„A Szentlélek az evangelizáció valódi hajtóereje” – Ferenc pápa katekézise a szerda
délelőtti általános kihallgatáson
„Kedves Testvérek! Jó napot kívánok!” – köszöntötte a híveket a pápa, majd megkezdte
tanítását a Szentlélek működéséről. Az Apostoli Hitvallásban, miután megvallottuk
hitünket a Szentlélekben, ezt mondjuk: „Hiszek az egy, szent, apostoli Anyaszentegyházban”.
Mély kapcsolat áll fenn a hitnek e két valósága között. A Szentlélek az, aki életet
ad az egyháznak és vezeti lépteit. A Szentlélek jelenléte és szüntelen működése nélkül
az egyház nem élhetne, és nem valósíthatná meg azt a feladatot, amelyet a feltámadt
Jézus bízott rá: menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet (vö. Mt 28,18).
Az
evangelizáció az egyház küldetése. Nem pusztán egyeseké, hanem minden tagjáé. Pál
apostol így kiáltott fel: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16).
Mindenki feladata, hogy hirdesse az evangéliumot, főleg életével.
VI. Pál
hangsúlyozta „Evangelii nuntiandi” k. apostoli buzdításában: „Az evangelizáció tehát
az egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az egyház tükröződik
vissza. Az egyház létjogosultságát éppen az evangelizáció adja” (14. pont).
Ki
életünkben és az egyházban az evangelizáció valódi hajtóereje? VI. Pál világosan kifejti
buzdításában a Szentlélekről szólva: „Mint az egyház kezdetén, ma is ő munkálkodik
mindazokban, akik az evangéliumot továbbadják: ha hagyják, hogy a Szentlélek birtokba
vegye és vezesse őket. A Szentlélek ad ajkukra oly szavakat, amelyek nem tőlük maguktól
valók – és ugyanakkor a Szentlélek készíti fel a hallgatók lelkét is, hogy megnyíljanak
a Jó Hír és az Isten Országának hirdetése előtt” (75. pont).
Ahhoz tehát,
hogy evangelizáljunk, szükséges, hogy ismét megnyíljunk Isten Lelke működésének, nem
félve attól, hogy mit kér tőlünk és hová vezet el bennünket. Bízzuk rá magunkat! A
Szentlélek képessé tesz bennünket arra, hogy megéljük hitünket és tanúságot tegyünk
róla, megvilágosítja azok szívét, akikkel találkozunk.
Ez volt Pünkösd tapasztalata:
az apostolok Máriával együtt összegyűltek a Cenákulumban, majd „tüzes nyelvek lobbantak
föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek a Szentlélekkel
és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy amint a Szentlélek szólásra indította
őket” (ApCsel 2,3-4).
A Szentlélek leszállt az apostolokra és arra késztette
őket, hogy lépjenek ki önmagukból. Átalakítja őket, hogy hirdessék „Isten csodás tetteit”
(11) és tanúságot tegyenek azokról.
A Szentlélek átalakító ereje visszatükröződik
a tömegen is, amely a helyszínen „összeverődött” „az ég alatt található mindenféle
nemzetből” (5), mert ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni az apostolokat. (6).
Itt látjuk az evangélium hirdetését vezető és éltető Szentlélek működésének
első jelentős hatását: megteremti az egységet, a szeretetközösséget. Bábelben, a bibliai
elbeszélés szerint, a népek szétszóródása, a nyelvek összezavarodása kezdődött el,
az emberi gőg, büszkeség gyümölcseként. Az ember ugyanis saját erejével, Isten nélkül
akart „építeni olyan várost és tornyot, amelynek a teteje az égig ér” (Ter 11,4).
Pünkösdkor megszűntek ezek a megosztottságok. Felszámolták az Istennel szembeni
büszkeséget, az egymással szembeni bezárkózást. Megnyíltak Istennek és elindultak,
hogy hirdessék Szavát: egy új nyelvet, a Szentlélek szeretetének nyelvét, amely „kiáradt
szívükbe” (vö. Róm 5,5). Olyan nyelv ez, amelyet mindenki megért, és ha befogadják,
akkor minden létben, minden kultúrában kifejeződésre juthat.
A Szentlélek
nyelve, az evangélium nyelve a szeretetközösség nyelve, amely arra szólít fel, hogy
jussunk túl minden bezártságon és közömbösségen, megosztottságon és szembeálláson.
