„Alig lehet jobb példát találni a Gondviselés megtapasztalására, mint a Szent József iránti tisztelet kifejlődése”

A názáretiekben nem keltett tiszteletet Szent Józsefnek a Szentcsaládban való helyzete; mert gondolkodásuk megrekedt a látszat (Jézus apjának tartották) természetes síkra vetítésénél. Bár két evangélista: Szent Máté és Szent Lukács hűségésen feljegyezték életét és tetteit.

Az első idők szent írói azonban nem igen emlegették, nehogy a pogányok és a szüzességet megfelelően értékelni nem tudó emberek téves gondolkodásához félremagyarázható anyagot szolgáltassanak. Így Szent József tisztelete földbe vetett magként élte át az Egyház kezdeti századait.

Amikor azonban a Gondviselés elérkezettnek látta az időt a XIV. században, nemcsak kihajtott az eddig is élő, de rejtett mag, hanem kivirágzott: az ifjakat hathatósan serkentette jó példájával és oltalmazó segítségével a tiszta életre; a házasokat pedig arra, hogy komolyan gyakorolják a házas élet erényeit. Ugyanígy az öregeket Isten akaratának elfogadására késztette, a munkában megfáradtakat pedig lelki vigasztalásban részesítette.

A sokféle formában élő tiszteletet IX. Piusz és XIII. Leó pápa megnyilatkozásai nemcsak formázták, hanem ezzel előtérbe is helyezték. II. János Pál pápa pedig XIII. Leó pápa enciklikája megjelenésének (1889. augusztus 15) százéves évfordulójára megjelent apostoli buzdításával hangsúlyozta, hogy Szent József „amilyen szeretetteljesen viselte gondját Máriának és amilyen örömmel szentelte magát Jézus Krisztus nevelésének, ugyan így oltalmazza és őrzi annak titokzatos testét, az Egyházat, melynek előképe és példája maga a Szent Szűz”.

Most pedig, amikor Ferenc Pápánk beiktatása éppen Szent József ünnepén történik, ez a tisztelet fejlődését, és azt a reményt alapozza meg, hogy Szent József gondoskodását bővebben fogjuk tapasztalni.

P. Katona Farkas O. Cist írása