„Ne féljünk a szolidaritástól!” – Ferenc pápa homíliája Urunk Szent Teste és Vére ünnepén

„Az Eucharisztiában az Úr végig járatja velünk útját – a szolgálat, a javakban való osztozás, az adományozás útját” – mondta Ferenc pápa homíliájában az úrnapi szentmisén, amelyet május 30-án, csütörtökön este mutatott be a Lateráni Szent János székesegyházban. Arra kérte a híveket, hogy kövessék Jézust és hallgassák szavát, tanulják meg a „szolidaritás” szó értékét.

A szertartás végén Ferenc pápa gyalog vezette a körmenetet a hívek sorfala között a Merulana úton a Santa Maria Maggiore bazilikáig, ahol eucharisztikus áldását adta.
Jézus követése, szeretetközösség, a javakban való osztozás – ez a három fogalom állt Ferenc pápa homíliájának a középpontjában, az ünnep evangéliumi szakaszához fűződően, amely a csodálatos kenyér- és halszaporításról szól.

„Jézus kifejezése ebben az evangéliumi részben mindig nagy hatással van rám” – kezdte szentbeszédét a pápa: „Ti adjatok nekik enni” (Lk 9,13).

Először is: kik azok, akiknek enni kell adni? A választ az evangéliumi szakasz elején találjuk: az emberek sokasága, a tömeg. Jézus az emberek között van, befogadja őket, beszél hozzájuk, gondoskodik róluk, megmutatja nekik Isten irgalmasságát; közülük választja ki a tizenkét apostolt, hogy legyenek Vele és Vele együtt merüljenek bele a világ konkrét helyzeteibe. Az emberek követik Jézust, hallgatják szavát, mert Jézus új módon beszél és cselekszik. Annak a tekintélyével, aki hiteles és következetes, aki igazat mond és igazat tesz, aki Istentől jövő reményt ad, aki a szeretet Istene Arcának kinyilatkoztatása. Az emberek pedig örömmel áldják Istent.

Ezen az estén mi vagyunk az evangéliumi tömeg, mi is arra törekszünk, hogy kövessük Jézust, hogy meghallgassuk szavát, hogy szeretetközösségre lépjünk vele az Oltáriszentségben, hogy elkísérjük Őt, és hogy Ő elkísérjen bennünket. Tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan követem Jézust? Jézus csöndben beszél az Eucharisztia misztériumában és minden alkalommal arra emlékeztet: követni őt, annyit jelenti, hogy kilépünk önmagunkból és életünket nem magunk számára birtokoljuk, hanem Neki és testvéreinknek ajándékozzuk – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Tegyünk egy lépést előre: honnan születik az a felszólítás, amellyel Jézus a tanítványokhoz fordul, hogy ők maguk adjanak enni a sokaságnak?

Két elemből születik: egyrészt a tömegből, amely Jézust követve a szabad ég alatt gyűlt össze, távol a lakott településektől, miközben leszáll az est.

Másrészt a tanítványok aggodalmából, akik arra kérik Jézust: engedje el a tömeget, hogy a környékbeli falvakban ennivalót és szállást keressenek maguknak (vö. Lk 9,12). A tömeg szükségleteit látván ez a tanítványok megoldása: mindenki gondoljon saját magára, Jézus engedje el a tömeget!

Hányszor érezzük mi, keresztények is ezt a kísértést! Nem vesszük magunkra mások szükségleteinek a terhét, hanem elengedjük őket egy ájtatos „Isten segítsen meg”, vagy egy kevésbé ájtatos „minden jót” kívánsággal.

De a Jézus által javasolt megoldás más irányt mutat, amely meglepi a tanítványokat: „Ti adjatok nekik enni”. De hogyan lehetséges az, hogy mi adjunk enni ennek a sokaságnak? „Csak öt kenyerünk és két halunk van, el kellene mennünk, hogy élelmet vegyünk ennyi népnek” (vö. Lk 9,13).

De Jézus nem veszíti el bátorságát: azt kéri a tanítványoktól, hogy ültessék le az embereket 50 fős csoportokba, föltekint az égre, áldást mond, megtöri a kenyereket és a tanítványoknak adja, hogy osszák ki a népnek (vö. Lk 9,16). A szeretetközösség intenzív pillanata ez: a tömeg, aki szomjúhozza az Úr szavát, most az élet kenyerével táplálkozik. Az evangélista szerint pedig mindnyájan jóllaktak (vö. Lk 9, 17).

