2013-03-31 16:06:34

Riccardo Di Segni római főrabbi húsvéti jókívánságai a pápának


Az elmúlt napokban Ferenc pápa fejezte ki jókívánságait a római főrabbinak és Róma zsidó közösségének a pészah ünnepe alkalmából. Most Di Segni főrabbi köszöntötte a Szentatyát Húsvét ünnepén.

A római főrabbi köszönetét fejezte ki a pápának gesztusáért, amely megerősítette azt a szép, közelmúltban kialakult szokást, hogy a Tevere két partja kicseréli jókívánságait egy-egy nagyobb ünnep alkalmával. A főrabbi üdvözletében megjegyezte: Húsvét különösen jelentőségteljes alkalom, mert ez a nagy ünnep - amely, mint idén is, gyakran egybeesik a zsidó és keresztény naptárban - képviseli a két vallás közötti kapcsolatot és egyben azok különválását is.

Ez a különválás a történelem folyamán éppen ezekben a napokban ellenséges megnyilvánulásokba és zsidóellenes intoleranciába torkollt. Ha ma, szemben a múlttal, ezeket a napokat mindkét vallás örömmel és összhangban éli meg, ezt azoknak az embereknek köszönhetjük, akik elkötelezték magukat a kiengesztelődés művében. Ezért hálát adunk az Úrnak.

Riccardo Di Segni római főrabbi arról biztosítja a pápát, hogy a tisztelet és a testvéri barátság jegyében imádkoznak személyéért. Tudatában vannak annak, hogy nem csak azt kívánják neki, amit javának tartanak, hanem főleg azt, amit maga a pápa kíván saját magának.

Éppen ezekben a napokban, amikor a szertartás imái még éreztetik a meg nem értés történelmi súlyát, a római főrabbi azt kívánja: az Áldott Szent tegye képessé a két vallás követőit, hogy kölcsönösen megértsék a különbözőség értelmét és a testvériség értékét.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.