Legyetek egymással és egymásért, a mások szolgálatában álló igazi bajnokok! - Ferenc
pápa beszéde az olasz és albán jezsuita iskolák diákjaihoz
Pénteken délben az olaszországi jezsuita iskolák diákjai és tanárai a vatikáni VI.
Pál teremben találkoztak a jezsuita Ferenc pápával. A nyolcezer diák zsúfolásig megtöltötte
a hatalmas kihallgatási csarnokot, hogy meghallgassák a pápa buzdítását és tanúságot
tegyenek saját elkötelezettségükről. A jezsuita diákok nagytalálkozójára a következő
városok iskoláiból érkeztek a résztvevők: Róma 2030, Milánó 1800, Torinó 1500, Palermo
1100, Nápoly 650, Messina 575 tanárral és diákkal jelent meg. E nagy sereglethez csatlakozott
az albániai Szkutári jezsuita iskolájának 60 fős kis csoportja is.
Ferenc pápa
a találkozó elején rögtön nagy meglepetést okozott a beszédével. Így kezdte: „Kedves
gyerekek, kedves fiatalok! Én elkészítettem nektek ezt a szöveget, hogy felolvassam…,
de hát öt oldal! És egy kicsit unalmas is..! Csináljuk azt, hogy én röviden összefoglalom,
aztán odaadom a tartományfőnöknek és a Lombardi atyának, hogy írásban meglegyen nektek.
Ti ellenben kérdéseket tehettek fel nekem, és így párbeszédet folytathatunk. Tetszik
ez nektek? Na?
Ferenc pápa beszédét most az eredeti írott, de fel nem olvasott
szöveg alapján ismertetjük: „Mindenekelőtt Szent Ignácra, a mi rendalapítónkra hivatkozom
– kezdődik a Szentatya beszéde - aki Rómába érkezése után társainál érdeklődött, ha
megkérdezik őket a nevük felől, mit is válaszolnának. Egyhangúlag felelték: „Jézus
Társasága”. Szent Ignác és társai ugyanis megértették, Jézus tanította meg nekik,
hogyan adjanak az életüknek mély értelmet, az öröm, a remény adományai által. Az iskola
számotokra az a nevelői környezet, melyben az ember felnő, hogy megtanuljon élni,
hogy megtanuljon felnőtt és érett emberré válni. A jezsuita iskola ebben úgy segít
benneteket, hogy nemcsak az értelmeteket fejleszti, hanem személyiségetek összes vonásainak
teljes formálását végzi.
Szent Ignác tanítását követve a pápa a nagylelkűséget
említette meg az iskola alapvető elemeként. A nagylelkűség nagyoknak és kicsiknek
egyaránt az az erénye, mely mindig a láthatár felé tekint. Mit is jelent nagylelkűnek
lenni? Legyen nagy a szívünk, és legyenek nagy eszményeink, vágyaink, hogy valami
nagyot tehessünk az Úr kérésére. Éppen ezért kell megtenni a dolgunkat, az apró hétköznapi
feladatokat, Isten és bárki iránt nyitott szívvel. Gondolom, hogy a jezsuita iskolák
különös módon is figyelmesek a diákok emberi erényeinek a gyarapítására. Ezenfelül
legyetek szabadok! Nem úgy, hogy azt teszitek, amit akartok. A szabadság nem a mámor
határainak a kalandos kipróbálása, hanem az a képesség, hogy reflektáljatok arra,
amit csináltok, hogy tudjátok felmérni, mi a jó nektek, és hogy tudjátok mindig a
jót választani. Mi szabadok vagyunk a jó számára. Ezért ne féljetek, hogy árral szemben
haladtok, még ha nem is könnyű az! A választás szabadsága mindig elkötelező, ez tesz
benneteket gerinces emberré, akik bátran és mégis türelemmel néznek szembe az élettel.
A nagylelkűség mellett a másik erény a szolgálat. Iskoláitokban sokféle tevékenységgel
találkoztok, melyek segítenek, hogy ne zárkózzatok magatokba, hanem nyíljatok meg
egymás számára, különösen is a legszegényebbek és rászorulók felé. Legyetek egymással
és egymásért, a mások szolgálatában álló igazi bajnokok! A benső szabadság és a szolgáló
szellem nagylelkűségéhez persze hozzátartozik a lelkiség formálása. Kedves fiúk és
lányok, bíztatta a pápa a diákokat, szeressétek mindjobban Jézus Krisztust! A mi életünk
válasz az Úr hívására és boldogok lesztek, jól építitek az életeteket, ha tudtok válaszolni
erre a hívásra. Érezzétek az Úr közelséget az életben. Ő közel van mindenkihez, mint
társ, mint barát, aki segít benneteket megérteni, aki bátorít benneteket a nehéz pillanatokban
és soha nem hagy el benneteket. Az imádságban, a vele való párbeszédben, a Biblia
olvasásában fedezzétek fel, mennyire közel van hozzátok!
