2013-06-25 19:20:42

Közzétették 35 érsek nevét, akik szombaton megkapják a palliumot


Kedden délelőtt a Vatikánban közzétették annak a 35 érsek metropolitának a nevét, akik június 29-én szombaton, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén, a vatikáni Szent Péter bazilikában Ferenc pápától megkapják a palliumot.

Emlékezetes, hogy XVI. Benedek pápa 2012-ben rendeletben szabályozta a palliumok átadásának új rítusát. Ennek megfelelően most is a szentmise elején kerül sor a palliumok átadására. Az érintett érsek metropoliták nevét még a szentmise előtt felolvassák, majd ahogy a Szentatya megérkezik a bazilika konfesszió oltárához, kezdődik meg a mise elején a palliumok átnyújtása.

Lerövidül így a szertartás, továbbá elkerülik, hogy a palliumok átadásának a rítusa megszakítsa az eucharisztia liturgiáját. Ezen kívül annak a látszatát is elkerüli az új rend, hogy a palliumok átadásának a körülménye, bármiféle szakramentális jelleget adjon a szertartásnak, mint ahogy korábban a homília utáni helye erre könnyen lehetőséget adott. A pallium-átadás rítusának ugyanis nincs semmiféle szakramentális, szentségi jellege.

A közzétett dokumentumban szereplő 35 érsek az egész világegyházat képviseli. Nevek említése nélkül jelezzük a földrészek és főbb országok szerinti elosztást: Tehát a palliumot szombaton átvevő érsekek közül négyen egyesült államokbeliek, 3-3-3 indiai, afrikai és mexikói, kettő-kettő olasz, lengyel, argentin és brazil, valamint többek között egy-egy litván és horvát főpásztor.

Érdekességképpen jelezzük, hogy Ferenc pápa szombaton argentin utódjának, a Buenos Airesi érseknek, Mario Aurelio Poli-nak is átnyújtja a palliumot. Vilnius és a horvát Diakovár-Eszék érseke is átveszi a pápa kezéből a péteri szolgálat iránti hűség jelképét, a gyapjúból készült érseki palliumot. (vl)







All the contents on this site are copyrighted ©.