség fogadalmára. De
a tisztaság, a papi nõtlenség fogadalma nem ér véget a fogadalomtétel pillanatában,
hanem halad elõre. Egy pap, amikor nem apja közösségének, egy szerzetesnõ, aki nem
anyja mindazoknak, akikkel együtt dolgozik, szomorú lesz. Ez a probléma. A lelkipásztori
élet szomorúságának gyökere éppen az apaság és anyaság hiányában van, amely abból
fakad, hogy rosszul éljük meg ezt a konszekrációt, amelynek termékenynek kell lennie.
Egy pap vagy egy szerzetesnõ nem lehet nem termékeny: ez nem katolikus! Ez nem katolikus!
Ez az egyházi rend, a megszentelt hivatások szépsége: az öröm, az öröm”.
A
pápa ezután egy újabb kulcsszóval gazdagította a hivatások felvázolt útvonalát: a
hitelesség, ami természetes, fõleg a fiatalok számára. „Mindnyájatok számára visszataszító,
ha olyan papokkal vagy szerzetesnõkkel találkoztok, akik nem hitelesek” – mondta a
rá jellemzõ közvetlenséggel Ferenc pápa. A megszentelt életben elsõdleges az evangéliumi
tanúságtétel és, amint ezt Assisi Szent Ferenc is bizonyította, a szavak jelentõsége.
Hitelesség és átláthatóság fõleg a gyóntatóval folytatott beszélgetésben. A fiatal
papjelöltek, novíciusok emlékezzenek mindig arra, hogy ne féljenek bûnösnek nevezni
magukat, mert éppen „ahol elárad a bûn, ott túlárad a kegyelem”. Képzésük négy
alappillére a következõ: spirituális képzés, vagyis a spirituális élet; az intellektuális
élet, vagyis a tanulás, az apostoli élet, az, hogy elkezdik az evangélium hirdetését;
és végül a negyedik, a közösségi élet. Négy! - mondta nyomatékosan a pápa. Erre a
négy pillérre kell építeniük hivatásukat. Azonban olykor a közösségekben elterjed
az a szokás, hogy rosszat mondanak a másikról, pletykálnak háta mögött féltékenységbõl,
ambícióból, vagy irígységbõl. És klasszikus jelenség, hogy nem pozitív dolgokat mondunk
a feletteseinkrõl. „Én is beleestem ebbe a hibába. Hányszor és hányszor tettem
ezt! És szégyellem magam! Szégyellem magam emiatt” – vallotta meg õszintén a pápa.
Nem jó ezt tenni: nem jó pletykálkodni. “Hallottad ezt, hallottad azt”. Ha van valami
problémám egy nõvéremmel vagy fivéremmel, megmondom a szemébe és ez segíthet neki.
De nem a többieknek mondom, hogy “bepiszkítsam” az illetõ személyt. A pletykák – rettenetesek!
Ferenc pápa végül két fontos tanáccsal látta el a fiatalokat: lépjenek ki önmagukból,
hogy találkozzanak Jézussal az imában és lépjenek ki önmagukból, hogy találkozzanak
másokkal. “Szeretnék egy missziós egyházat, amely nem annyira nyugodt, egy szép egyház,
amely halad elõre. Járuljatok hozzá, hogy az egyház hûséges legyen ahhoz az úthoz,
amelyet Jézus akar. Ne tanuljatok tõlünk, akik már nem vagyunk annyira fiatalok; ne
tanuljátok meg tõlünk azt a sportot, amelyet mi, öregek gyakran ûzünk: a panaszkodás
sportját! Ne tanuljátok meg tõlünk a panaszkodás kultuszát. Az egyfajta istennõ..
Mindig csak a panaszkodás… Legyetek pozitívak, ápoljátok a spirituális életet, és
ugyanakkor menjetek és találkozzatok az emberekkel, fõleg a legmegvettettebb, leghátrányosabb
helyzetben élõkkel. Ne féljetek attól, hogy kilépjetek önmagatokból és az árral szemben
haladjatok. Legyetek szemlélõdõk és misszionáriusok. Legyen mindig veletek a Szûzanya,
kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a rózsafüzért. Soha ne hagyjátok el! Legyen mindig
veletek Mária, otthonotokban, mint ahogy János apostol magához vette a Szûzanyát.
Mária kísérjen mindig és oltalmazzon mindig benneteket. Imádkozzatok értem is, mert
szükségem van imáitokra, mert szegény bûnös vagyok” – hangzottak a pápa tanácsai,
buzdításai, kérései. A találkozó végén Ferenc pápa arra szólította fel a jelenlévõket,
hogy imádkozzák el közösen a Miatyánkot, mindenki a saját nyelvén, az egyetemes egyház
egyetlen korális imájában. A pápa érkezése elõtt a VI. Pál teremben a jelenlévõk
imádkoztak Mauro Piacenza bíborossal, a Papi Kongregáció prefektusával, majd tanúságtételek
hangzottak el. Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke
megköszönte Ferenc pápának a hitrõl szóló Enciklikát, amely támaszt jelent a Krisztushoz
való hûség mindennapi zarándokútján. A pápával való találkozó után a hivatástalálkozó
résztvevõi Mária körmenetben haladtak végig a Vatikáni Kertekbõl a Szent Péter bazilika
lépcsõiig, ahol João Braz de Aviz bíboíros, a Megszentelt Élet Kongregáció prefektusa
zárta le elmélkedésével a szombat délutáni találkozót.