2013-06-30 19:18:44

Július 1-től Horvátországgal 28-ra emelkedik az Európai Unió tagországainak a száma, az elnökséget Litvánia veszi át


Patrick Daly atya, az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) főtitkára a Vatikáni Rádiónak adott interjújában kommentálta Horvátország EU csatlakozását, valamint a szintén július elsejével kezdődő litván EU elnökséget.

A főpásztor elmondta: a litván püspöki konferencia a következő félévben szorosabban együttműködik majd a COMECE-vel. Remélhetőleg az elnökség alkalmából számos litván püspök látogat el Brüsszelbe, hogy jobban megismerje az Európai Unió politikai, szociális tevékenységét, valamint az egyház uniós jelenlétét.

Patrick Daly atya utalt rá, hogy Litvánia a közelmúltban gazdasági válsággal küzdött, azonban az utóbbi években ismét növekedésnek indult. (Itt jegyezzük meg, hogy a litván elnökség mottója: „hiteles, növekvő és nyitott Európa”).

Ami Horvátország csatlakozását illeti, a COMECE főtitkára a következőket nyilatkozta: Horvátország, amelyet főleg turisztikai szempontból ismernek világszerte, a napot és az új tagság lelkesedését hozza el Európai Unióba. A csatlakozás növeli a nemzet önbecsülését, és a jelenlegi válság ellenére remélhetőleg pozitív tapasztalatot jelent majd a horvátok számára – fejtette ki Patrick Daly atya, az EU püspöki bizottságának főtitkára.


(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.