2013-03-07 18:27:40

„A tékozló fiú atyjának példázata” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Nagyböjt negyedik vasárnapjára


RealAudioMP3 Nagyböjt 4. vasárnapján Lukács evangéliumából Jézus egyik legszebb példabeszédét olvassuk Isten irgalmas szeretetéről, a tékozló fiú elzülléséről és visszatéréséről az atyai házba. Az elbeszélés főszereplője a fiáért aggódó és a bűnbánót házába örömmel visszafogadó apa, aki a szeretető és irgalmas mennyei Atya jelképe. Loyolai Szent Ignác azt ajánlja a lelkigyakorlatos elmélkedésekben: Nézzük sorra a történet szereplőit, halljuk, mit beszélnek, és figyeljük viselkedésüket. Mintha egy színjáték bemutatásán vennénk részt. De nem puszta szemlélésről van szó, hanem részvételről, illetve a nekem itt és most szóló üzenet hívő befogadásáról. Jézus a mennyei Atya végtelen irgalmát példázva felszólít engem is, bűnös, bután elcsatangoló bárányát (a lukácsi parabola elején rövid példázat van az elveszett bárányt kereső jó pásztorról!) a bűnbánatra és a megtérésre. Most a nagyböjt ennek az Istenhez való visszatérésnek különösen kedvező ideje. (Néhány templomban vagy gyóntatóhelyiségben láthatók olyan ábrák, amelyek a tékozló fiú történetének mozzanatait mutatják, mintegy szemléltetve a gyónásra való felkészülés lényeges pontjait.)

Most maradjunk a főszereplőnél, a tékozló fiú atyjánál. A történet első felében az atya meg se szólal, amikor a fiatalabb fiú kikéri örökségét, és elmegy messzire, hogy kicsapongó élettel eltékozolja vagyonát. Az atya hallgatott. De gondolhatjuk, mennyire fájhatott fia viselkedése, hálátlansága. Mégsem akadályozza fiát szándéka megvalósításában, nem korlátozza szabadságában. A teremtő Isten szabadnak alkotott bennünket, nem féltéken szabadságunkra, mint ahogy egyes lázadó mai ateisták hirdették. De az igaz, hogy Isten nem bánja meg ajándékait, nem kényszerít a hitre, szabad válaszunkat várja. Az ateista Jean-Paul Sartre mondatja egyik hősével: „Én szabad vagyok, és a szabad ember ellen Isten se tehet semmit!”

Ha eltávolodtunk Tőle, Isten akkor sem kényszerít bennünket a visszatérésre. Ha hűtlenek voltunk is, Ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja: továbbra is szereti, visszavárja balga bárányát, tékozló fiát. Szívünkben, lelkiismeretünkben titkon működik kegyelme. Legalább a lelki ínségben emlékeztet az atyai otthonra, tehát arra a békére és belső örömre, amit a Vele való szerető kapcsolatban megtapasztaltunk. Az ilyen emlékeztetéssel, belső ösztönzéssel szelídíti magához lázadozó szabadságunkat. Mígnem megszületik a döntésünk: „Felkelek, és atyámhoz megyek!”

És most figyeljük az atyát: „Atyja már messziről meglátta őt, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult és megcsókolta.” Az örvendező atya nem tesz neki szemrehányásokat, meg sem várja, hogy bűnbánó fia végigmondja mondókáját, parancsot ad a szolgáknak, hogy készítsék elő az örömlakomát: „Együnk és vigadjunk, hiszen a fiam meghalt, de föltámadt, elveszett, de megkerült.”

És amikor az idősebb fiú megérkezik, és megtudva a vigadozás okát, féltékeny haragjában be sem akar menni a mulatókhoz, atyja kijön, és kérlelni kezdi, majd így csitítja a szemrehányásokat sorjázó lázadozót: „Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert a te öcséd meghalt, de föltámadt, elveszett, de megkerült.”

A Lukács 15. fejezete elején szereplő két hasonlat végkövetkeztetése itt is áll, bár az evangélista harmadszor nem ismétli meg: „Jobban örülnek a mennyben egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre.” Jézus vigasztaló tanítása intsen hálára bennünket, azért, hogy Isten egyszülött Fiát adta értünk, bűnösökért, és mindig nyitva áll előttünk az atyai ház kapuja, mindig kitárt karral visszavár bennünket az irgalmas Atya, ha bűnbánatot tartunk. És ne gondoljuk, mint az evangéliumi idősebb testvér, hogy jobbak, igazabbak vagyunk, mint a tékozló kisebbik fiú: amíg nem ismerjük el, hogy bűnösök vagyunk, nincs szabadulás. Ezért kérjük a Szentlélektől állapotunk igazi megismerését és az őszinte bűnbánat kegyelmét, a megtérés örömét. Ebben az örömben akkor is részünk lehet, ha elvégezzük húsvéti szentgyónásunkat.
(Lk 15, 1-3. 11-32)








All the contents on this site are copyrighted ©.