2013-06-27 19:06:40

Az USA püspökei tiltakoznak a Legfelsőbb Bíróság döntése ellen


Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerdán megsemmisítette azt a törvényt, amely kimondta, hogy polgári házasságot csak egy férfi és egy nő köthet. Ezzel a lépéssel közelebb került az Egyesült Államok ahhoz, hogy minden államban lehetőségük legyen a melegeknek a házasságkötésre. A Legfelsőbb Bíróság 5-4 arányban mondta ki, hogy az eddig érvényben lévő törvény nem adott egyenlő jogokat az azonos nemű párok számára. A bíróság ezzel egyidejűleg megsemmisített egy kaliforniai törvényt is, amely tiltotta az azonos neműek házasságát. Az Egyesült Államokban egyelőre 12 államban van lehetőségük összeházasodni a melegeknek, 30 állam viszont tiltja ugyanezt.

„Tragikus nap ez az Egyesült Államok számára” – áll az USA püspöki konferenciájának közleményében, melyet Thimothy Dolan new-yorki bíboros, a konferencia elnöke írt alá. „A szövetségi kormánynak – írják az amerikai püspökök – tiszteletben kellett volna tartani a házasságot, mint egy férfinak és egy nőnek az egységét, tekintettel mindnyájunk javára,de különösen is a gyermekeink érdekében. Ebből adódóan ez az új helyzet azt igényli, hogy megduplázzuk az erőinket a tanúságtételre”.

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.