Jézus a jó Pásztor - P. Szabó Ferenc elmélkedése Húsvét 4. vasárnapjára
Húsvét 4. vasárnapján a papi és a szerzetesi hivatásokért imádkozik a világegyház.
Jézust, a jó Pásztort állítja elénk példaképül a János-evangélium 10. fejezete allegóriájának
egy részletével. Jól ismert kép már az őskeresztény ikonográfiában: a jó pásztor vállára
veszi az elcsatangolt és megtalált bárányt. Jézus a tökéletes jó pásztor, aki életét
adta a bárányokért, juhokért, értünk, bűnösökért. A papi és a szerzetesi hivatásokért
imádkozva azt kérjük az Úrtól, hogy küldjön jó pásztorokat, munkásokat szőlejébe és
aratásába, tehát az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása szolgálatába.
Egyben e vasárnap figyelmeztetés a szülőkhöz, nevelőkhöz is: a vallásos család a hivatások
első bölcsője. Ezt a tapasztalat megerősíti, még ha vannak is meglepő, megtérők körében
kései egyházi hivatások, hiszen Isten kegyelme csodákat tehet. Emlékeztetek a papi
szolgálatról szóló zsinati határozatra (PO 11): „A papok szívügye legyen, hogy az
ige szolgálatával, valamint a szolgálat lelkületét és a húsvéti örömöt sugárzó életük
tanúságával a hívek szeme állítsák a papság nagyszerűségét és szükséges voltát. Akiket
pedig megfontoltan e nagy szolgálatra alkalmasnak találnak, azokat – akár fiatalok,
akár idősebbek – fáradságot nem sajnálva és nem félve a nehézségektől, segítsék, hogy
jól felkészüljenek és a maga idejében – minden belső és külső kényszertől mentesen
– hallhassák a püspök hívó szavát. E célra a leghasznosabb a megfontolt és okos lelkivezetés.”
Nemrég
a papság éve alkalmával eszmélődtünk arról, hogy az egyház jelenlegi válsága
jórészt a papság válságára vezethető vissza. A papok és szerzetesek körében azt tapasztaljuk,
hogy a mai szekularizálódás, elvilágiasodás és hitetlenség náluk is észlelhető: a
hit és következésképp a hűség elmélyítése, erősítése az egyik fő feladat, ez pedig
az imaélet elmélyítésével valósítható meg. Hívő pap csak imádkozó pap lehet, és csak
az imádság révén könyöröghetjük ki a Krisztushoz, hivatásunkhoz való hűséget. Bármilyen
nagy is a paphiány, bármilyen nagy terhet jelent is sokszor több plébánia és fília
ellátása, a papnak kell időt találnia az imádságra, elmélkedésre, rekollekcióra, évenkénti
lelkigyakorlatra, mert különben elfásul, kiürül, kényszeredett funkcionárius lesz.
A
pásztori szolgálatot pedig teljesíteni kell farkasok között is, akár alkalmas, akár
alkalmatlan, megpróbáltatások, üldöztetések közepette is. A kommunista idők egyházüldözése
alatt mily sok hősies példát adtak papok és szerzetesek, akik zaklatások és koncepciós
perek áldozatai lettek, mert a fiatalokat hitre oktatták, vallásos nevelésüket igyekeztek
biztosítani kis közösségekben. Hála Istennek, ez az üldöztetés megszűnt, de manapság
más nehézségekkel kell szembenézniük a jó pásztoroknak. Főleg azoknak, akik Ferenc
pápa felszólítását követve elmennek a világ peremvidékei, a szegények, kisemmizettek
felé, keresve az elveszetteknek hitteket.
A pápa első beszéde az egész egyház
pásztorainak szólt: „A Hit éve szertartásaitól ösztönözve a pásztorok és a hívek igyekezzenek
hűségesen választ adni az örökös küldetésre: elvinni Jézus Krisztust az emberekhez,
elvezetni az embert a Jézus Krisztussal való találkozáshoz, aki az Út, az Igazság
és az Élet, és aki valóságosan jelen van az Egyházban és minden emberben. Ez a találkozás
új emberré tesz a kegyelem misztériumában, felébresztve a lélekben a keresztény örömet”
…És Ferenc pápa, Hölderlin német költő egyik versére utalva így biztatta a részben
idős bíborosokat: „Adjuk át a fiataloknak az élet bölcsességét!” (Jn 10, 27-30)