2013-06-30 19:37:15

Huszonöt éve hunyt el Hans Urs von Balthasar, a huszadik század legműveltebb, egészben gondolkodó teológusa – P. Vértesaljai László jegyzete


RealAudioMP3
82 éves korában Luzernben lobbant el élete lángja a nagy svájci teológusnak. 1988. június 26-át írtak akkor. Krisztusi élethosszal, 33 évvel a II. Vatikáni Zsinat után - Rómában II. János Pál éppen tíz éve szolgál már - amikor a Szent Péter és Pál apostolok ünnepén tartott konzisztóriumon Hans Urs von Balthasar is megkapta volna a pápától - írói-alkotói érdemei elismeréseként - a bíborosi kalapot. Ezt a földi kitüntetést két nappal megelőzte a föntről hívó szó: Ekkor Balthasar – hitem és reményem szerint – beléphetett a Herrlichkeit-be, abba a Dicsőségbe, amely az Isten miliője és ahová ő oly nagyon vágyott.

Joseph Ratzinger bíboros mondta koporsójánál a gyászbeszédet. A Hittani Kongregáció prefektusa Rómából érkezett, tolmácsolta II. János Pál pápa részvétét, majd a búcsúztató beszédben – többek között – ezt mondta, idézve Szent Ágoston egyik beszédéből:”Egész művünk ebben az életben, abban áll, hogy megszenteljük szívünk szemét, hogy így Isten láthassuk.”
Utoljára Dante látta így egyben a világot, mint egy drámát az „Isteni színjátékban”. Utoljára Szent Tamás tudott ilyen összegezve írni a Summa-ban. Balthasar Luzernben született 1905. augusztus 12-én. Öt évvel ezelőtt egy svájci konferencia szünetében felkerestem Luzernt és ellátogattam Balthasar sírjához. A luzerni jezsuita templomból átsétáltam a tavon átívelő öreg hídon és körülnéztem. Szép minden a szemnek. Ebbe a kristálytiszta és szép világba született bele, és fölvette a genius locit, a hely szellemét, mert szemmel látta a világot. A „szív szemével”, ahogy arról Ágoston, Exupéry és Ratzinger is szólnak.


Balthasar nem sorolható kategóriába, mert egyszerre volt germanista-filológus, teológus, értő zenekedvelő és zenész, irodalomtörténész és maga is író…A emberre kérdező gondolatot – mert végül is mindig ez érdekelte – éppen jártassága révén könnyen el tudta helyezni az emberiség önmagára kérdezésének a történetében, ahogy azt a teológia, a filozófia, az irodalom és a művészetek megkísérlik. Ezek összetartoznak. Nem külön adnak választ, hanem együtt. Balthasar ennek az egész-nek, ennek az integráns mozzanatnak akart megfelelni. Külön műfajt teremtett hozzá és írta meg az összegzést, a nagy trilógiáját.


Gondolkodásmódjának is a kulcsa ez az egybetartozás: Írja: „Die Wahrheit is symphonisch, az Igazság szimfónikus”. Nagyon szerette Mozart zenéjét, s benne az összhangzást, az egymástól különbözők egybecsengést. Igazi „katolikus” teológus volt, nem annyira egyházjogi szempontból, hanem mert komolyan vette az ezerféle részből összeálló Egészet. Soha nem mondta azt, hogy „csak, csak ez”, hanem mindig, hogy igen, „ez is, és az is”! Noha nehéz és göröngyös volt az életútja, hiszem, hogy most Ő is ott van Istennél, a nagy Symphoniában – bíborosi kalap nélkül is.








All the contents on this site are copyrighted ©.