Beszéde végén a pápa
a nevelőkhöz, a jezsuitákhoz, a tanárokhoz, az iskolák alkalmazottaihoz és a szülőkhöz
fordult. Arra kérte őket, hogy ne bátortalanodjanak el a neveléstől eltérő mai kihívások
láttán. A nevelés nem egy mesterség, hanem egy magatartás, egy életmód - mondta. Ehhez
ki kell lépni magunkból, a fiatalok közé kell menni és mellettük kell állni, növekedésük
különféle állomásain. Adjatok nekik bátorságot, optimizmust! Tanítsátok őket a teremtés
szépségére és jóságára, de mindenekelőtt az életetekkel mutassatok tanúságot számukra.
Szavaitokat tetteitek hitelesítse! E kettő együttléte nélkül nincs nevelés.
Külön
lelkükre kötötte a pápa a jezsuitáknak, hogy elsőként a nevelés területén gyarapítsák
elkötelezettségüket. Az iskola egy nagyon értékes eszköz, hogy segítsük az egyház
és az egész társadalom útját. Beszéde végén kiemelten köszöntötte a „Fe y allegria,
Hit és Öröm” nevű iskolaközösséget, melyet a pápa jól ismer a dél-amerikai szegények
között végzett munkájuk révén, valamint üdvözölte az albániai Szkutári jezsuita iskola
növendékeit és tanárait.
A rövidített beszéd végén P. Carlo Casalone tartományfőnök
emlékeztette a pápát arra, hogy az elemi iskolás gyerekek és a gimnáziumi diákok –
minthogy nem volt tervbe véve – nem készültek külön kérdésekkel. Jó lesz így is? –
kérdezte. A pápai jóváhagyás után Francesco Bassani tízéves diák így fordult hozzá:
„Írtam neked egy levelet, hogy keresem a hitet, hogy hívő legyek. De nehézségeim vannak,
néha kételyeim vannak és ez egyáltalán nem normális az én koromban. Minthogy te vagy
a pápa, arra kérlek, adj nekem némi útbaigazítást, ami megtart engem és a többi gyereket
is!”
A pápa válaszában a hitben való úton-járás nehézségére utalt. Ez azt jelenti,
hogy a horizontra tekintünk, ahová el akarunk jutni, vállalva az összes fáradtságot.
De mindig hűséges akarok maradni az úthoz, akkor is, ha nem könnyű, akkor is, érted,
amikor sötét van, amikor eltévedünk és amikor elesünk. Ne félj az eleséstől – bátorította
Ferenc pápa a kis Francesco-t. Kelj fel azonnal, és menj tovább! (Taps). De egyedül
járni, az egy ronda dolog, ronda és unalmas! Ellenben közösségben barátokkal, akik
szeretik egymást, az már más!
A kis Sofia Grattarola arról kérdezte a pápát,
vajon találkozik-e még egykori iskolás barátaival. - Nézd csak, két és fél hónapja
vagyok pápa, az én barátaim 14 óra repülőútra vannak ide, elég messze, nem? De mondok
neked valamit! Hárman közülük eljöttek hozzám, hogy köszöntsenek. Sokan írnak nekem
közülük és én nagyon szeretem őket. Nem lehet barátok nélkül élni (taps)! Lehetetlen!
A nyolcéves Teresa kérdezte: „Te pápa akartál lenni?” – „Tudod, mit jelent,
ha egy ember nem akar jót magának? Ha valaki azt akarja, hogy pápa legyen, akkor nem
akar jót magának, Isten nem áldja meg őt, érted? Nem, én nem akartam pápa lenni. Rendben
van?”
Monica és Antonella arról kérdezték a pápát, hogyan lett jezsuita. „Tudjátok,
felelte nekik, engem nagyon megérintett a rend missziós jellege. Amikor filozófiát,
aztán teológiát tanultam, levelet írtam Arrupe általános rendfőnökünknek, hogy küldjön
misszióba, Japánba. De ő válaszában arra figyelmeztetett, hogy nekem tüdőbetegségem
volt és ez nem jó a nehéz munka számára, így maradtam Buenos Airesben. Azért lettem
jezsuita, mert vonzott, hogy kimenjek a misszióba, hogy hirdessem Jézust”.
Caterina
bátran arról kérdezte, hogy miért mondott le a pápák gazdagságáról, a luxus lakosztályról,
a hatalmas autókról és miért ment korábban egy kicsi közeli lakásba, miért utazik
együtt buszon a többi püspökkel? „Nem hinném –válaszolta a pápa – hogy mindez csak
a gazdagság kérdése lenne! A személyemhez kapcsolódik, szükségem van, hogy emberek
között éljek! Egy professzor is megkérdezte tőlem: De miért lakik ott? Azt válaszoltam
neki: „Hallja csak, pszichiátriai okokból!” Mert ilyen a személyiségem! A lakásom,
ha nem is fényűző, de nyugodt. Érted, én nem tudok egyedül élni! Másfelől itt van
a világban a szegénység botránya…! Számtalan gyerek étel és iskola nélkül…! A szegénység
ma egy kiáltás! Nekünk mindannyiunknak gondolni kell arra, hogy egy kicsit szegényebbek
legyünk, hogy jobban hasonlítsunk Jézushoz, aki egy szegény tanító volt, nemde?
A
kérdések után az olasz jezsuita iskolák növendékei és tanárai együtt imádkozták el
a pápával azt az imádságot, melyben diákként és nevelőként elkötelezték magukat Jézus
mellett.