2013-03-04 16:34:58

A bíborosok első általános kongregációja – P. Federico Lombardi SJ sajtótájékoztatója


A vatikáni VI. Pál teremben lévő új szinódusi aulában került sor március 4-én, hétfőn délelőtt a Bíborosi Kollégium első általános kongregációjára, délután 5 órakor pedig megtartják a második összejövetelt. Az első megbeszélésekről van szó, amelyek végén a bíborosok a következő napokban döntenek az új pápát megválasztó konklávé időpontjáról. P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő hétfőn délben arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az első kongregáción 142 bíboros volt jelen, akik közül 103 a választó.

Hétfőn és kedden még további 12 választó bíborosnak kell megérkeznie Rómába: a konklávéra ugyanis 115 bíborost várnak. A kongregációt a Veni Sancte Spiritus elimádkozásával kezdték. Angelo Sodano bíboros, a Kollégium dékánja üdvözlő beszédében rámutatott az esemény jelentőségére. Ezután a bíborosok egyenként esküt tettek. Elfogadták Tarcisio Bertone kamerlengo bíboros javaslatát, hogy P. Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház prédikátora tartsa meg hétfőn délután az első elmélkedést. A Bíborosi Kollégium ezt követően elfogadta Sodano bíboros javaslatát, hogy küldjenek üzenetet az emeritus pápának.
A délelőtt folyamán kisorsolták a kamerlengo három asszisztensét, akik a különleges kongregációt alkotják és a következő bíborosok: Re bíboros a püspöki rend, Sepe bíboros a presbiteri, valamint Rodé bíboros a diákonusi rend képviseletében. Ez a három bíboros az elkövetkező három nap segíti a kamerlengo bíboros munkáját a különleges kongregációban. Három nap múlva újabb három bíborost jelölnek ki sorshúzás útján erre a feladatra. Hétfőn délelőtt 13 bíboros tartott rövid, de mélyreható beszédet.

A több mint félórás kávészünet lehetőséget adott a személyes kapcsolatfelvételre, a véleménycserére – tájékoztatott róla P. Lombardi. A VI. Pál kihallgatási teremben rendezték be a büfét, mivel az előcsarnokban a média központ működik.

A konklávét előkészítő első találkozó rendkívül nyugodt, derűs és építő légkörben zajlott – fejezte be tájékoztatóját a Szentszék sajtótermének igazgatója.

Minden szempontból pozitív és ígéretes kezdetet jelentett. A kongregációk egész héten tartanak. Az elkövetkező napokban döntenek a konklávé időpontjáról. Az eseményre 4300 újságíró kapott akkreditációt – tette hozzá a szentszéki szóvivő.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.