2013-02-13 17:38:56

A pápa fogadja az olasz államfőt


Február 11-én sor került Rómában Olaszország szentszéki nagykövetségén a hagyományos találkozóra az olasz intézmények és az egyház elöljárói között. Az alkalomra a Lateráni Egyezmény aláírásának 84. évfordulóján került sor. Mario Monti miniszterelnök fogadta Tarcisio Bertone bíboros államtitkárt.

A pápa fogadja majd Giorgio Napolitano elnököt a Vatikánban. A hírt a vatikáni államtitkár tette közzé az Olaszország szentszéki nagykövetségén folytatott megbeszélések során. Az olasz államfő hangsúlyozta, hogy hivatalos közleményt vár ezzel kapcsolatban utalva a választások miatti helyzetre, amely az országot most jellemzi.

„A változások időszakában élünk, amelyek közül az egyik teljesen váratlan és nagy horderejű, vagyis a pápa lemondása, a másik megfelel a demokratikus állam életmenetének, vagyis minden öt évben parlamenti választásokra, hétévente pedig elnökválasztásra kerül sor” – állapította meg Napolitano elnök.

Francesco Greco, Olaszország szentszéki nagykövete a találkozóról nyilatkozva elmondta: „A Lateráni Egyezmény évfordulójának ünneplése ez alkalommal kissé melankolikus hangulatban zajlott. A dolgok furcsa egybeesése miatt az asztal körül ülő személyek közül sokan a választások után már nem lesznek pozíciójukban, mert új kormánya és új államfője lesz Olaszországnak”.

P. Lombardi a találkozó kapcsán kiemelte, hogy különös figyelmet fordítottak az országot, Európát, a vallásszabadságot és a Közel-Keletet érintő kérdésekre.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.