2013-04-08 12:23:19

Az egység az egyetlen módja Európában annak, hogy a keresztények hallassák hangjukat


RealAudioMP3 – interjú Leo van Doesburggal, az Európai Keresztény Politikai Mozgalom külkapcsolati felelősével

2005-ben kezdte meg működését a szervezet, amelynek célja a keresztény társadalmi és demokratikus értékek előmozdítása Európában. Az alapvető keresztény értékekre összpontosít, mint az emberi méltóság, az élet és a család védelme, a szociális piacgazdaság, valamint a vallás-, szólás- és lelkiismereti szabadság. Háromféle tagság alkotja: pártok, szervezetek és egyéni parlamenti képviselők. 2010-ben az Európai Parlament is elismerte a mozgalmat, mint politikai szervezetet, de nem kötődnek egyetlen politikai formációhoz sem. Keresztény hálózat és platform kialakításával foglalkoznak más célkitűzéseik mellett. Létrehozták az Európai Keresztény Politikai Alapítványt (ECPF), amely egy tudományos intézet. Egyesíteni kívánja a különböző szervezeteket minden területről annak érdekében, hogy egy egységes keresztény európai hangot alakítson ki és együtt működjön politikusokkal, pártokkal.

A holland származású, jelenleg Temesváron élő, szeptembertől Brüsszelbe költöző Leo van Doesburg protestánsként részt vett Ferenc pápa húsvéti szertartásain Rómában. Szerkesztőségünknek adott interjújában beszámolt arról, hogy jelenleg a szervezetnek különböző kihívásokkal kell szembe néznie, hiszen a hagyományos családi értékeket erős támadás éri Európában. Kétségbe vonják ugyanis, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve és, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti egység. Ha megnézzük a franciaországi tüntetéseket és a különböző törvénytervezeteket Európa szerte, láthatjuk, hogy a házasság intézményét folyamatos támadás éri. Nagyon ösztönzően hat, hogy a jelentős nyomás ellenére, Franciaországban mégis nagyon sok ember kiállt a család mellett. Egy sokféle erőt egyesítő felvonulás volt a párizsi megmozdulás a házasság intézményének és a gyermekek jogainak védelmezése érdekében. Az erős kormányzati nyomást látva számos országban, Leo van Doesburg fontosnak tartotta kiemelni, hogy az Európai Unióba való belépésük után is egyes országok, mint pl. Románia, Bulgária, Litvánia, Lengyelország, Magyarország az alkotmányban vagy a polgári törvénykönyvben megerősítette, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti egységet jelent.

Sokkoló hatással volt rá, amikor Boris Dittrich a Human Rights Watch, az emberi jogi megfigyelő szervezet képviselője a közelmúltban egy interjúban kijelentette, hogy hamarosan Hollandiában foglalkozni kezd a három személy közötti házasság bevezetésének elérésével.

Az Európai Keresztény Politikai Mozgalom (ECPM) egy másik fontos tevékenysége a vallás és a lelkiismereti szabadság védelmezése. Jogunk van ahhoz, hogy a hit és a politika között kapcsolat legyen – hangúlyozta Leo van Doesburg. Számos támadás tapasztalható a diszkrimináció ellenes törvények terén. Ezek konfliktust alakíthatnak ki a szólásszabadsággal összefüggésben is. Az EU-ban már foglalkoztak a termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó egyenlő jogok irányelvével, amelynek bevezetése esetén az örökbeadási ügynökségeknek nem lenne joguk, hogy elutasítsák az egynemű párok gyermekek örökbefogadására benyújtott igényét.

Leo van Doesburg örömmel állapította meg, hogy Ferenc pápa külön kiemelte a húsvéti szertartások során az emberkereskedelem elleni küzdelmet. Ő ugyanis ezen a területen kiemelten elkötelezte magát. Hollandiában pl. a prostitúció legalizálását követően statisztikákat végeztek, amelyekből kiderült, hogy ennek következményeként növekedett az emberkereskedelem az országban. Svédországban 1999-ben bevezették a prostitúciós szolgáltatások igénybevételének büntetését, amelynek hatására csökkenés tapasztalható az emberkereskedelemben és a prostitúcióban egyaránt. Az Európai Keresztény Politikai Mozgalom ösztönzésére képviselők az Európa Tanácsban indítványt nyújtottak be a svéd modell kivizsgálására, amely ösztönözheti majd az egyes országok kormányait, hogy alkalmazzák a modellt saját törvénykezésükben. Bíztató jelek tapasztalhatók a holland médiában, ahol elkezdtek foglalkozni ezzel a témával és kezdik belátni, hogy a mai társadalomban túl messzire mentünk el többek között ezen a területen is. A modernkori rabszolga-kereskedelem szörnyű jelenség, amelyhez kétféle módon viszonyulhatunk: elfordítjuk tekintetünket vagy megpróbálunk tenni ellene, még ha ez rengeteg érdekkel szembeni küzdelmet is jelent.

