A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata

Március 8-a Istenes Szent János szerzetes nem kötelező emléknapja.

Az irgalmas rend alapítója és az újkori betegápolás előfutára 1495. március 8-án született Montemor-o-Novoban (Portugália), 1550. március 8-án halt meg Granadában (Spanyolország). 1630. szeptember 21-én VIII. Orbán pápa boldoggá, 1690. október 16-án VIII. Sándor pápa pedig szentté avatta. Ereklyéi Granadában találhatók az Istenes Szent János bazilikában. 1886-ban XIII. Leó pápa a betegek, 1930-ban XI. Pius pápa az egészségügyi dolgozók védőszentjévé avatta.


Szentünk gyermekkoráról nem sokat tudunk. A keresztségben a Ciudad János nevet kapta. Életrajza szerint alig nyolcévesen egy vándorpap beszédjén felbuzdulva elszökött otthonról, hogy Spanyolországba menjen, ahol a pap elbeszélése szerint csak vallásos emberek élnek. Néhány hét bolyongás után eljutott Spanyolországba, ahol egy pásztor megsajnálta, befogadta és rábízta a nyáj őrzését. Gondozói hamar megszerették, és az „Istenes János” nevet adták neki. Pár évvel később gazdája hozzá akarta adni lányát, de János ezúttal is a szökés útját választotta és beállt a hadseregbe. A franciákkal folytatott harcokban súlyosan megsérült, amelyből felgyógyult ugyan, de továbbra sem távozott a katonaság kötelékéből.


A seregben később is rájárt a rúd. Egy alkalommal megbízták a zsákmány őrzésével, amit minden ébersége ellenére elloptak. Ennek következményeként halálra ítélték, amit azonban az utolsó pillanatban, a kivégzés helyére kísérésekor megváltoztattak azzal a feltétellel, hogy azonnal elhagyja a sereget. A történtek ellenére János nem találta helyét a civil életben, és újra magára öltötte az egyenruhát. Ezúttal azonban a törökök ellen harcolt Magyarországon.


Belefáradva végül a hatalmas vállalkozásba közel harminc év elteltével visszatért szülőföldjére, ahol fájdalmas hír fogadta szülei sorsáról: édesanyja meghalt bánatában, miután elszökött otthonról. Édesapja pedig nem sokkal később követte őt. János életében először keserves sírásra fakadt. Bánatában Avilai Szent János prédikációinak szavai vigasztalták, amelynek meghallgatása után a kétszeres „szökevény” bűneinek megbánása közepette a földre vetette magát és megszaggatva ruháját keserűen felkiáltott: „Irgalmas Isten, irgalmas Isten!” A körülötte lévők azt gondolták, hogy megőrült, ezért bolondok házába zárták, illetve egészen pontosan a várbörtönbe, ahol a falhoz láncolva negyven napon keresztül rendszeresen hideg vizes leöntéssel és veréssel kezelték. Ez a módszer általános volt abban az időben, amit a pszichés betegek esetében alkalmaztak. János nem védekezett, sőt mi több bátorította is őreit odakiáltva nekik: „Üssétek, üssétek ezt a bűnös testet!”


Amikor végül szabadon engedték, gazdagodva újabb élményekkel, már feltett szándéka volt, hogy a betegek számára más kórházat és ellátást szervezzen meg. Ezzel az elképzelésével és annak megvalósításával, idővel az újkori betegápolás előfutárává vált. Az általa alapított kórházban, ahogy a későbbiekben is, tanítványai, az „irgalmas testvérek” szolgáltak és a betegeket, elsőként a világon, külön termekbe osztották, kinek-kinek saját ágyat adva. Bevezették az éjszakai ügyeletet és gondosan ügyeltek a higiéniára, ami abban az időben rendkívüli dolognak számított.


Betegeik testi gondozásán túl, János nagy figyelmet fordított a lelki gondozásukra is, kiemelten ügyelve arra, hogy a kórházában minden betegnek biztosítva legyen a lelkipásztori ellátás.


* * *


„Szeretné magához venni az Oltáriszentséget?” – kérdeztem az egyik súlyos betegtől. „Én így halok meg” – hangzott a válasz. Kimentem a kórteremből, de valami megállított. Visszafordultam hát, hogy felajánljam neki a gyónást. Nem volt azonban abban az állapotban, hogy beszélhessen. Megkérdeztem, hogy a betegek kenetét elfogadja-e. Azt válaszolta, hogy azt sem tudja felvenni. Csodálkozva kérdeztem meg ekkor: „Meg van keresztelve?” „Igen” – válaszolta. „Akkor felveheti a betegek kenetét, elég, ha a szándék megvan magában” – válaszoltam neki. Igenlően bólintott fejével.


A következő beteglátogatásnál újra bementem ugyanabba a kórterembe. Amikor a férfi az ablaknál állva megpillantott, megszólított: „Atya, beszélnünk kell!” Ugyanaz az ember volt. Azt gondoltam, hogy kérni akar tőlem valamit, ő viszont ezt mondta: „Meghaltam, de Ön meggyógyított! – „Ha valaki gyógyít, az Jézus” – próbáltam megmagyarázni neki. „Az nem lehet, mert én nem hiszek Benne.” – „És Abban hisz, aki Önt meggyógyította?” – „Igen, hiszek.” Beszélgettünk még néhány órát, majd magához vette az Oltáriszentséget.
(Krzysztof Tabath atya)


* * *


Istenes Szent János teljesen odaadta magát a másik embernek, még élete kockáztatása árán is. Akkor is, amikor kihozta a betegeket a lángoló kórházból, és akkor is, amikor télen a jeges folyóba vetette magát, hogy a fuldokló embert kimentse. Megmentette az életét, de számára következményekkel járt… tüdőgyulladást kapott és meghalt… ötvenöt éves volt.
Mesélték, hogy minden betegnek, aki bekerült a kórházába, ő maga személyesen mosta meg a lábát…


„Ott állva a kórházi ágyánál és látva betegségtől meggyötört testét és láztól kiszáradt ajkait, valaki megkérdezte bátortalanul: „Hogy van ma?” „Olyan jól gondoskodnak rólam, hogy már kevésbé fáj – válaszolta fájdalmai közepette…”


* * *


Sok éve részt veszünk az Egészségügyi Szolgálat körülményeinek javításáról szóló vitában: egyesek a biztosítás bevezetését javasolják, mások a kórházak átalakítását, megint mások az Egészségügyi Pénztár juttatásainak növelését…

Nagyobb pénzügyi kiadások, az előírások megváltoztatása és több hónapos vita nélkül is el lehetne érni, hogy a kórházakban „kevesebb legyen a fájdalom”…, ha csak a töredékét adnák annak a szeretetnek, amelyet Istenes Szent János a betegek felé tanúsított…

__________________________



Istenünk, Te Istenes Szent János szívét betöltötted az irgalmasság lelkületével, hogy példáján okulva tettekkel mutassuk meg szeretetünket a hozzánk közelállóknak és általuk kiérdemeljük Országod dicsőségét. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.


Lengyelből fordította Szemere János atya


A festmény Feszty Masa alkotása