2013-06-14 16:41:54

Közös cél az Istenről való tanúságtétel és a keresztény értékek előmozdítása a társadalomban – Ferenc pápa beszéde Justin Welby canterburyi anglikán érsekhez


A Szentatya VI. Pál szavait idézve köszöntötte beszéde elején az anglikán prímást, aki egynapos látogatásra érkezett a Vatikánba Vincent Nichols westminsteri érsek kíséretében. Háláját fejezte ki Welby érseknek azért a gesztusáért, hogy a canterburyi székesegyházban beiktatása során imájában megemlékezett Róma új püspökéről. Mivel mindkettőjük szolgálata néhány nap különbséggel kezdődött meg, a pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez mindig különleges okot ad majd arra, hogy kölcsönösen támogassák egymást imáikban.

Az anglikán és a katolikus egyház közötti kapcsolatok története hosszú és összetett, nem mentes fájdalmas pillanatoktól – állapította meg Ferenc pápa. Az elmúlt évtizedekben azonban a közeledés és a testvériség jellemezte útjukat, amelyért hálát adott Istennek. A teológiai párbeszéd, az anglikán-katolikus nemzetközi munkabizottság tevékenysége és a mély kölcsönös tisztelet és őszinte együttműködés jellemezte ezt az időszakot. A kötelékek szilárdsága tette lehetővé, hogy ezen az úton maradjanak akkor is, amikor a teológiai párbeszédben nagyobb nehézségek merültek fel.

Hálával utalt az anglikán egyház erőfeszítéseire, amelyekkel fogadta XVI. Benedek döntését, hogy egyházjogi struktúrát kínáljon fel azoknak az anglikán csoportoknak, amelyek befogadást kértek a katolikus egyházba. Annak a meggyőződésének adott hangot Ferenc pápa, hogy ez lehetővé teszi még inkább az anglikán örökség megismerését a katolikus világban spirituális, liturgikus és lelkipásztori hagyománya szempontjából.

Ezt követően emlékeztetett, hogy a mai találkozó alkalom a keresztények közötti egység keresésére, amely nem gyakorlati okokból fakad, hanem az Úr Jézus akarata, aki testvérekké és az egyetlen Atya gyermekeivé tett bennünket. A mindennapi élet különböző területein való együttműködésben kerülhet kifejeződésre ez az elkötelezettség. Különös jelentőséget nyer ebben a folyamatban az Istenről való tanúságtétel és a keresztény értékek előmozdítása egy olyan társadalomban, amely az együttélés alapjait vitatja, mint pl. az emberi élet szentsége iránti tisztelet, a házasságon alapuló család intézményének szilárdsága.

A nagyobb társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség is idesorolható, amely az ember szolgálatában és a közjó előnyére irányuló gazdasági rendszert támogat. Krisztus szeretetéről való tanúságtételünk során hangot kell adni a szegények kiáltásának, hogy ne hagyjuk őket magukra egy olyan gazdaság törvényeivel szemben, amely pusztán fogyasztóként veszi figyelembe az embert.

Ferenc pápa utalt arra, hogy tudja, Welby anglikán prímás is osztja véleményét ezekben a kérdésekben és ismeri az anglikán érsek elkötelezettségét a nemzetek közötti kiengesztelődés és a konfliktusok megoldása iránt.

Végül az egységről szólva a Szentatya kiemelte, hogy az fentről származó ajándék. A szeretetben haladjunk az egység felé Jézus Krisztust tartva állandó viszonyítási pontként magunk előtt – zárta beszédét Ferenc pápa Justin Welby anglikán érsekhez.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.