2013-03-09 18:31:27

Érvénytelenítették XVI. Benedek halászgyűrűjét - a szentszéki szóvivő szombati sajtótájékoztatója


P. Federico Lombardi március 9-én, szombaton délután is találkozott az újságírókkal és tájékoztatta őket a legfrissebb információkról. Humorosan megjegyezte az elején, hogy majdnem csak sajnálja, hogy a végéhez közeledik ez az időszak, amelyet a sajtóteremben jelen levő újságírók nagy tapssal fogadtak.

Először Lombardi atya a péntek délutáni kongregációs ülésről tájékoztatott, amely délután 5-7 óra között zajlott a szinódusi aulában 145 bíboros részvételével. Esküt tettek az újonnan érkezett bíborosok: Miguel Obando Bravo és Gaudencio Rosales, egyikük sem pápaválasztó, mert 80 év felettiek. A bíboros dékán szavazásra bocsátotta a konklávé kezdő napját. Mivel a Szent Márta Ház és a Sixtus-kápolna előkészítési munkálatai március 11-én hétfőn még folyamatban lesznek, az első javaslat a március 12-i dátum volt, amelyet nagytöbbséggel el is fogadtak a bíborosok. Ezt követően folytatódtak a felszólalások, összesen 15 bíboros emelkedett szóra.

A kilencedik kongregációra szombaton délelőtt fél 10 és fél 1 között került sor. A bíboros dékán azt a javaslatot terjesztette a bíborosok elé, hogy március 12-én reggel költözzenek be a Szent Márta Házba, vagyis a konklávé napjának kezdetén. Reggel 7 órától foglalhatják el szállásukat az épületben. Rövid vitát követően a bíborosok elfogadták a javaslatot. Az ülés során kisorsolták a szobák számát a választóbíborok között, ahogy ezt az apostoli konstitúció előírja.

Szombaton délelőtt 17 bíboros szólalt fel, így eddig összesen 133 felszólalás hangzott el. A témák között szerepeltek az új pápával kapcsolatos elvárások, a Római Kúria munkájának javítása, az egyház különböző területeire vonatkozó információk.

A bíborosokat tájékoztatták továbbá a „pro eligendo Summo Pontifice” szentmise időpontjáról, amelyet március 12-én, kedden délelőtt 10 órakor mutatnak be Angelo Sodano bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetésével. Majd közzé tették a konklávé megkezdésének idejét, amely kedden délutánra esik. Az Apostoli Palota Pál-kápolnájából délután fél 5-kor kezdik meg a bíborosok a bevonulást a Sixtus-kápolnába.

Hétfőn délelőtt kerül sor az utolsó általános kongregációra. Már számos bíboros feliratkozott a felszólalók listájára.

Vasárnap a bíborosok szentmisét mutatnak be római címtemplomaikban, amely szép alkalom lesz arra, hogy együtt imádkozzanak Isten népével az egyház életének ebben a fontos pillanatában.

Hétfőn délután fél 6-kor a Pál-kápolnában tesz esküt a személyzet, amely abban az épületrészben folytat szolgálatot, ahol a konklávét tartják. A kamerlengó bíboros, Tarcisio Bertone előtt teszik le esküjüket.

Lombardi atya bejelentette, hogy megrongálták a halászgyűrűt, amelynek két formája létezik: egyik a valódi gyűrű, amelyet a pápa visel ujján, másik pedig a pecsételésre használt másolat (gyűrű), valamint a két szárazpecsétet – egyik kisebb, a másik nagyobb -, továbbá a pápai dokumentumok ólompecsétjének felületét. Tehát összesen öt tárgyat érvénytelenítettek az Apostoli Kamara munkatársai. Az érvénytelenítés gyakorlatilag annyit jelent, hogy egy keresztet vésnek rájuk. Az új pápa halászgyűrűje ugyanolyan lesz, mint az előzőé, ami a halász, a bárka és a háló ábrázolását illeti, de köralakban az új pápa neve szegélyezi majd.

A szentszéki szóvivő elmondta azt is, hogy létrehozták azt a bizottságot, amely a kamerlengó bíboros vezetésével a következő napokban lepecsételi a konklávé területéhez vezető bejáratokat és ellenőrzi, hogy a konklávé területén lévő bejáratokat megfelelő módon védelmezik.

Szombaton délelőtt 11 órától kezdve felállították a Sixtus-kápolna tetején a kályha külső részét.

Ezt követően a szentszéki szóvivő utalt az Universi Dominici gregis k. apostoli konstitúció 74. pontjára. E szerint ha három nap alatt nem választják meg az új pápát, akkor pihenőt tartanak, amelyet követően újabb 7 szavazásra kerül sor. Esetlegesen egy újabb pihenő, majd újabb 7 szavazás, újabb pihenő és újabb 7 szavazat lehetséges. Ha ez sem elegendő a pápaválasztáshoz, akkor a két legtöbb szavazatot kapott bíborosra lehet már csak szavazni a továbbiakban.

A konklávé első napján este egy szavazás várható, majd a következő három napban minden nap 4. Ha nem választják meg az új pápát ennyi idő alatt, akkor az 5. napon felfüggesztik a szavazást, elmélkedést és imanapot tart a Bíborosi Kollégium, amely egy teljes napra is felfüggesztheti a szavazást. A 6. naptól kezdve újra szavazásra kerül a sor. Ha 34 szavazás után sincs eredmény, akkor az apostoli konstitúció következő pontja lép érvénybe, vagyis már csak a legtöbb szavazatot kapott két bíborosra szavazhatnak. Ebben a fázisban is el kell érni a kétharmados többséget.

P. Federico Lombardi ezt követően válaszolt az újságírók által feltett kérdésekre. Elmondta, hogy a pápa megválasztását követően megszólalnak a Szent Péter bazilika harangjai. A pápa megválasztását követően legalább 40 perc várakozás után várható, hogy Péter új utóda megjelenik a vatikáni bazilika központi loggiáján.

A konklávé időpontjának kitűzésével kapcsolatban a szentszéki szóvivő kifejtette, hogy számos vélemény és állásfoglalás volt ebben a kérdésben, amelyekről a bíborosok a kongregációk során véleményt cseréltek, és amikor minden választó bíboros megérkezett, szükségesnek látták a pápaválasztás időpontjának meghatározását. Minden bizonnyal a bíborosok megfelelően fel tudtak készülni ezekben a napokban arra, hogy helyes döntést hozzanak.

Egy újságíró kérdésére, aki az új pápa névválasztásáról érdeklődött P. Lombardi elmondta: a névválasztás annak a bíborosnak a bölcsességére van bízva, akit megválasztanak. A Bíborosi Kollégium dékánja nem intéz semmiféle felkérést ezzel kapcsolatban a bíborosokhoz.

Végül elmondta, hogy az emeritus pápa figyelemmel kíséri majd a pápaválasztást a hírközlő eszközök segítségével, valamint személyi titkára, Georg Gänswein érsek segítségével.

(sv-hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.