Urunk mennybemenetele – P. Szabó Ferenc elmélkedése a vasárnapi evangéliumról
A húsvét utáni 40.
napon ünnepli az Egyház (az V. század óta) Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre
esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő
vasárnapon tartják.
Húsvét 7. vasárnapjával (ill. még a rá következő héttel)
befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E hetekben az Egyház Jézus Krisztus
kereszthalálára, feltámadására és végül dicsőséges mennybemenetelére emlékezik. Jézus
valójában húsvétkor már testében is megdicsőülve átment az Atyához, de negyven napon
át megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben; megmagyarázza nekik
az ószövetségi Írásokat, a róla szóló jövendöléseket. Jézus feltámadásával átment
az új, isteni létrendbe, nem tért vissza ebbe az életbe: a jelenések az Úr csodatételei,
leereszkedései (pl. amikor az apostolokkal eszik, vagy a hitetlen Tamásnak megmutatja
oldalsebét).
Lukács evangéliuma végén röviden leírja Jézus mennybemenetelét:
Jézus itt búcsúbeszédében mondja: „Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak szenvednie
kell és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot
kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig
elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát.” A Szentlélek majd megnyitja elméjüket,
hogy megértsék az Írásokat. Csakugyan pünkösdkor minden világos lesz az apostolok
számára, ahogy Péter beszédeiből láthatjuk.
Lukács evangélista az Apostolok
Cselekedetei elején, ahol folytatja Jézus üdvözítő művének hatástörténetét, hosszabban,
szemléletesebben írta le az Olajfák hegyi mennybemenetelt. Jézus előbb küldetést ad
apostoloknak, hogy az elküldendő Szentlélek erejében hirdessék az egész világon az
örömhírt. „E szavak után szemük láttára fölemelkedett és felhő takarta el szemük
elől. Miközben merően nézték, miként száll az égbe, egyszerre csak két fehérruhás
férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok
itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a menybe, úgy jön
el ismét, ahogy szemetek láttára mennybeszállt.”
E szemléletes leírás értelmét
kell megragadnunk: Jézus megdicsőülése, átmenete az Atyához a másik létrendbe már
feltámadásával megtörtént. Most végleg eltűnik az apostolok szeme elől. Valójában
nem úgy emelkedik fel az égbe, mint ahogy a helikopter felszáll. Ma már tudjuk, hogy
a felhők felett nyílik a világűr, amelyet az űrhajósok bejárnak. Isten nem ott fenn
„lakik”, a felhők feletti „égben”, ott a világűrben az űrhajósok nem találkozhattak
vele. Hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem
találkoztam vele.” Az ég nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul.
Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo”, Ágoston). Az
ég, a menny szellemvilág Istennél, akit körülvesznek a megdicsőültek.
A vasárnapi
olvasmány az Efezusi levél elejéről (1, 17-23) a legjobb kommentárja a „mennybemenetel”
misztériumának, ahogy ezt egy francia domonkos szentírástudós, Pierre Benoit magyarázta:
A feltámadás után a negyvenedik napra tett és az Olajfák hegyére lokalizált mennybemenetel
érzékletesen írja le Jézus megdicsőülését: „A halálon győzedelmeskedő Krisztus új
életformát kezdett Isten mellett. Ő elsőnek lépett be a feltámadott életbe, hogy helyet
készítsen választottainak: egyszer majd eljön újra, hogy megdicsőült híveit bevezesse
magával az örök életbe”. Az első keresztények hite számára tehát nem az ősi kozmológia
a lényeges, nem a mennybeszállás érzékletes leírása, hanem annak az igazságnak állítása,
hogy a feltámadt Krisztust az Atya felmagasztalta, és Úrrá tette minden teremtmény,
az egész kozmosz felett.” ([Vö. P. Benoit, Exégèse et Théologie, I,Párizs,
1961) 363skk.)
A mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya „jobbján ül”,
vagyis vele együtt a mindenségen uralkodik. Végleg megvonta látható jelenlétét övéitől,
de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos
Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a
szentségek kiszolgáltatása révén.