2013-03-30 11:57:19

„A kereszt: Isten válasza a világban jelenlévő gonoszra” – Ferenc pápa szavai a nagypénteki Via Crucis végén


A Krisztus halála után beállt csöndben Ferenc pápa kevés, de mélyre ható szavakkal fordult a hívekhez: Krisztus keresztje szóljon az emberekhez: a kereszt jelenti Isten válaszát a világban jelen lévő rosszra, egyben a szeretet, az irgalmasság és a bűnbocsánat jele. A Colosseumnál megtartott keresztúton, amelyet Ferenc pápa most először vezetett, a feszületet egy olasz, majd egy indián család, egy fogyatékkal élő személy, továbbá kínai, libanoni, nigériai és brazil hívek vitték egyik stációtól a másikig.

Beszédében Ferenc pápa megköszönte a híveknek, hogy olyan nagy számban vettek részt az ájtatosságon, illetve üdvözölte mindazokat, akik a tömegkommunikációs eszközök révén csatlakoztak a keresztúthoz, különös tekintettel a betegekre és idősekre.

„Nem akarok hosszasan beszélni” – mondta. Ezen az éjszakán csak egy szó maradjon meg emlékezetünkben: a kereszt. Jézus keresztje az a Szó, amely maga a szeretet, az irgalmasság és a megbocsátás. Egyben ítélet is: Isten, miközben ítéletet mond rólunk, szeret bennünket. Ha befogadom szeretetét, akkor üdvözülök, ha elutasítom, akkor nem Isten, hanem én ítélem el saját magam. Isten ugyanis nem ítélkezik, csak szeret és üdvözít.

A kereszt szó egyben a keresztények válasza a rosszra, amely továbbra is működik bennünk és körülöttünk. A keresztényeknek a jóval kell válaszolniuk a rosszra, magukra kell venniük keresztjüket, mint ahogy ezt Jézus tette. Ma este hallottuk libanoni testvéreink tanúságtételét: ők állították össze ezeket a szép elmélkedéseket és imákat. Szívből megköszönjük nekik ezt a szolgálatot és mindenekelőtt tanúságtételüket.

Ezt megtapasztalhattuk, amikor Benedek pápa Libanonba látogatott: láttuk a szentföldi keresztények szeretetközösségének szépségét és erejét, muzulmán testvéreikkel és másokkal való barátságukat. Jel volt ez a Közel-Kelet és az egész világ számára: a remény jele.

Folytassuk tehát ezt a Keresztutat a mindennapi életben. Haladjunk együtt a Keresztúton, szívünkben hordozzuk a szeretetnek és a megbocsátásnak ezt a Szavát. Haladjunk előre, várva Jézus Feltámadását” – hangzott Ferenc pápa buzdítása a Colosseumnál megtartott nagypénteki Via Crucis szertartásán.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.