„A keresztény élet a szemlélődés és a cselekvés szintézise” – Ferenc pápa katekézise az általános kihallgatáson

Április 17-én, szerdán délelőtt a szokásos lelkes tömeg várt a Szentatyára, aki több mint 80 ezer hívő számára tartotta meg katekézisét. Tanításának középpontjában Jézus Mennybemenetele állt. „Jézus fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján” – valljuk a Credo-ban. Jézus földi életének csúcspontja Mennybemenetele, vagyis amikor ebből a világból felmegy az Atyához. Mi a jelentése ennek az eseménynek? Milyen következményei vannak életünkre? Mit jelent az, hogy szemléljük az Atya jobbján ülő Jézust? – tette fel a kérdéseket a pápa, majd így folytatta: hagyjuk, hogy Lukács evangelista vezessen bennünket.

Szent Lukácsnál olvashatjuk: „Mikor közel voltak már műve beteljesedésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy” (Lk 9,51). Miközben felmegy a Szent Városba, ahol beteljesedik a földi életből való „kivonulása”, Jézus már látja a végcélt, a mennyet, de tudja jól, hogy az út, amely visszavezeti az Atya dicsőségébe, a kereszten, vagyis az emberiség iránti szeretet isteni tervéhez való engedelmességen át halad.

A Katolikus Egyház Katekizmusa megállapítja, hogy „a kereszten való fölemelése jelezte és hirdette a mennyekbe való fölemelését, mert annak a kezdete volt” (662. pont). Nekünk is tisztában kell lennünk azzal keresztény életünkben, hogy csak akkor léphetünk be Isten dicsőségébe, ha minden nap hűségesek vagyunk akaratához, akkor is, amikor ez áldozatot kíván, vagy azt, hogy megváltoztassuk terveinket. Jézus Mennybemenetele konkrétan az Olajfák hegyén történt, ahhoz a helyhez közel, ahová visszavonult, hogy imádkozzon kínszenvedése előtt, és mély egységben maradjon az Atyával: ismét látjuk, hogy az ima adja meg a kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek legyünk Isten tervéhez – mondta katekézisében Ferenc pápa.

Evangéliuma végén Szent Lukács rendkívül szűkszavúan foglalja össze a Mennybemenetel eseményét. Jézus kivezette tanítványait Betánia közelébe és „kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük és fölment a mennybe. Azok leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan a templomban tartózkodtak, dicsérték és magasztalták Istent” (Lk 24,50-53).

A Szentatya két mozzanatot emelt ki az evangéliumi szakaszból: Jézus mennybemenetele közben papi gesztust hajt végre, megáldja a tanítványokat, akik Jézus előtt leborulva, letérdelve, fejüket lehajtva vallják meg hitüket. Ez az első fontos pont: Jézus az egyedüli és örök Főpap, aki kínszenvedésével keresztülment a halálon és a sírbolton, feltámadt és felment a mennybe. Az Atya mellett van, ahol örökre közbenjár értünk (vö. Zsid 9,24).
Mint ahogy Szent János első levelében megállapítja: Jézus a mi szószólónk az Atyánál.

Milyen szép ez! – folytatta a pápa. Amikor valakit a bíróság elé idéznek, akkor az első dolga az, hogy védőügyvédet keressen. Nekünk van egy szószólónk, aki mindig megvéd bennünket, megvéd az ördög alattomos tetteitől, saját magunktól, bűneinktől. Ne féljünk ehhez az ügyvédünkhöz fordulni, kérjünk bocsánatot tőle, kérjük áldását, kérjük irgalmasságát! Ő mindig megbocsát, ő a mi szószólónk örökre! Ne felejtsétek ezt el! – hangzott Ferenc pápa buzdítása.

Jézus Mennybemenetele megismerteti velünk ezt az olyan vigasztaló valóságot: Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember, emberségünket elvitte Istenhez; megnyitotta számunkra az utat; olyan Ő, mint egy hegymászó csoport vezetője, aki felért a csúcsra és magához vonz minket, elvezetve Istenhez. Ha rábízzuk életünket, ha hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket, biztos kezekben leszünk: Üdvözítőnk, szószólónk kezében.

A pápa ezután egy másik fontos mozzanatra hívta fel a hívek figyelmét: Szent Lukács azt beszéli el, hogy az apostolok, miután látták Jézust felmenni a mennybe, nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Ez kissé furcsának tűnik, hiszen amikor búcsút veszünk családunktól, barátainktól és véglegesen elválunk tőlük, főleg halál esetén, természetes szomorúság vesz erőt rajtunk, mert nem látjuk többé arcukat, nem halljuk hangjukat, nem élvezhetjük szeretetüket, jelenlétüket. Az evangelista azonban hangsúlyozza az apostolok nagy örömét. Hogyan lehetséges ez? Éppen azért, mert a hit tekintetével megértik, hogy Jézus, bár nem látják többé szemükkel, mindig velük marad, soha nem hagyja el őket. Az Atya dicsőségében támogatja, vezeti őket, közbenjár értük.

Szent Lukács a Mennybemenetel tényét az Apostolok Cselekedetei elején is elbeszéli, hogy hangsúlyozza: ez az esemény köti össze Jézus földi életét az egyház életével. Itt Szent Lukács utal arra a felhőre is, amelyik eltakarja Jézust az apostolok szeme elől, miközben „merően nézték, miként száll az égbe” (ApCsel 1,9-10). Ekkor két fehér ruhás férfi jelenik meg, akik arra szólítják fel őket, hogy ne nézzék mozdulatlanul az eget, hanem életüket és tanúságtételüket táplálják azzal a bizonyossággal, hogy Jézus ugyanúgy eljön ismét, mint ahogy szemük láttára mennybe szállt (vö. ApCsel 1,10-11).

Ez felszólítás arra, hogy induljanak ki Jézus istenségének szemléléséből és belőle merítsenek erőt ahhoz, hogy a mindennapi életben tanúságot tegyenek az evangéliumról: szemlélődni és cselekedni, „ora et labora”, ahogy Szent Benedek tanítja: mind a kettő fontos a keresztények életében.

Jézus Mennybemenetele nem jelenti Jézus távollétét – mondta szerda délelőtti katekézisében Ferenc pápa. Éppen ellenkezőleg: azt húzza alá, hogy Jézus új módon él közöttünk: nem a világ egy meghatározott helyén, mint Mennybemenetele előtt; most Isten országában van, jelen van minden térben és időben, közel van mindnyájunkhoz. Életünkben nem vagyunk egyedül: van szószólónk, aki vár és megvéd minket.

Soha nem vagyunk egyedül: a keresztre feszített és feltámadt Úr vezet minket; velünk van sok testvérünk, akik csöndben elrejtve, családi életükben és munkahelyükön, problémáik és nehézségeik közepette, örömükben és reményeikben, nap, mint nap megélik a hitet és velünk együtt elviszik a világba Isten szeretetének uralmát, a feltámadt Jézus Krisztusban, aki felment a mennybe és ott közbenjár értünk – fejezte be Ferenc pápa szerda délelőtti katekézisét a Szent Péter téren megtartott általános kihallgatáson.

(vm)