A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata – április 16-a Labre Szent Benedek József
ünnepe
A Szent, aki „kölcsönadta” arcát Jézusnak, 1748. március 26-án született Amettes-ben
(Franciaország), 1783. április 16-án halt meg Rómában. 1860. május 20-án IX. Piusz
pápa boldoggá, 1881. december 8-án XIII. Leó pápa szentté avatta. Ereklyéi Rómában
a Santa Maria dei Monti templomban találhatók, a zarándokok és az utazók védőszentje.
Szegény,
falusi családban született. A tizenöt testvér közül ő volt a legidősebb. Kora gyermekkorától
kezdve mély imaéletet élt. Az akkori tankötelesség befejezését követően tizenhat évesen
szülei akarata ellenére kolostorba akart lépni.
Több alkalommal kérte felvételét
a karthauziak szigorú rendjébe, de eredménytelenül. A sikertelen próbálkozások után
a trappisták ajtaján kopogtatott, de ott is csak elutasítással találkozott. Amikor
végre felvették a ciszterciekhez, végre beteljesülni látta álmát, de rövid időn belül
el kellett hagynia a kolostort. Felettesei indoklása szerint alkalmatlan volt a szerzetesi
életre: nem törekszik az életszentségre és rendkívül szétszórt, ezért soha sem lehet
belőle jó szerzetes.
A sikertelenségek nem szegték kedvét, ezért felkerekedett
és elment Rómába annak reményében, hogy megtalálja ott a neki való kolostort. Amikor
Észak-Olaszországba ért, egy alkalommal imádságba mélyedve belső hangot hallott: „A
te hivatásod az egész világ, a te kolostorod az utca, Isten zarándoka leszel”.
Ezen
felismerés napján búcsúlevelet írt családjához és szétosztotta összes vagyonát, amit
az úton magával hordott. Egyetlen ruhát és egy tarisznyát tartott meg magának, amelyben
az Újszövetséget, a zsolozsmát és a Krisztus követését tartotta. Ez utóbbi könyvecskéről
egy francia szent mondta, hogy „több embert térített meg, mint ahány betű található
benne” (Szalézi Szent Ferenc).
A belső hangnak engedelmeskedve fakeresztet
akasztott nyakába, egyik kezében bottal, a másikban pedig rózsafüzérrel elindult a
világba. Derekára egy ferences cingulumot kötött, amelyet még Assisiben kapott, amikor
belépett a harmadik rendbe. Kegyhelyről kegyhelyre járt Olaszországban, Franciaországban,
Spanyolországban, Svájcban és Németországban: „A te hivatásod az egész világ, a te
kolostorod az utca”. A felvilágosodás századában, az emberi értelem dicsőítésének
századában ő az evangélium „őrültségét” hirdette életével.
Majdnem mindig a
szabad ég alatt aludt. Többnyire ott tért nyugovóra, ahol az éjszaka meglepte. Azzal
öltözködött és azt evett, amit az emberektől kapott. Mezítláb járt, keresve mindig
a félreeső, lakatlan utakat, hogy nyugodtan tudjon imádkozni. Bárhová érkezett, vigasztalta
a szomorúakat, ápolta a betegeket, táplálta az éhezőket azzal, amit kapott. Szeretetét
különböző módon fogadták: egyesek hálásan, mások ellenségesen vagy megvetően. A bántalmakat
mindig békével viselte, mert zarándoklatát saját és mások bűneiért felajánlott vezeklésnek
tekintette.
* * *
Élete utolsó hat évét Rómában töltötte. A Colosseum
egyik falmélyedésében talált menedéket. Egyik reggel teljesen kimerülve találták meg
a Santa Maria dei Monti templom lépcsőjén, ahol mindig imádkozni szokott. Bevitték
a hentes üzlet tárolójába, ahol gondoskodtak róla. Néhány nap múlva Nagyszerdán halt
meg, amelyet előre megmondott, és amely egyben emléknapja is lett. Alig élt harmincöt
évet. Kedvenc templomában, a Santa Maria dei Monti-ban temették el, a főoltárhoz közel.
*
* *
Mondják, hogy az életszentségtől sugárzó arca mindenkit csodálatba ejtett.
Az egyik római festő az ő arcáról mintázta meg Jézust, amikor az Utolsó vacsora című
képét festette. Száz évvel később szentté avatása előtt – amikor már senki nem emlékezett
arra, hogyan nézhetett ki hajdanán a Colosseum koldusa – azon tanakodtak, hogyan készítsenek
róla képet, eszükbe jutott az a bizonyos Utolsó vacsora című kép. Így készült el tehát
a szentté avatásra az ő arcképe: ezúttal azonban Krisztus „adta kölcsön” Benedeknek
a saját arcát.
„Látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21), kérték a görögök Fülöp
apostolt. „Hasonlóan korunk emberei is azt kérik – nem mindig tudatosan – a mai
keresztényektől, hogy ne csak „beszéljenek” Krisztusról, hanem bizonyos értelemben
engedjék őt „látni” is. Vajon nem azt a hivatást kapta-e az Egyház, hogy Krisztus
világosságát ragyogtassa fel a történelem minden korszakában, s hogy az új évezred
nemzedékei elé is az ő arcát rajzolja elő?” (II. János Pál pápa, Novo millennio ineunte
kezdetű apostoli levele, 16.)
Labre Szent Benedek József nem volt hétköznapi
szent, mert azt az alapvető keresztényi kötelességet, hogy „kölcsön adja” Jézusnak
az arcát, olyan körülmények között valósította meg, amelyek között mások a saját emberi
vonásaikat is elvesztik.
__________________________
Istenünk, Te Szent
Benedek Józsefet arra indítottad, hogy a szegénység, az alázatosság és a szeretet
által teljesen Neked szentelje magát; taníts meg minket az ő példája nyomán, hogy
ne ragaszkodjunk mértéktelenül a földi javakhoz, hanem buzgón egyedül a mennyeiekre
törekedjünk, a mi Urunk Jézus Krisztus a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.