2013-07-04 18:50:39

„Isten gyermekei vagyunk, senki sem lophatja el tőlünk ezt a személyi igazolványt” – Ferenc pápa csütörtöki homíliája


Július 4-én a Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén Ferenc pápával koncelebrált Telesphore Placidus Toppo indiai bíboros, Ranchi érseke. A Szentatya homíliájának középpontjában a béna meggyógyításának evangéliumi szakasza állt (Mt 9,1-8). Jézus kezdetben így szól a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyertek bűneid”. Lehet, hogy az illető kezdetben kissé meglepődött, mert fizikailag szeretett volna meggyógyulni – fejtette ki Ferenc pápa.

Azután, mivel az írástudók magukban azzal vádolták Jézust, hogy káromkodik, ugyanis csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, Jézus testében is meggyógyítja a bénát. Valójában a gyógyítások, a tanítás, az álszentséget bíráló kemény szavak csak jel voltak, jele annak, amit Jézus csinált, vagyis a bűnök bocsánatának. Jézusban a világ kiengesztelődik Istennel, ez a legnagyobb csoda – mondta a pápa.

Ez a kiengesztelődés a világ újrateremtése: ez Jézus küldetésének legmélyebb értelme. A mi megváltásunk, a világ minden bűnösének megváltása – és ezt Jézus nem szavakkal, nem gesztusokkal teszi, nem úgy, hogy megy az utcán. Nem! Testével teszi! Éppen Ő, Isten, aki hozzánk hasonlóvá válik, emberré lesz, hogy belülről gyógyítson meg minket, bűnösöket.

Jézus megszabadít bennünket a bűntől, azáltal, hogy Ő maga „bűnné” válik, magára veszi az „összes bűnt”. Ez az új teremtés. Jézus leszáll dicsőségéből, lealacsonyítja magát egészen a halálig, a kereszthalálig, egészen odáig, hogy így kiált: „Atyám, miért hagytál el engem?” Ez Jézus dicsősége és ez a mi üdvösségünk – mondta csütörtök reggeli homíliájában a Szentatya.

Ez a legnagyobb csoda és ezzel mit tesz Jézus? Gyermekké tesz bennünket, a gyermekek szabadságát adja nekünk. Jézus tette következtében mondhatjuk: Atyánk. Ellenkező esetben soha nem mondhattuk volna ezt: Atyánk. És ez olyan jó és szép, szabad magatartás! Ez Jézus nagy csodája. Minket, a bűn rabszolgáit, mindnyájunkat szabaddá tett, létünket alapjaiban gyógyította meg. Jót tesz nekünk, ha erre gondolunk, hogy milyen szép (Isten) gyermekeinek lennünk, olyan szép a gyermekeknek ez a szabadsága, mert a gyermek otthon van és Jézus kinyitotta nekünk az otthon ajtaját... Mi most otthon vagyunk! Így megértjük, mit jelent, amikor Jézus azt mondja: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyertek bűneid”.

Ez a gyökere bátorságunknak. Szabad vagyok, Isten gyermeke vagyok.. Az Atya szeret engem és én szeretem az Atyát! Kérjük az Úrtól azt a kegyelmet, hogy jól megértsük ezt a művét, azt, amit Isten Őbenne tett: Isten kiengesztelte magával a világot Krisztusban, ránk bízta a kiengesztelődés szavát és a kegyelmet, hogy erővel és a gyermekek szabadságával adjuk tovább a kiengesztelődésnek ezt a szavát.

Üdvözültünk Jézus Krisztusban! Senki sem lophatja el tőlünk ezt a személyazonosító igazolványt. Engem így hívnak: Isten gyermeke! De szép ez az igazolvány! Családi állapota: szabad! Így legyen” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta Házban bemutatott csütörtök reggeli szentmiséjén.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.