„Amikor Péter és Pál átölelik egymást” – P. Vértesaljai László jegyzete

Az Írások tanúsága szerint Péter és Pál többször is találkoztak. A Galata levélben Pál megvallja: „megtérése után három évvel fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel és nála maradtam tizenöt napig” (Gal 2,1-18). A levél következő fejezetében időben nagyot ugrik az apostol: „Tizenöt évvel később Barnabás kíséretében ismét fölmentem Jeruzsálembe… és megbeszéltem velük, a tekintélyesekkel külön is, az evangéliumot, melyek a pogányok között hirdetek… Azok, akiknek tekintélyük volt, elismerték, hogy én éppen úgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletleneknek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. …

Amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, fölismerték az osztályrészemül jutott kegyelmet, az egyetértés jeléül kezüket nyújtották nekem. ” (Gal 2,1.6.9). Alig pár sorral odébb – időben se lehet a nagy a távolság - már nehézségről beszél: „Amikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá” (Gal 2,11), „mert amikor láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek…” (Gal 2,14) és következik Pál keserű szemrehányása Péter kétszínűsége miatt. Először kézfogás, aztán szembeszállás! Lám, még az apostoli időkben sem volt könnyű! Mégis, van ebben a tényszerű valóságban valami vigasztaló napjainkra is! hogy tudniillik már azokban a hősies apostoli időkben is kemény feladat volt az egység megteremtése és ápolt fenntartása.

A Gondviselés Ura azonban mindkét apostolt Rómába tereli, ahol természetes emberi megfontolások szerint találkoztak, találkozhattak egymással. Miért fontos ez? Mert az egyház történelmében az apostolok igaza „oszlopai” az első jeruzsálemi időszak után, valójában Péter és Pál. Szerte az egyházakban ismert volt a nevük és persze a köztük fölmerült nézeteltérés is, főként karakterük és küldetésük különbözősége miatt.

Az első századok önértelmezésében fontos szerepet játszott kettejük kapcsolata. A második-harmadik századtól indulva föl-, fölbukkannak jelek, melyek ezt a kapcsolatot értelmezik. Ma sem vagyunk a teljes ismeret birtokában, de szerencsére a föld még mindig tartogat meglepetéseket. A föld most itt nem általánosságban értendő, hanem Róma tufa-talajára gondolok, amely éppen négy éve, 2009. június 19-én, a Város Gaiusz piramisa közelében a Tecla katakomba frissen föltárt új helységében mutatta meg az eddig ismert legősibb Szent Pál ábrázolást.

Péter és Pál kapcsolata tekintetében szintén friss a legutóbbi felfedezés: 16 évvel ezelőtt egy földcsuszamlás következtében találtak rá egy újabb katakomba-részletre, mégpedig ott, ahol a Szent Sebestyén katakomba elől, vele szemben jobbra föl elindul a Vicolo delle Sette Chiese, vagyis a Hét Templom Zarándoklat szűk utcája. Egy Campanus nevű előkelő római veterán katona sírboltjáról van szó, aki keresztényként temetkezett ide családtagjaival együtt, sírhelyük fölött a „Majestas Domini”, az Úr szentekkel körülvett képe látható.

A szomszédos másik sírhely gazdáinak is ismerjük a nevét: Primenius és Severina házaspár sírboltján Péter és Pál képe köszön ránk, amint éppen átölelik egymást. Az ókeresztény régészet szakemberei - Fabrizio Bisconti professzor vezetésével – megállapították, hogy a negyedik század második feléből származik a freskó, tehát a konstantini kor után, amikor a birodalom kereszténnyé lett, de politikailag kétpólusúvá vált: Róma mellett éppen az új Konstantin-város, Konstantinápoly, azaz a későbbi Bizánc jelentett új hatalmi centrumot, egyúttal politikai, vallási és kulturális kihívást.

A freskón hat figura látható: középütt áll a két főapostol összeölelkező alakja, őket pedig jobbról-balról kettő-kettő álló alak fogja közre, ugyanolyan ruhában. A lendülettel egymás felé forduló és egymást átölelő két apostol fehér tunikát és palliumot visel. Arcformájuk megfelel az eddigre már kialakult ikonográfiai normának: Péter csigás ősz hajjal, Pál kopaszon jelenik meg. Péter jobb oldalon helyezkedik el, ez mintegy elsőbbséget adna személyének Pállal szemben. Mindketten kifelé fordulnak, és szembenéznek a szemlélővel, a megrendelővel. Az említett házaspár pedig a keresztény római császári udvar előkelő világához tartozhatott, és innen érthető a freskó program-jellegű üzenete. Tény és elvárás! Az egyház egysége! És a Birodalom egysége!

