2013-03-12 18:19:23

Adjon Isten nekünk hamar egy másik Jó Pásztort


- Angelo Sodano bíboros homíliája a konklávé előtt bemutatott szentmisén

A bíborosi kollégium dékánja, Angelo Sodano bíboros a 88. zsoltár szavaival kezdte szentbeszédét a Pro Eligendo Pontifice szentmisén: „Az Úr kegyelmérol énekelek örökkön örökké.” Ez a Péter Apostol sírjánál felcsendülo ének Krisztus Szent Egyháza történelmének fontos pillanatát idézi, elvezet bennünket annak szemlélésére, Aki mindenkor szeretettel orködik egyháza felett, támogatja zarándokútján a századokon át és élteti Szentlelkével.

A bíboros dékán mindenekelott köszönetet mondott az Úrnak Péter apostol 265. utóda, a „szeretett és tisztelt” XVI. Benedek ragyogó pápaságáért és mindenki nevében a hála szavait ismételte.

„Ma ugyanakkor azt kérjük az Úrtól, hogy a bíboros atyák lelkipásztori gondoskodása által adjon hamar Szent Egyházának egy másik Jó Pásztort – mondta a bíboros dékán. Bizonyos, hogy ebben a pillanatban támaszunk az a hit, hogy Krisztus ígérete szerint az egyház csorbíthatatlan. Jézus ugyanis ezt mondta Péternek: „Te Péter vagy. Erre a sziklára építem egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erot rajta” (Mt 16,18).

A bíboros a szentmisén elhangzott olvasmányokról elmélkedve arról az üzenetrol beszélt, amelyet Krisztus Péterre és utódaira bízott, nevezetesen arról, hogy legyen a szeretet és az egység hírnöke.

Az elso olvasmány Izajás könyvének egy híres messiási jövendölésérol szól, amelyet a Vigasztalások Könyvének neveznek (Iz. 40-66). A jövendölés Izrael babiloni fogságban szenvedo népének szól. Isten azt hirdeti számukra, hogy elküldi a Messiást, aki ezt mondhatja: „Az Úr lelke nyugszik rajtam… Aki elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, szabadulást hirdessek a foglyoknak, szabadságot a börtönök lakóinak és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Iz. 61, 1-3). Ez a jövendölés Jézusban teljesedett be, aki azért jött el a világba, hogy jelenvalóvá tegye az Atya emberek iránti szeretetét. Erre a szeretetre különösen akkor figyelünk fel, amikor kapcsolatba lép a szenvedéssel, az igazságtalansággal, a szegénységgel, az ember fizikai és morális esendoségével. Sodano bíboros homíliájában itt II. János Pál Dives in misericordia enciklikájának szavaira utalt, miszerint a szeretet megnyilvánulását a bibliai nyelvezetben kegyelemnek hívják.

A kegyelem küldetését Krisztus az egyház pásztoraira bízta. Ez a küldetés elkötelezettség minden pap és püspök és foként Róma püspöke, az egyetemes pásztor számára. Jézus ezt a küldetést bízta Péterre: „Legeltesd juhaimat” (Jn 21,15). Valóban a szeretet ösztökéli az egyház pásztorait, hogy minden idok emberei javára teljesítsék küldetésüket. Ez vonatkozik a közvetlen karitatív szolgálatra és a magasabb rendu szolgálatra, azaz arra, hogy felajánlják az embereknek az evangélium világosságát és a kegyelem erejét. XVI. Benedek nagyböjti üzenetében írta: „Emlékezzünk arra, hogy a szeretet legnagyobb tette az evangelizálás, azaz az Ige szolgálata.” Sodano bíboros idézte még VI. Pál pápa Populorum progressio enciklikájának szavait: „Krisztus hirdetése a fejlodés elso és legfobb tényezoje.”

A Pro Eligendo Pontifice szentmisén a második olvasmányt az Efezusiakhoz írt levélbol választották. Pál apostol ezt a levelet itt Rómában írta elso fogsága idején. Ebben a emelkedett levelében Szent Pál megvilágítja Krisztus és az egyház misztériumát. Az elso rész inkább a tanbeli jellegu, a második rész lelkipásztori hangvételu. Ebben a szentmisén is elhangzott részben Pál apostol az egyetértésre buzdít. „Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékében fönntartsátok a lelki egységet2 (Ef 4, 3). Az Apostol megmagyarázza azt is, hogy az egység az adományok különbözoségében valósul meg, a Krisztustól ajándékba kapott kegyelmek szerint. Ez a különbözoség Krisztus egyetlen teste építését szolgálja. Krisztus Misztikus Teste egységéért küldte el Szentlelkét és ugyanakkor elrendelte, hogy az apostolok között Péter legyen az elso, mint az egyház egységének látható alapja. Szent Pál arra is tanít bennünket, hogy az egyház egységének megvalósításához szükség van „minden tag arányos együttmuködésére” (Ef 4,16).

Angelo Sodano, a bíborosi testület dékánja szentbeszéde befejezo részét a mindenkori pápa küldetésének szentelte. Az elhangzott evangéliumi szakasz az utolsó vacsorát idézi fel, amikor az Úr Jézus ezt mondta Apostolainak: „Ez az én parancsom: szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A szeretet sürget bennünket arra, hogy életünket felajánljuk testvéreinkért. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,12). Minden egyes Jó Pásztor alapveto magatartása tehát az, hogy életét adja juhaiért. Ez elsosorban Péter utódára, az egyetemes egyház pásztorára vonatkozik. Minél magasabb és egyetemesebb a lelkipásztori hivatal, annál nagyobbnak kell lennie a Pásztor szeretetének. Ezért Péter minden utódának szívében felhangzottak az Isteni Mester szavai, melyeket egykor az egyszeru galileai halászhoz intézett: „Diligis me plus his? Jobban szeretsz, mint ezek? …Legeltesd bárányaimat” (Jn 21, 15).

Az egyház és az egész emberiség iránti szolgálószeretet nyomában az utóbbi pápák számtalan áldásos kezdeményezést valósítottak meg a népek, a nemzetközi közösség iránt, elosegítve a béke és az igazságosság ügyét. Imádkozzunk, hogy a leendo Pápa is folytatni tudja világszinten ezt a folytonos tevékenységet. Ez a szeretetbol fakadó szolgálat hozzátartozik az egyház belso természetéhez. Erre emlékeztetett XVI. Benedek pápa amikor ezt írta: „A szeretetszolgálat is alapító dimenziója az egyház küldetésének és lényének visszavonhatatlan kifejezodése” (Intima Ecclesia natura Motu proprio, 2012. november 11). A szeretetbol forrásozó küldetés az egyház sajátossága és különös módon a római egyházé, amely Antióchiai Szent Ignác szép szavaival „praesidet caritati”, elöljár a szeretetben.

A Bíborosi Kollégium dékánja ezekkel a szavakkal zárta le homíliáját a Pro Eligendo Pontifice – a pápaválasztásért bemutatott szentmisén: „Kedves Testvérek, imádkozzunk, hogy az Úr olyan pápát adjon nekünk, aki odaadó szívvel végzi nemes küldetését. Ezt kérjük a Legszentebb Szuz Mária, az Apostolok Királynéja, minden vértanú és szent közbenjárására, akik századokon át dicsoséget szereztek Róma egyházának. Ámen.
(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.