Az Európai Keresztény Politikai Mozgalom egy másik fontos tevékenységi területe, hogy figyelemmel követi az Európai Unió részéről a tagországokra gyakorolt nyomást alkotmányaik terén. Számos erős médiatámadás éri azokat az országokat, közöttük Magyarországot is, ahol a család és az emberi méltóság értékeit védelmezni akarják. Megdöbbentőnek találja, hogy milyen kemény szavakat használnak ellenük, mint pl. hogy az országban uralkodó rendszer diktatórikus. Magyarország nagyon bátor, hogy kiáll ezekért az értékekért – állapította meg. Az ECPM is támogatta Magyarország ezirányú tevékenységét, amelyhez az országnak joga van. Az alkotmány ugyanis nemzeti felelősségkörbe tartozik. Természetesen a jogrend előírásait az országoknak tiszteletben kell tartaniuk, de az Európai Uniónak sosem szabadna olyan kérdéseket vita tárgyává tenni, mint a család és az emberi méltóság értékei, amelyeket a magyar alkotmány is képvisel. Nagyon ösztönző és modell értékű más országok számára is Magyarország példája. Mindig fontos a transzparencia, az átláthatóság, hogy Magyarország mindig világosan elmagyarázza, mi áll a döntések hátterében és, hogy különösen az erős nyomás idején hatékonyan, nyitottan és konstruktívan kommunikálja mindezt. Elérhetővé kell tenni a vonatkozó információkat, hogy a különböző szervezetek azokat terjeszteni tudják. Kommunikációs csatornákat kell létrehozni az erre a területre szakosodott szervezetekkel és a különböző lobbikkal azért, hogy az információáramlás hatékonyan folyjék. Fontos, hogy a helyes információ jusson el Brüsszelbe is. Leo van Doesburg meggyőződése, hogy egy országnak sosem szabad feladnia a keresztény értékeket külső nyomás miatt, természetesen tiszteletben tartva a jogrend szabályait.

A Jog és Igazságosság Európai Központja (ECLJ), amellyel az ECPM kapcsolatban áll, az új magyar alkotmány bevezetése után objektív elemzést készített a dokumentumról. Ilyen esetekben a legjobb mindig a helyzet elemzése.

Nemcsak Magyarország, de pl. Lengyelország, Málta vagy az Egyesült Királyság esetében is előfordul számos példa az intoleranciára a keresztény értékek, jelképek képviselete terén Európában.

Éppen az ez elleni küzdelem jegyében Leo van Doesburg a Dignitatis Humanae Intézet tagja is, amely néhány év óta működik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára alapozva tevékenységét. Ez a dokumentum ugyanis elismeri, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Az Intézet tagjai igyekeznek egy hálózatot létrehozni, hogy ezeket az értékeket együttesen tudják képviselni Európában.

Az Európai Keresztény Politikai Mozgalom nem valami ellen, hanem egy jó ügyért küzd. A keresztényekről az él a köztudatban, hogy mindig valami ellen küzdenek, pedig valójában valamiért, mint pl. az élet, a család védelméért. Ilyen gondolkodásmódra van szükség a kommunikáció terén is. A rendelkezésre álló eszközök ehhez pl. egy széles hálózat kiépítése, az információk és a tudás egymással való megosztása, továbbá a képviselt értékek alkalmazása a gyakorlati életben. Az egyetlen módja Európában annak, hogy a keresztények hallassák hangjukat: az egység. Mint felekezetközi szervezet az ECPM arra törekszik, hogy közös alapot teremtsen a keresztények számára ezeknek az értékeknek az előmozdítására. Sokkal aktívabbnak kell lenni, kezdeményezéseket kell indítani, szervezetten fellépni. Nem szabad félni egy közös álláspont kialakításától. Küzdenünk kell az igazságosságért, amely Isten és a másik ember szeretetén alapul. Ez különösen hangsúlyos a húsvéti időszakban, amikor Isten szeretete túllép az igazságosságon. Társadalmi elkötelezettséget kell vállalni a szegények megsegítése, a teremtett világ védelme érdekében.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.