A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata

25. elmélkedés – Isten emberré lett
A mondat, hogy „Isten emberré lett” tartalmazza a keresztény hit lényegét. Szükséges azonban, hogy pontosítsuk: az Ige, a Szentháromság második személye „lett testté” (vö. Jn 1,14). A katekizmusban olvassuk: „az Egyház megtestesülésnek nevezi azt a tényt, hogy „az Isten Fia emberi természetet vett magára, hogy abban végbevigye a mi megváltásunkat” (461). Isten ezáltal mellénk állt az emberi történelemben és ugyanakkor – az Atya személyében – túlmutat az egész teremtett világon; Isten jelen van és a teremtésen belül fejti ki működését, az ember legbensőbb énjében a Szentlélek személyében.

A megtestesülés tehát nem egyfajta színjáték. Isten nem egy emberi álarcot ölt magára, hogy színházi gesztusokat tegyen. Az egyház azt vallja, hogy Jézus Krisztus valóban emberré lett, miközben valóságos Isten maradt. „Az Isten Fia megtestesülése nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus részben Isten, részben ember, sem azt, hogy az isteni és az emberi elem zavaros keverékének az eredménye” (464). Az egyetemes zsinatok azt tanítják, hogy a megtestesült Fiú isteni személy két természettel: isteni és emberi természettel rendelkezik.

De miért volt szükség a megtestesülésre? Már mondtuk, hogy Isten a mi üdvösségünkért lett emberré. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az üdvösséget nem lehet valamilyen külső határozattá lefokozni, hanem az Istennek az élő emberhez fűződő valós és örökös kapcsolatában teljesedik be. Ezt a kapcsolatot éppen a megtestesülés nyilatkoztatta ki számunkra, ajándékozta nekünk. Jézusban az emberiség az istenséggel egyesül, az isteni és az emberi elem zavaros összekeveredése nélkül. Isten emberré lett, azért, hogy az ember örökre részt vehessen a Szentháromságos életben. A katekizmus Szent Atanázt idézi: „Az Isten Fia emberré lett, hogy minket istenekké tegyen” (460). Ha Isten valóságos emberré válhatott, akkor mi istenivé válhatunk.

(vm)