Ma este mi is az Úr asztala köré gyűltünk össze, az Eucharisztikus áldozat asztala köré, amelyen Jézus ismét Testét adja nekünk, jelen valóvá teszi a kereszt egyedüli áldozatát. Jézus, azáltal, hogy Szavát hallgatjuk, hogy Testével és Vérével táplálkozunk, a sokaságból közösséggé alakít át bennünket, a névtelenségből szeretetközösséggé válunk. Az Oltáriszentség a szeretetközösség szentsége, amely révén kilépünk az individualizmusból, hogy közösen éljük meg Jézus követését, a Jézusba vetett hitet. Fel kell tehát tennünk a kérdést mindnyájunknak az Úr előtt: hogyan élem meg az Eucharisztiát? Névtelenül, vagy mint az Úrral való szeretetközösség pillanatát, amelyet megosztok minden testvéremmel, akik ugyanennél az asztalnál foglalnak helyet? Hogyan ünnepeljük mi az Eucharisztiát?

A harmadik elem: honnan ered a kenyérszaporítás? A válasz Jézus felszólításában található: „Ti adjatok” – adjatok, vagyis osszátok meg a javakat. Mit osztanak meg a tanítványok? Azt a keveset, amijük van: öt kenyeret és két halat. Azonban éppen azok a kenyerek és azok a halak az Úr kezéből az egész tömeget jóllakatják. A tanítványok pedig elbizonytalanodnak, látván saját eszközeik elégtelenségét, szegényes javaikat, amelyekkel szolgálni tudnak, hogy Jézus szavaiban bízva leültessék az embereket és kiosszák közöttük a kenyereket és a halakat, hogy kielégítsék éhségüket.

Ez azt mondja nekünk, hogy az egyházban, de a társadalomban is, van egy kulcsszó, amitől nem kell félnünk, és ez a „szolidaritás”. Vagyis bocsássuk Isten rendelkezésére azt, amink van, szerény képességeinket, mert csak a javak megosztásával, az ajándékozással válik életünk termékennyé, hoz gyümölcsöt. Szolidaritás: ez egy olyan szó, amelyet nem kedvel a világi felfogás.

Ma este az Úr, ismét kiosztja nekünk a kenyeret, ami saját Teste, Önmagát ajándékozza nekünk. Mi is megtapasztaljuk Isten szolidaritását az emberrel. Olyan szolidaritás ez, amelyik soha nem fogy el, továbbra is ámulatba ejt: Isten közel jön hozzánk, a keresztáldozatban lealacsonyítja magát, belép a halál sötétségébe, hogy életét adja nekünk, ami legyőzi a rosszat, az önzést, a halált.

Jézus ma este is önmagát adja nekünk az Eucharisztiában, osztozik utunkban, sőt, táplálékká lesz, valódi táplálékká, amely támaszt nyújt életünknek azokban a pillanatokban is, amikor az út göröngyössé válik, az akadályok lelassítják lépteinket. Az Eucharisztiában az Úr a saját útját járatja velünk végig, ami a szolgálat, a javakban való osztozás, az adományozás útja. Az a kevés, amink van, amik vagyunk, ha megosztjuk másokkal, bőséggé válik, mert Isten hatalma, ami a szeretet hatalma, leszáll szegénységünkre és átalakítja azt.

Kérdezzük meg tehát ma este, imádva az Eucharisztiában valóban jelen lévő Krisztust: hagyom-e, hogy átalakítson engem? Hagyom, hogy az Úr, aki önmagát adja nekem, vezessen, hogy egyre jobban kilépjek kerítéssel körülvett kis világomból, hogy ne féljek adni, másokkal osztozni, szeretni Őt és a testvéreket?

Kedves testvérek: Jézus követése, szeretetközösség és a javak megosztása – foglalta össze homíliájának tanítását Ferenc pápa. Imádkozzunk, hogy az Eucharisztiában való részvétel mindig arra késztessen bennünket, hogy a szeretetközösség eszközeivé váljunk, megosszuk Jézussal és testvéreinkkel azt, amik vagyunk. Akkor létünk valóban termékennyé válik. Ámen.

(vm)