„Térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumnak!” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Nagyböjt első vasárnapjára

Hamvazószerdával megkezdődött a nagyböjti időszak, amelynek célja a húsvéti misztérium – Jézus halálának és feltámadásának emlékezete - ünneplésének előkészítése A hamvazkodás szertartásakor a pap a nyilvános működését kezdő Jézus szavait idézi: „Térjetek meg /vagy: „Tartastok bűnbánatot”/, és higgyetek az Evangéliumban!” A megtérés – görög szóval: metanoia - az Örömhír hirdetésének kulcsszava: hit az üdvösséget hozó Isten Küldöttjében, Istenhez fordulás, bűnbánat és új élet. Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében, a vasárnapi szentleckének választott szakaszában leszögezi a megigazulás feltételét: „Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz.”

Emlékeztetek arra, hogy XVI. Benedek – a Hit Évére való tekintettel – nagyböjti üzenetében a hit és a szeretet helyes kapcsolatát fejtette ki. Az üzenet címét az első János-levélből vette (4, 16): „Megismertük a szeretet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne.” A pápa hangsúlyozta: „A hit cselekedetek nélkül olyan mit a terméketlen fa.”

Tudjuk, hogy Luther Márton fellépésétől kezdve az 1999-es augsburgi egyezségig a katolikus-lutheránus hitviták, újabban ökumenikus párbeszéd egyik központi vitatott tétele éppen a hitből eredő megigazulás volt: a sola fide lutheri tétel. Luther a Rómaiaknak és a Galatáknak írt leveleket értelmezte egyoldalúan, mintha a szeretet cselekedeteit nem számítaná be Isten. Már Szent Ágoston, aki Luther mestere volt, a Galatákhoz írt levelet magyarázva, az ószövetségi törvénnyel szembeállítva a jézusit, ezt hangsúlyozta: „A bűnöket semmi más nem törli el, csak annak a hitnek a kegyelme, amely a szeretet cselekedeteiben lesz nyilvánvaló.”

Nagyböjt első vasárnapjának evangéliumában, Lukács Jézus megkísértését mondja el. Márk evangélista a párhuzamos helyen ezt az epizódot csak két versben említi. Máté viszont a bevezetőben hangsúlyozza, hogy megkeresztelkedése után „a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy megkísértse az ördög. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt s végül megéhezett.” Nyilván erre az evangéliumi versre vezethető vissza az egyházban gyakorolt ősi szokás, a negyven napos böjti idő, illetve a böjti fegyelem, amely a zsinat után enyhébb lett. Szigorú böjti napok felnőtteknek: hamvazószerda és nagypéntek, a hústól való megtartóztatás pedig nagyböjt péntekjein kötelező. Az egyház az év többi péntekjére nem írja elő a hústól való megtartóztatást, de ajánlja, hogy ezt helyettesítsük jócselekedetekkel. A böjt jelenti a tartózkodást minden eledeltől és a szeszes italtól egy vagy több napon át.

A vallástörténészek szerint szinte minden vallási rítusban fontos helye van a böjtnek, amely az aszkézis, a tisztulás, a gyász, az istenséghez intézett könyörgés kifejezése. A Biblia itt találkozik más vallási áramlatokkal. A böjtöt az imádsággal és az alamizsnával együtt azok közé a lényeges cselekedetek közé sorolja, amelyek kifejezik az embernek az Istennel szemben tanúsított alázatosságát, reménységét és szeretetét. Ezen kívül természetesen ez az önuralom segít a káros kívánságok megfékezésében is. Az Ószövetségben számtalan utalás, előírás található a böjti gyakorlatra. Az apostoli egyház a böjt területén megőrizte a judaizmus szokásait, de a Jézus által meghatározott új szellemben gyakorolta. Már Izajás hirdette (58, 2-11): a böjt csak akkor tetszik Istennek, ha a felebarát szeretetével társul és az igazságosság keresését jelent. Igaz, a mai nyugati keresztények nem igen becsülik az evésben és ivásban való mérsékletet (legfeljebb a fogyókúrázók!), mert nem látják említett lelki hasznát. Jézus maga óvott a farizeusok képmutató formalizmusától, akik még őt magát is – szembeállítva a pusztában böjtölő, aszkéta Keresztelő Jánossal – „eszem-iszom” embernek tartották, és megvédte tanítványait a farizeusok vádja ellen: ”Vajon böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény?” Míg a Vőlegény, Jézus végső eljövetelére várunk, a bűnbánati böjtnek meglesz a helye az Egyház gyakorlatában. De mindig emlékezzünk Szent Pál szeretethimnuszára (1Kor 13): a különböző karizmák és mellettük a jótékonykodás és böjt, önsanyargatás mit sem használ: ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
(Róm 10, 8-13; Lk 4, 1-13)