A XX. század konvertitái – P. Szabó Ferenc SJ sorozata

Kínai államférfiből bencés szerzetes Belgiumban: Dom Lou OSB (1871-1949)

Régóta ismerkedem a XX. századi konvertitákkal, többekről (főleg franciákról) már nagyobb tanulmányokat is írtam, közel két tucat személy megtéréséről már e sorozatomban is beszámoltam, mégis időnként meglepetések érnek. Ez történt most is, amikor újabb megtérőt kerestem különböző forrásokban, és felfigyeltem a kínai államférfi regénybe illő történetére, kacskaringós életútjára.

Dióhéjban így hangzik e történet: Lou Cseng-Csiang 1871-ben született Sanghajban. Metodista protestánsként keresztelték meg, felnőtt kori katolizálása után is konfuciánus maradt. Volt Kína miniszterelnöke és külügyminisztere. Jóval fiatalabb belga felesége halála után belépett a bencés rendbe Belgiumban, pappá szentelték, majd apát lett a Bruges melletti kolostorban. 1949-ben hunyt el. Előtte kidolgozta Kína és Európa szellemi közelítésének tervét.

Ez az utolsó mondat is jelzi választásunk időszerűségét. Manapság, egyre többet foglakozik a politikai, gazdasági, kulturális világ a nagy Kínával, a kínai változásokkal, Kína és az Európai Unió (benne Magyarország) lehetséges kapcsolataival. Kétségtelen, hogy a maoista rendszer szedte a világon a legtöbb politikai áldozatot. (Érdekes tájékoztató cikkek találhatók az új Kínáról a jezsuiták havi lapja, A Szív 2013. februári különszámában.)

Úgy látszik: a Mao-féle rémuralom után Kína egyre jobban megnyílik a kereszténységnek is, ott is, mint általában az ún. harmadik világban, égető kérdés az evangélium inkulturációja, amelyre példát mutatott Matteo Ricci olasz jezsuita, kínai misszionárius már a XVI. században.

Dom Lou OSB 1949-ben hunyt el Belgiumban, éppen akkor, amikor Pekingben, a Kuomintang kiszorítása után kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. A kommunista diktatúrát már nem élte meg. Kétségtelen, hogy a maoista rendszer szedte a világon a legtöbb politikai áldozatot. (Érdekes tájékoztató cikkek találhatók az új Kínáról a jezsuiták havi lapja, A Szív 2013. februári különszámában.)

Lou Cseng-Csiang kínai politikai pályafutása még a Mandzsu-dinasztia és 1912 után a Kínai Köztársaság idejére esik. Szentpétervári diplomáciai szolgálata idején ismerkedett meg Berthe Bovy belga tanárnővel és tolmáccsal, akit 1899-ben feleségül vett. A nála jóval fiatalabb Berthe hívő katolikus, kiváló erkölcsi érzékkel rendelkező lány volt. Házasságukat a domonkos Lagrange atya áldotta meg a szentpétervári Szent Katalin templomban. Harmonikus házasságukat Isten nem áldotta meg gyermekkel. 1905-ben Lou követségi tanácsos lett, egy évvel később kinevezték a hágai követté.

További diplomáciai pályáját, az I. világháború alatti kínai történelmet és kínai miniszterelnöki és külügyminiszteri szolgálatát nem részletezhetem e rövid jegyzetben. Lou 1922-ig maradt miniszter Pekingben. Utána kérésére kinevezték nagykövetnek Bernbe. Felesége asztmától szenvedett, remélték, hogy a svájci hegyi levegő jótékony hatással lesz a beteg asszonyra.

De most lépjünk vissza az időben. Mint általában e sorozatomban, itt is a kínai diplomata megtérésre összpontosítok. Kétségtelen, hogy ebben mélyen vallásos, katolikus felesége, pekingi katolikus környezetével, döntő szerepet játszott.

Lou még a világháború kitörése előtt (Pétervárott) így szólt feleségéhez: „Megígértem, hogy gyermekeink katolikusok lesznek. Nos, mivel nincs gyermekünk, mit szólnál ahhoz, ha én lennék katolikussá”. A döntő lépésre 1911-ben került sor: az a Lagrange atya vette fel a katolikus egyházba, aki annakidején eskette őket. A René keresztnevet kapta. Jóval később René Lou ezt írta: „Az én megtérésem nem konverzió, hanem hivatás…A feleségem sohasem beszélt velem vallási kérdésekről, hanem egyszerűen megelégedett azzal, hogy teljesítette lelkiismereti kötelességeit.”

Felesége egészségi állapota egyre romlott. 1924 táján jelent meg Elisabeth Leseur híressé vált Naplója. (A történet röviden ez: Elisabeth a hívő asszony hatására megtért hitetlen férje, aki felesége halála után belépett a domonkos rendbe.) Lou felolvasta beteg feleségének ezt a könyvet. „Ezen az olvasmányon keresztül kettőnk szíve még jobban megértette egymást, és még mélyebben eggyé forrtunk, mint valaha”, írta később visszaemlékezésében az akkor már bencés szerzetes. Felesége kérésére Lou 1925-ben Rómába utazott, hogy XI. Pius pápa áldását kérje beteg hitvese számára, hogy örömet szerezzen neki élete végén. Berthe Bovy Bernben halt meg 1926. április 16-án. A következő évben René Lou, 56 évesen belépett a Bruges-i Szent András bencés apátságba. A Pierre-Célestin szerzetesi nevet kapta. 1935-ben pappá szentelték, 1946-ban pedig apát lett.

Lou szüleit a híres jezsuita misszionáriusok, Ricci, Shall és Verbiest szomszédságában temetette el Pekingben. Felesége hamvait a brüsszeli Laeken temetőbe vitette. 1948-ban, egy évvel halála előtt, a bencés apát sírkövet állíttatott volt „forrón szeretett feleségének”.

Dom Lou 1949. január 15-én hosszú betegség után hunyt el Bruges-ben, a pápai nuncius temette. Temetésén megjelent a belga királynak és a Kínai Népköztársaság elnökének képviselője. Lou Cseng-Csiang Konfuciustól elérkezett Jézus Krisztushoz.

Végül idézek Dom Lou, a bencés apát kevéssel halála előtt leírt vallomásából, az Egyházról szóló tanúságtételéből: „A konfuciánus szellem előkészített arra, hogy felismerjem a katolikus Egyház felsőbbrendűségét és kimagasló helyzetét, és elismerjem azt. Az Egyház olyan kincseket őriz, amelyekből a hívők évszázadok sora óta régi és új értékeket merítenek, olyan eleven kincset, amely évszázadról évszázadra nő, és termést hoz. (…) Egy ilyen szervezetet belülről kell szemlélni, függetlenül az Egyház tagjainak vagy különböző elöljáróinak személy szerinti méltatlanságától, nem véve figyelembe azokat a hibákat és bűnöket, amelyeket mindennapi életükben elkövetnek…”

1949. február 15-én Dr. Jean Wu, szintén kínai konvertita és Kína szentszéki követe előadást tartott Dom Lou lelki életéről: Lisieux-i Szent Terézéhez hasonlította lelkiségét, majd ezeket mondta: „Dom Lou-ban Kelet és Nyugat találkozott és egyesült egymással az Anyaszentegyházban. Jézus és Szűz Anyja voltak tanúi ennek az egyesülésnek, és a víz borrá változott.”

Irodalom: F. Lelotte SJ, A XX. század konvertitái, Bp. 1986, II. köt. 57-71.