Nem véletlen ez az ábrázolás itt, hiszen a San Sebastiano katakomba tőszomszédságában vagyunk, a felfedezett új sírhelyek valójában a „memoria apostolorum”-hoz tartoznak. A többes szám, „apostolorum” Péterre és Pálra utal, akiknek a földi maradványait a második és harmadik század egy hosszabb időszakában itt őrizték, azzal a szándékkal, hogy megvédjék az eredeti temetkezési helyüket érhető támadásoktól. Az Apostolfejedelmek jelenlétére utal egyértelműen az egykori sírhelyük közelében a falakra karcolt üzenetek, hitvallások tartalma és nagy száma.

Az 1997-ben felfedezett ölelkező apostolfejedelmek ábrázolásának irodalmi vonatkozása, az említett újszövetségi adatokon kívül elég gyér és későbbi korból származó apokrif iratok. Aeropagita Dénes „Epistula”-jában „De mortibus apostolorum Petri et Pauli ad Thymoteum” címmel olvashatunk Péter és Pál apostolok haláláról, akik az írás szerint Róma kapuja előtt találkoztak egymással és a kiengesztelődés és az egység jeleként átölelték egymást.

Jóval későbbi egy másik forrás, de mégis mutatja folytonosságot, a 16. századból származó följegyzés. Giovanni Luigi Lello palermói érsek a „Historia della Chiesa di Monreale” művében részletesen leírja a bazilika 12-13. században készített mozaikdíszítését, melynek egyik ikonja éppen az apostolfejedelmek ölelését ábrázolja. Az érsek az 1594-ben kiadott könyvében megjegyzi: „Hic Paulus venit Romam et pacem fecit cum Petro”, azaz „Pál Rómába jött és békét kötött Péterrel”.

Ismeretes, hogy a negyedik században Róma egyik aggodalma az volt, hogy a Birodalom vallási-politikai egységét biztosítsa. A keresztény vallás szempontjából a Keleten és Nyugaton más és más hagyománnyal, liturgiával és egyházjogi szokásokkal élő, némelykor elkülönülő egyházakat kellett összefogni vagy társítani egy lehetséges egységbe. Ennek római értelmezési formája a „primatus Petri”, a péteri primátus, mely önértelmezés Nyugat egyházát már a harmadik századtól fogva jellemzi.

Ehhez a koncepcióhoz kapcsolódik egy másik felfogás, mely Rómában is megjelenik és a „primatus Petri” mellett helyet kér magának, ez pedig a „concordia apostolorum”, az apostolok egyetértése, mégpedig a „renovatio imperii”, a birodalom megújítása, egységben foglalása érdekében. A két apostolfejedelem összeölelkezése itt ezen a helyen azért is jelentős, hiszen a 3. század közepétől már létrejött és kifejlődött a két apostol liturgikus tiszteletében az „uno die”, vagyis az „egy napon” tartott közös ünneplésük.

Összefoglalva: a Szent Sebestyén katakomba közelében, egy gazdag római családnak, meglehet éppen egyenest császári környezetből való megbízás révén épített magánkápolnájában, a két apostol szolidáris ölelésének freskója valójában vallási és politikai kiáltvány. Civil formájában, a „Concordia Augustorum”, a „császárok közmegegyezése” már a tetrarchák korától létezett. Ennek szép jele a velencei Szent Márk bazilika jobb oldali sarkán álló porfír szoborcsoport, mely két augusztus és két cézár összeölelkezését mutatja, ugyancsak propagandisztikus jelleggel. A „Concordia Augustorum” pogány vallási megjelenése pedig a Dioszkurok mitológiai testvér öleléséhez kapcsolható, mely téma és ábrázolása időben természetesen jóval korábbi.

Az egyházatyák írásaiban is nyomon követhető ez a „concordia apostolorum” folyamat. A negyedik század második felében ennek megfelelően írnak sokan. A 405-ben meghalt Prudentius keresztény költő a „Peristephanon”-ban, azaz a mártírok koronájáról szóló himnuszaiban említi: „Hic regnant duo apostolorum princeps, alter vocatur gentium, alter cathedram possidens primam”, vagyis „Itt uralkodik a két apostolfejedelem, az egyiket a népek apostolának hívtak, a másiknak katedrája volt előbb”. Milánó püspöke, Szent Ambrus a Szentlélekről írt traktátusában Pált védi: „Nec Paulus inferior Petro”, azaz „Pál sem kisebb Péternél”, nyilván tekintélyben.

Június 29-én Rómában, Szent Péter és Pál apostolok napján Ferenc pápa a szentmise során megölelte I. Bartolomeosz pátriárka küldöttét, Johannész Zizikoulos pergamoszi metropolitát. Az ölelés tény és elvárás! A VI. Pál római pápa és Athenagorász konstantinápolyi ökumenikus pátriárka közötti történelmi ölelés óta, ez feladat! Ferenc pápa ezért beszél e rövid három hónapos szolgálat során oly sokszor a primátus és a kollegialitás-szinodalitás új kapcsolatáról. A földalatti Róma is erre hív bennünket, a holtak szólnak az élőknek a concordia-ért, a megegyezésért, a „concordia apostolorum”-ért, a Péter és Pál, a Péter és András apostol közötti egyetértésért.

(vl)