Bertone bíboros szavai a pápához a hamvazószerdai pápai szertartás végén
A Szent Péter bazilikában megtartott ünnepi szertartás végén Tarcisio Bertone bíboros
fordult rövid beszéddel XVI. Benedekhez. A jelenlevők közül sokan könnyek között hallgatták
a vatikáni államtitkár szavait.
Bertone bíboros beszéde elején megállapította,
hogy nagy meghatódottsággal és mély tisztelettel fogadta az egyház és az egész világ
a pápa döntését, hogy lemond szolgálatáról, mint Róma püspöke, Péter apostol utóda.
Majd őszintén megvallotta, hogy a jelenlevők szívén ezen az estén a szomorúság fátyla
lebeg. Ezekben az években a pápa tanítása az egyházra és a világra nyitott ablak volt,
amely átengedte Isten igazságának és szeretetének sugarait, hogy megvilágosítsa utunkat
elsősorban akkor, amikor az égen összegyűlnek a fellegek.
Megértettük, hogy
Isten és az egyház iránti szeretete ösztönözte e döntés meghozatalára megmutatva ezáltal
lelke tisztaságát, szilárd és igényes hitét, az alázat és a szelídség erejét, valamint
nagy bátorságát, amely élete és szolgálata minden lépését jellemezte – jegyezte meg
Bertone bíboros államtitkár.
Ezt követően felidézte a pápa és a római egyházmegye
szeminaristáinak találkozóját, amikor a Szentatya hangsúlyozta, hogy a keresztények
tudják, miénk és Istené a jövő, és hogy az egyház fája mindig újra nő. Az egyház mindig
megújul, mindig újjászületik. Az egyházat szolgálni abban a szilárd meggyőződésben,
hogy nem a miénk, hanem Istené, hogy nem mi építjük, hanem Isten; és nyugodtan elmondva:
„Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük." (Lk 17,10); valamint
teljesen Istenre bízni magunkat; mindez nagy tanítás, amelyet ezzel a döntéssel nekünk,
az egyház pásztorainak és Isten egész népének ajándékoz – emelte ki a pápához szóló
beszédében Tarcisio Bertone bíboros.
Az Eucharisztia hálaadás Istennek. Ezen
az estén köszönetet mondunk az Úrnak azért az útért, amelyet az egyház megtett XVI.
Benedek vezetésével. Egyben szívünk mélyéről nagy szeretettel, meghatódottsággal és
tisztelettel köszönetet mondunk a pápának azért, hogy az Úr szőlőskertjében dolgozó
egyszerű és alázatos munkás ragyogó példáját állította elénk, aki minden pillanatban
meg tudta valósítani azt, ami a legfontosabb: elvinni Istent az emberekhez és elvinni
az embereket Istenhez.