2013-04-15 16:36:08

„Túl sok a vértanú az egyházban: a sátántól származó rágalom áldozatai” – Ferenc pápa hétfői homíliája


A rágalom elpusztítja Isten művét a személyekben – állapította meg hétfő reggeli homíliájában Ferenc pápa azon a szentmisén, amelyet a vatikáni Szent Márta házban mutatott be. Jelen voltak többek között a vatikáni telefon- és internet központ alkalmazottai.
A pápa arra buzdította a híveket, hogy imádkozzanak a hamis vádak alapján üldözött és a hit iránti gyűlöletből megölt vértanúkért.

Szent István diakónus, az első vértanú, rágalom áldozata. A rágalom rosszabb, mint a bűn: a rágalom egyenesen a sátán megnyilvánulása.

Mindnyájan bűnösök vagyunk, de a rágalom több mint a bűn. A rágalom el akarja pusztítani Isten művét. A rágalom gyűlöletből fakad, a gyűlölet pedig a sátán jellemzője. A rágalom a hazugságot használja fel, hogy elérje célját. Ahol rágalmaznak, ott jelen van a sátán. Istvánt is hamis tanúk vádolják. Ellenségei a piszkos küzdelem útját, a rágalmat választották.

A diakónus azonban nem viszonozza hazugsággal a hazugságot. Az Úrra tekint és engedelmeskedik a törvénynek, megmarad Krisztus békéjében és igazságában. A vértanúk ideje azonban ma sem ért véget: az egyháznak most több vértanúja van, mint az első évszázadokban. Az egyházban sokan vannak, akiket rágalmaznak, akiket üldöznek, akiket megölnek Jézus és a hit iránti gyűlöletből, mert katekizmust tanítanak, mert keresztet viselnek. Ma sok országban rágalmazzák, üldözik testvéreinket.

Imádkozzunk Máriához, aki oltalmaz minket a spirituális zűrzavar idején. A legbiztonságosabb hely a Szűzanya palástja. Ő az egyház édesanyja. A vértanúság idején, napjainkban ő az oltalmazás főszereplője, az édesanya.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.