„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Úrnapjára
Ahol Úrnapja nem állami
ünnep, a következő vasárnapon tartjuk Krisztus szent Teste és Vére liturgikus ünnepét.
Arra emlékezünk, hogy az Úr Jézus „elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát
adott, megtörte, és így szólt: ’Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt
tegyétek az én emlékezetemre.’ A vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: ’Ez a
kehely az újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az
én emlékezetemre.’…”
Mit jelent: „az én emlékezetemre”? A szentmise, az Úr
halálának és feltámadásának „emlékezete” Jézus rendelése folytán nem puszta emlékezés,
egy régi, elmúlt történet emlékezetbe idézése, hanem a húsvéti misztérium hathatós
megjelenítése: a Krisztus-hívők, akik hittel részt vesznek az Eucharisztia ünneplésében,
részesednek Jézus üdvözítő halála és feltámadása kegyelmében.
A feltámadt
Jézus Lelke, a Szentlélek viszi végbe a csodát: a kenyér és a bor színei alatt a feltámadt
Úr testét és vérét vesszük magunkhoz, és így tápláljuk isteni életünket, amely a keresztségkor
megkezdődött. A liturgiáról szóló zsinati okmány (Sacrosanctum Concilium, 2) így összegzi
a liturgia, elsősorban az Eucharisztia jelentőségét: „A liturgia által, legfőképpen
pedig az Eucharisztia isteni áldozatában ’megvalósul a megváltás műve’ („opus nostrae
redemptionis exercetur”, egy liturgikus könyörgés szavai ezek).
Ugyanennek
a konstitúciónak 47. pontja pedig ezt írja az Eucharisztiáról: „Üdvözítőnk az utolsó
vacsora alkalmával, azon az éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének
és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az
ő eljöveteléig jelenlevő valóság legyen. Ezért szeretett jegyesére, az Egyházra bízta
halálának és feltámadásának emlékezetét, az irgalom szentségét, az egység jelét, a
szeretet kötelékét, mint húsvéti lakomát, ’amelyben Krisztust fogadjuk szívünkbe,
lelkünk megtelik kegyelemmel, és megkapjuk a jövendő dicsőség zálogát.’”
Az
Eucharisztia, mint az Úr halálának és feltámadásának emlékezete (memoriale) tehát
az üdvösséges áldozat hathatós megjelenítése (nem az egyszer s mindenkorra megtörtént
tökéletes keresztáldozat megismétlése!). Krisztus valóságos, lelki-szentségi jelenléte
az Eucharisztiában tehát a következőket jelenti:
1) A feltámadt Krisztus teste
van jelen, tehát lelki/szellemi test, mert Jézus földi teste a Szentlélek teremtő
tevékenységére átalakult és megdicsőült.
2) Az eucharisztikus test tehát a
dicsőséges Krisztusé. A szentmisében lehívja a pap a Szentlelket a kenyérre és borra,
hogy szentelje meg, változtassa át ezt az adományt.
3) Végül az Eucharisztia
Krisztusnak, a Főnek egyházi testét építi: a Feltámadt Krisztus Szentlelke által egy
testbe gyűjti a Krisztus-hívőket, megvalósítja a szeretetközösséget azok révén, akik
hittel kitárulnak teremtő tevékenységének. A Fő kegyelme által egyesülnek a tagok,
szeretve egymást építik az egyházi testet, és az emberiség egységén munkálkodnak.
Krisztus-hívőket
mondunk, tehát gondolunk elszakadt keresztény testvéreinkre is, akikkel keressük a
szeretetegységet Krisztus végakarata szerint. Hála Istennek, az ökumenikus párbeszéd
során nagy közeledés történt az Eucharisztiára vonatkozó hittani kérdésekben is (pl.
az ún. „Dombes-i csoport”, protestáns-katolikus teológusok 1971-es jelentése), de
addig is, míg nem valósulhat meg az interkommunió az Eucharisztia vételében, közösen
tanúskodhatunk Krisztusról, a világ egyetlen üdvözítőjéről a hitetlen világ előtt.
E közös tanúságtétel ma a kereszténység létkérdése.