Ferenc pápa a bergamói küldöttséghez XXIII. János pápa halálának ötvenedik évfordulója
alkalmából
Hétfő este hálaadó szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában Francesco Beschi
bergamói püspök a Jó Pápa halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. A szentmise
után a bazilikába érkező Ferenc pápa beszéddel fordult a bergamói zarándokokhoz. Valójában
János pápa püspöki jelmondatához - „Oboedientia et pax - Engedelmesség és béke” -
fűzte gondolatait, amit ő maga „egy kicsit a saját történetének és életének tartott”.
Ferenc pápa rögtön a második jelszóval – béke – kezdte a beszédét, mert „ez
a leginkább magától értetődő, amit az emberek megértettek János pápában”. Angelo Roncalli
olyan ember volt, aki közvetíteni tudta a békét, a természetes, derűs és szívélyes
békét. Ferenc pápa személyes hangon, rögtönözve folytatta: „Annyira szép dolog, találni
egy papot, egy jó papot, jósággal telit. Eszembe juttatja mindez Szent Ignácot – de
nem akarom őt most itt reklámozni – aki a jezsuita elöljáró kívánatos tulajdonságait
sorolta fel hosszasan, hogy ez és ez…, de a végén hozzátette: ha nincs ezen erények
birtokában, legalább jó legyen! Ez a lényeges! Egy atya! Egy jóságos pap!”. Kétségtelenül
ez a vonása vezette János pápát mintegy harminc éven át a legkülönbözőbb állomáshelyein,
ahol mégis hatékonyan tudta szőni az egység szálait, párbeszédet kezdve a más keresztény
egyházakkal, valamint a zsidó és muzulmán világ jeles képviselőivel. János pápa békét
közvetített, mert az ő lelke mélységesen békés volt, hagyta magát, hogy a Szentlélek
vezesse. De ez a megbékélt lelkület egy hosszú és fáradságos munka eredménye volt,
ahogy azt „Az egy lélek naplója” feljegyzéseiből ismerjük.
Ferenc pápa beszéde
második részében a Jó Pápa jelmondatának első szavát, az engedelmességet elemezte.
Ha a béke a külső megjelenés, akkor az engedelmesség a belső készség, az eszköz, amelyen
keresztül a béke elérhető. Az engedelmesség mindenekelőtt nagyon egyszerű és konkrét:
azt a szolgálatot kell folytatni az egyházban, amit az elöljárók kívánnak, semmit
nem kívánva önmaga számára, semmiből nem kivonva magát, amit elvárnak tőle, éveken
át olyan helyeken maradni, ahol alig vannak katolikusok. Ez a mód, hogy gyermekként
hagyta magát vezetni, építette fel az ő papi pályáját. Mindebben a legnagyobb hűséget
élte meg, ahogy ő mondaná, az isteni gondviselésre hagyatkozás által. János pápának
ebben a látszólag mások által – és nem a saját ízlése szerint - vezetett életében,
valójában Isten rajzolta meg számára az ő tervét. A kormányzás embere volt – szólt
ismét rögtönözve Ferenc pápa elődjéről szólva – egy vezető volt. De egy vezetett vezető
volt, a Szentlélek vezette vezető, mégpedig engedelmesség által.
Ebben az
állandó Istenre hagyatkozásban János pápa egy belső megtisztuláson ment keresztül
és így tudott teljesen egyesülni Krisztussal. Ezt a tanítást hagyta ránk: Ha engedjük
magunkat a Szentlélek által vezetni, ha a saját énünkről való lemondás árán helyet
adunk magunkban az Isten szeretetének, akkor békére lelünk és békét árasztunk magunk
körül is. Kedves bergamói testvérek – zárta beszédét Ferenc pápa – joggal vagytok
büszkék a ti „Jó pápátokra”, engedjétek, hogy a Lélek vezessen benneteket. Ne féljetek
a kockázatoktól, miként ő sem félt a nehézségektől. Engedelmesség a Léleknek, szeretet
az Egyház iránt és avanti, előre…, az Úr megtesz majd mindent!”