2013-02-23 15:04:51

„Péter utóda és munkatársai tegyenek tanúságot a hitről” - XVI. Benedek levele Ravasi bíboroshoz


Február 23-i keltezéssel a pápa levélben is megköszönte a Kultúra Pápai Tanácsa elnökének az elmúlt héten tartott vatikáni nagyböjti lelkigyakorlatot. Nagyböjt elején az egyhetes lelkigyakorlat a csönd és az ima különösen intenzív ideje. Éppen hogy beléptünk Jézus nyomán a pusztaságba, Isten Szava legtisztább és bőséges forrásvizéből meríthettünk, amelyhez Ravasi bíboros vezette el hallgatóit. A Zsoltárok Könyvéhez fűzte elmélkedéseit, ahhoz a bibliai helyhez, amelyben Isten Szava kiváló módon imává válik.

A bíboros, gazdag tudásának és tapasztalatának köszönhetően olyan útvonalat kínált fel a Zsoltárok Könyvében, amelyen kettős irányt követtek: a felfelé és a lefelé mutatót. A zsoltárok ugyanis mindenekelőtt Isten Arca felé irányítanak, ugyanakkor az ember arca felé is, megismertetve örömei és fájdalmai, aggodalmai és reményei igazságát. Isten Szava, amelyet a zsidó nép és az egyház ősi és mindig új „ars orandi” révén közvetített, lehetővé tette az „ars credendi” azaz a hit megújítását, amely különösen fontos a Hit évében és még nagyobb szükség van rá ebben a pápa és az Apostoli Szék számára sajátos pillanatban.

Péter utóda és munkatársai arra kaptak meghívást, hogy az egyháznak és a világnak tanúságot tegyenek a hitről és ez csak akkor lehetséges, ha mély és szilárd alapokon nyugvó párbeszédbe merülnek Istennel – írta a pápa Ravasi bíboroshoz intézett levelében, amely apostoli áldásával zárult.


(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.