Az elöregedő társadalom a XXI. században – a Sant’Egidio Közösség jelentése
A XXI. századot a lakosság elöregedése jellemzi és egyre nagyobb hatással lesz a világ
demográfiai átalakulására. Fel kell ismerni ennek elkerülhetetlenségét és minden szinten
fel kell készülni arra, hogy ezt a kihívást lehetőséggé lehessen átalakítani. Ez a
javaslata annak a jelentésnek, amelynek címe: „Elöregedés a XXI. században: célkitűzések
és kihívások”. A Szent Egyed Közösség januárban mutatta be a dokumentumot, amelyet
az ENSZ Alapítvány a lakosságért és a HelpAge International nem-kormányzati szervezet
tett közzé.
A világon ma minden másodpercben két 60 évessel van több. Egy
milliárdan lesznek 10 év múlva és kétmilliárdan 2050-ben. Ötből négyen majd a fejlődő
országokban élnek 74-83 év közötti várható élettartammal. Az élethossz tehát növekedőben
van világszerte, ami nagy siker – állapítja meg a jelentés. Ez annyit jelent, hogy
javul a táplálkozás, a higiénia, az orvostudomány fejlődése és az oktatás. Ez előnyös
a 60 év felettiek jelentős produktivitása szempontjából is.
Az idősek erőforrást
jelentenek az ingyenesség, a családok támogatása szempontjából, mert Afrikában pl.
az AIDS miatt hiányzik a felnőttek egy teljes nemzedéke. A hosszú élet globális lehetőséggé
válhat, ha pozitív intézkedések születnek, mint ahogy egyes országokban történt az
elmúlt 10 évben. Az Egyesült Államokban pl. az idősek megválaszthatják, hogy milyen
egészségügyi szolgáltatásokra van szükségük, Ázsiában pedig az idősek házi segítségnyújtási
hálózatot és közös gazdasági tevékenységet szerveznek maguknak. Ez lehetővé teszi
a gazdasági erőforrásokkal nem rendelkező időseknek, hogy otthonukhoz közeli apró
mezőgazdasági munkákat végezzenek és részesei maradjanak a termelésnek.
Az
öregedés ugyanakkor kihívást is jelent. A világ minden részéről megkérdezett 1300
idős emberrel készített felmérés szerint 53%-uk nem tudja kifizetni az egészségügyi
alapellátást, 34%-uk nem tudja gyógykezeltetni magát, 43%-uk erőszaktól tart. Tehát
nagyobb biztonság megteremtésére van szükség. Új megközelítéssel kell viszonyulni
a társadalmi felépítés, a munka, a generációk közötti kapcsolatok kérdéseihez, amely
komoly politikai elkötelezettségre és a statisztikák pontos ismeretére épül.
A
világ legszegényebb országaiban, mint Nepál, Bolívia és Lesotho, bevezették a szociális
nyugdíjat, amelyhez azonban csak öt idős közül egy jut hozzá, tehát nem oldja meg
gazdasági problémáikat. Ugyanakkor előmozdítja, hogy az időseket a családokban tartsák,
mert foglalkoznak a gyermekekkel és hozzájárulnak a család költségvetéséhez. Ha ehhez
hozzákapcsolódik még a családok és a közösségek támogatása illetve az idősek integrációja
a fejlesztési programokba, akkor jelentős fordulat következhet be az elöregedő társadalom
jelenségének értékelésében és lehetővé válik, hogy a kihívást lehetőséggé alakítsuk.