Mindnyájan tegyük fel a kérdést: hagyom-e, hogy a Szentlélek vezessen, hogy a hitről
tett tanúságom az egységet és a szeretetközösséget szolgálja? Elviszem-e az evangéliumi
kiengesztelődés és szeretet szavát környezetembe, ahol élek? Olykor úgy tűnik, hogy
ma is megismétlődik az, ami Bábelben történt: megosztottságok, egymás megértésének
képtelensége, versengés, irigység, önzés.
„Én mit teszek az életemmel? Egységet
teremtek magam körül, vagy megosztok, megosztok, megosztok, a bírálatokkal, az irigységgel?
Mit teszek? Gondolkozzunk el róla” – tette hozzá nyomatékosan a pápa rögtönzött szavakkal.
Elvinni az evangéliumot, annyit jelent, hogy hirdetjük és mi magunk elsőként
éljük meg a kiengesztelődést, a megbocsátást, a békét, az egységet, a szeretetet,
amelyet a Szentlélek ad nekünk. Emlékezzünk Jézus szavaira: „Arról ismerje meg mindenki,
hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretetettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35).
A pápa ezután a Szentlélek működésének másik fontos hatására hívta fel a hívek
figyelmét: Pünkösd napján, Péter, a Szentlélektől eltelve „előlépett” a „többi tizenegy
közül” és „emelt hangon” (vö. ApCsel 2,14) „nyíltan” (29) hirdeti Jézus jó hírét,
aki életét adta üdvösségünkért, és akit Isten feltámasztott a halottak közül.
Ez
a Szentlélek működésének másik hatása: bátran és nyíltan hirdetjük Jézus evangéliumának
újdonságát, emelt hangon, minden időben és minden helyen. Ez ma is megtörténik az
egyházban és mindnyájunkkal: Pünkösd tüzéből, a Szentlélek működéséből, a misszió
mindig új energiái szabadulnak fel, új utak, amelyeken hirdetjük az üdvösség üzenetét,
új bátorsággal evangelizálunk.
Soha ne zárkózzunk be a Szentléleknek e működése
előtt!- hangzott a pápa buzdítása. Éljük meg alázattal és bátorsággal az evangéliumot!
Tegyünk tanúságot arról az újdonságról, reményről és örömről, amelyet az Úr hoz életünkbe!
Érezzük magunkban az „evangelizáció édes és vigasztaló örömét” – utalt Ferenc pápa
VI. Pál szavaira. Evangelizálni, Jézust hirdetni ugyanis örömet nyújt, míg az önzés
keserűséget, szomorúságot okoz, levertté tesz. Az evangelizálás azonban jókedvre derít.
Végül a pápa a Szentlélek működésének harmadik elemére mutatott rá, amely
különösen fontos: az új evangelizáció, az evangelizáló egyház mindig az imából induljon
ki. Mint az apostolok a Cenákulumban, kérjük a Szentlélek tüzét. Csak az Istennel
való hűséges és intenzív kapcsolat teszi lehetővé, hogy kilépjünk bezártságunkból
és nyíltan hirdessük az evangéliumot. Az ima nélkül cselekvésünk üressé válik, hirdetésünk
lélektelen, ha nem a Szentlélek hatja át.
Végül Ferenc pápa előde, XVI. Benedek
tanítását idézte. 2012. október 27-én, az új evangelizáció témájában megrendezett
püspöki szinóduson mondta: ma az egyház „különösen érzi a Szentlélek fuvallatát, aki
segít nekünk, megmutatja a helyes utat; és így, új lelkesedéssel haladunk előre és
hálát adunk az Úrnak”.
Minden nap újítsuk meg a Szentlélek működésébe vetett
bizodalmunkat. Bízzunk abban, hogy Ő működik bennünk, Ő bennünk van. Ő adja nekünk
az apostoli buzgóságot, a békét, az örömet. Újítsuk meg ezt a bizalmat, hagyjuk, hogy
Ő vezessen bennünket, legyünk az ima emberei, akik bátran tesznek tanúságot az evangéliumról.
Váljunk világunkban az egység és az Istennel való szeretetközösség eszközeivé – fejezte
be tanítását a szerda délelőtti általános kihallgatáson Ferenc pápa.