A lelkiségi mozgalmak pünkösdi virrasztása a Szentatyával –

Jánosi Dalma tudósítása, aki a Neokatekumenális Út tagjaként részt vett a pünkösdi virrasztáson
Május 18-án, szombaton a pünkösdi virrasztás keretében újra zsúfolásig telt a Szent Péter tér. A Szentatya ez alkalommal a lelkiségi mozgalmak tagjaival és közösségeinkkel találkozott egy ünnepélyes liturgia keretében. A szertartáson több mint 250 ezren vettünk részt 150 különböző mozgalom tagjaiként. Különleges alkalom volt ez számunkra több szempontból is.

A II. Vatikáni Zsinat és a Szentlélek csodálatos megújító tevékenységének lehettünk tanúi ezen a napon. A zsinat rendelkezéseinek egyik fontos aspektusa volt, hogy meghívta a híveket az Egyház missziós küldetésébe. Úgy gondolom, hogy ma a gazdasági, a hit és erkölcsi értékek válságának idején nagy szükség van arra, hogy az Egyház megjelenjen lelki gazdagságában, de talán az a legfontosabb, hogy a különbözőségek tökéletes egységet képezzenek. Többször is tapasztaltuk közösségeinkben, hogy a szeretet egysége egy olyan cáfolhatatlan jel a nem hívők számára, amely hitelessé teszi igehirdetésünket és megnyitja az Istent keresők szívét.

A pünkösdi virrasztáson ennek a csodálatos szeretetközösségnek lehettünk magunk is tanúi és részesei. Mindannyian Krisztus misztikus testének részei vagyunk. Bár különböző szolgálatot töltünk be az Egyházban, de egy főt követünk Jézus Krisztust. A virrasztás lenyűgöző hangulatban zajlott.

A Szentatya beszédét megelőzte a mozgalmak képviselőinek tapasztalatai és kérdéseik, amelyek a hitéletre és az igehirdetésre vonatkoztak. A Szentatya beszéde alatt a teret végtelen csend és mozdulatlanság uralta. Mindenki feszült figyelemmel követte az atyai iránymutatást. Nagyon megható volt. Mintha a beszélgetés csupán két személy között zajlott volna: köztem, aki a hit kérdéseivel küszködik és közte, aki életének legfontosabb eseményeit felelevenítve atyai gyengédséggel és megértéssel vezet be a hit titkaiba.

Leplezetlen őszintesége és gyakorlati tanácsai minden távolságot eltöröltek. Őszinte elismeréssel beszélt az anyák és nagymamák szerepéről, akik gyengéd szeretettel először hirdetik Krisztust gyermekeiknek. Bátorított bennünket, hogy mindig emlékezzünk erre a magasztos hivatásra, hogy elkísérjük gyermekeinket a hit útján. Ezt követően elmesélte az első találkozás élményét. Azt éreztem, hogy valaki már régóta várt rám. Egy személyes gyónás keretében történt. A gyóntatószékből kilépve éreztem, hogy már nem vagyok ugyanaz és teljes bizonyosság volt a szívemben, hogy papnak kell lennem – vallotta őszintén.

A hit a Jézussal való személyes találkozás gyümölcse. Ez az ajándék csak Tőle ered, nem lehet könyvekből megtanulni. Beszélt a hit törékenységéről, amely a félelmeinkből adódik. Pontosan ezért fontos hogy mindig az Úrral járjunk, mint egy gyermek, aki az apja kezének biztonságát keresi. Az Ő kezének erejéből növekszünk és válunk erőssé a hitben. De nemcsak az Úr apai gondoskodása, hanem az anyai szeretet is nagyon fontos, emelte ki a Szentatya.

Bátorított, hogy imádkozzunk a Szűzanyához, és kérjük, hogy erősítse hitünket. Engem személy szerint minden nap megerősít, ha hozzá fordulok, és imádkozom a rózsafüzért – mondta Ferenc pápa. Ahhoz pedig, hogy hatékonyan közvetítsük a hitet szükséges, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem következetesen megéljük azt. Fontos, hogy Krisztus legyen életünk középpontja, hogy ő vezessen és hagyjuk, hogy meglepjen bennünket.

Sajnos a válság idején könnyű a magányba zárkózni, elbátortalanodni és azt érezni, hogy a számos problémával szemben tehetetlenek vagyunk. De vigyázat, ez nagyon veszélyes magatartás, - figyelmeztetett a pápa,- tökéletesen ismerve emberi valóságunkat. Amikor az egyház bezárkózik rothadni kezd és megbetegszik. Ha azonban kilépünk zárt világunkból és találkozunk másokkal, akik egészen mások, mint mi, felfedezzük a szegényeket. Bátor keresztényeknek kell lennünk, akik megérintik Krisztus testét.

Ha alamizsnát adunk, ne csak odadobjuk a pénzt, hanem érintsük meg a szegényeket, ezáltal magunkra vesszük a fájdalmukat. Egy szegény, és a szegényekért élő egyház azt jelenti, hogy megérintjük Krisztus testét, aki megtestesül a szegényekben – magyarázta Ferenc pápa. Tanítása végeztével azokról a mai vértanúkról emlékezett meg a Szentatya, akik szenvednek és életüket áldozzák az Evangélium hirdetéséért.

A mártíromság nem a vereség jele, hanem a tanúságtétel legmagasabb foka, amelyre minden keresztény hivatott. Ferenc pápa gyengéd szavai jól tükrözik, hogy mélységében ismeri nemcsak az egyház valóságát, hanem a mi hétköznapi nehézségeinket, emberi gyengeségeinket, törékenységünket. Az ő tanúságtétele és iránymutatása segít, hogy hitünket bátran, türelemmel és imádságban éljük nap, mint nap.