2013-03-19 14:38:54

Éljen a pápa! – közel kétszázezren ünnepelték Ferenc pápa péteri szolgálatának kezdetét Szent József napján


Mosoly, átszellemült arcok, imára kulcsolt kezek mindenütt, amerre a szem ellát végig a Szent Péter bazilikától a hosszú sugárúton, amely az Angyalvárhoz vezet: bíborosok és papok százai, királyi fők és kormánydelegációk mellett kisgyermekes családok, fiatalok és idősek ezrei jöttek el, hogy együtt ünnepeljék Róma új püspökével péteri szolgálata megkezdését. A több napos hideg és esős idő után tavaszi napsütés és meleg várta a híveket, akik közül sokan színes zászlókkal, a pápát éltető transzparensekkel érkeztek a szentmisére.

A kétórás szertartás fél tízkor kezdődött Szent József, az egyház védőszentje liturgikus ünnepén. A szentmise előtt Ferenc pápa fehér dzsipen körbejárt a téren és köszöntötte az örömmámorban úszó hatalmas hívősereget. A pápa egy váratlan pillanatban megállíttatta autóját és leszállt, hogy átöleljen és megcsókoljon egy fogyatékkal élő hívőt. A világ számos nemzetének lobogója volt látható a téren, megjelenítve az egész világegyházat. Amint Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala imádság alkalmából mondta: ez a tér magára ölti a világ méreteit. Ferenc pápa több alkalommal is megállt, hogy gyermekeket öleljen magához.
Tu es Petrus, et super hanc petram aedificabo Ecclesiam meam… - Az evangéliumi részlet görögül, míg a hívek könyörgése oroszul, franciául, arabul, kínaiul és olaszul hangzott el. A pápát éltető egyik transzparensen ez állt: „Messziről jöttél, és az egyszerűségeddel megnyertél minket”. Sok jel utalt a szertartáson az egyszerűségre: ezek közé tartozik a ministránsok ferences csuhája, vagy a felajánlási körmenet elhagyása. Az egyszerűség ihlette a tér díszítését is, mindössze nyolc virágládát helyeztek el a bazilika előtt, illetve további virágok díszítették az oltárt és az attól jobbra álló Szűz Mária kegyszobrot.

Ferenc pápa homíliája elején szeretettel és hálával emlékezett meg elődjéről, aki ezen a napon ünnepli védőszentje, Szent József emléknapját. Az emeritus pápa Castel Gandolfóban televízión követte a szertartást. 500 pap szolgáltatta ki az Oltáriszentséget a híveknek, akik közül sokan letérdeltek a Szent Péter téren. Az áldozás alatt galambok tucatjai repültek át a hívek feje fölött, ám ezúttal a sirályok távol maradtak. Nem így a konklávé idején, amikor a fehér füst felszállása előtt egy sirály a Sixtus kápolna kéményére telepedett. A szentmise végén Ferenc pápa a Szűzanya szobra előtt imádkozott, mialatt a Salve Regina kezdetű ének hangzott fel.

Végül pedig amikor Ferenc pápa áldását adta az egybegyűltekre, az elmélyült ima helyét átvette az ováció: felzúgtak a Szent Péter bazilika harangjai, és a hívek hosszasan éltették a pápát: Éljen a pápa, éljen Ferenc – skandálták.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.