2013-05-27 14:20:30

„Engedjétek szabadon a Szíriában elrabolt püspököket és papokat!” – Sandri bíboros felhívása Libanonból


Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa ezekben a napokban a Közel-Keleten tartózkodik. Látogatása Libanonnak és Jordániának szól. A bíboros május 25-én, szombaton a cédrusok országában, Bkerké-ben bemutatott szentmisén két új maronita püspököt szentelt: Boutros Tarabay püspököt a Buenos Aires-i eparchia részére, valamint Habib Chamieh püspököt Sydney eparchiája számára.

„Szükségünk van a béke eszközeire” – fejtette ki homíliájában Sandri bíboros. Köszöntötte a két új főpásztort, mint a püspöki kollégium tagjait, majd az egyház egységéről szólt. Ez azt jelenti, hogy a világi hívek egységben vannak főpásztoraikkal, és mindnyájan egységben vannak Jézus Krisztussal. A bíboros arra buzdította az új püspököket, hogy kötelezzék el magukat az életszentségre való törekvésben. Csak így válhatnak a béke és az egység szolgálóivá.

A Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa ezután Sydney és Buenos Aires maronita közösségei felé fordult gondolatban. Két nagy nemzet, mint Ausztrália és Argentína, még nagyobbá válhatnak az egyháznak a kis Libanonból származó hívei révén. A maroniták jelenléte az egész világon fontos, mivel a keresztény hit és az Atyáktól kapott örökség lelkisége hatja át. A bíboros átadta a két új püspöknek Ferenc pápa áldását, emlékeztetve a Szentatya buzdítására: „legyenek olyan pásztorok, akik magukon viselik bárányaik illatát”.
Sandri bíboros végül emlékeztetett rá: Jézus Krisztus Húsvétjának köszönhetően, ahogy az Apostol mondja, mindnyájan a szentek honfitársai vagyunk. Hazánk ugyanis a mennyekben van, ezáltal nem csak az időben, hanem az örökkévalóságban is egymás testvérei vagyunk.

Május 26-án, vasárnap Sandri bíboros a libanoni Caritas fiatal tagjaival találkozott. Hozzájuk intézett beszédében emlékeztetett rá: a libanoni fiatalok voltak a főszereplői Ferenc pápa péteri szolgálata első óráinak, hiszen ők állították össze a Colosseumnál tartott Keresztút elmélkedéseit.

A Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa utalt XVI. Benedek pápa tavaly szeptemberben, Libanonban tett felejthetetlen látogatására, a Bkerké-ben megtartott imavirrasztásra. Ennek az imának az ereje mintegy fénycsóva tört Közel-Kelet égboltja felé, amelyen sokan szeretnék a háború és az erőszak fekete fellegeit látni. Az imavirrasztás azonban megmutatta, hogy a fiatalok a remény és a világosság hordozói, akik hittel és örömmel akarják építeni a béke és a kiengesztelődés jövőjét.

Sandri bíboros a fiatalokkal való találkozó után eucharisztikus liturgiát vezetett a Béke Miasszonyunk zahlehi kegyhelyén. A templom a melkita és maronita rítusok összefonódásának helye, egyben a szeretetközösségé is, amelyhez kapcsolódnak a görög ortodox hívek is.

Sandri bíboros a szertartáson Máriához fohászkodott, kérve közbenjárását a Szíriában elrabolt két püspök és két pap kiszabadításáért. Mária vigasztalja őket és adjon nekik erőt a megpróbáltatás idején – mondta a bíboros, majd erőteljes felhívást intézett a foglyok mielőbbi kiszabadításáért. Engedjék őket szabadon, hogy mielőbb visszatérhessenek hozzátartozóikhoz, egyházi közösségeikhez.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.