A XX. század konvertitái - P. Szabó Ferenc sorozata: A bűn és a kegyelem drámája Graham Greene életművében

Graham Greene (1904 -1991), a Magyarországon is jól ismert angol regényíró, 1926/27-ben tért át az anglikánról a katolikus vallásra. 1940-ben megjelent Hatalom és dicsőség c. regénye francia fordítása elé írt bevezetőjében François Mauriac így jellemezte: „szinte úgy tört be a természet és a kegyelem ismeretlen birodalmába”. Ebben a regényében talán a legmélyebben megsejtette és érzékeltette a kegyelem és a bűn, az üdvösség és a kárhozat drámáját. E regényt 1941-ben Sőtér István fordította magyarra; 1984-ben újra megjelentette a Szent István Társulat. A nyolcvanas években Greene több könyvét kiadta magyar fordításban az Európa Kiadó (A kezdet és a vég 1948,1987; Monsignor Quijote, 1982,1987; Brightoni szikla, 1938,1988; Az emberi tényező, 1978,1988; Az isztambuli vonat, 1932,1988; A félelem misztériuma, 1943,1990).
A Hatalom és dicsőséget kivéve, amely a nagy francia katolikus írók (Bernanos, Mauriac, Julien Green) regényvilágára és világszemléletére emlékeztet, G. Greene regényei egyre inkább a krimi és a politikai elkötelezettség keverékei lettek, bár mindig jelen van így vagy úgy a vallási kérdés is. Németh László jellemzését leegyszerűsítőnek tartom: „A G. Greene-regényeknek receptjük van…” (Utolsó széttekintés, 266.) Greene nem receptekre gyártotta regényeit. Németh László Greene esetében éppúgy, mint pl. Claudel Selyemcipő c. drámájáról írva, nem mérte fel igazán azt a drámát – a bűn és a kegyelem rettenetes küzdelmét –, ami az említett két katolikus író lelkében lejátszódott, és – bár másképpen Claudelnél, mint Greene-nél – műveikben is kifejezésre jutott. Egyébként Németh László is, miként az angol regényíró, a maga módján egész életében az üdvösséget kereste.

Graham Greene utolsó interjújában „agnosztikus katolikusként” jellemezte magát. (Vö. Il Corriere della Sera, 1991. 04. 21). De nem elégedett meg a „horizontális", „evilági” üdvösséggel. Minden bűne, pl. a katolikus morál szerint rendezetlen házasélete ellenére, hitt a megérthetetlen Misztériumban. Nem a népi vallásosság és a katolikus hagyomány elképzelt mennyében és poklában, de hitt a lehetséges kárhozatban, amelybe nem valami Szörny-Isten taszítja az embert, hanem az ember maga teremti poklát, amikor elszakíthatja magát Istentől, aki mindvégig szereti teremtményét, de tiszteletben tartja szabadságát.

Graham Greene-t is, miként a katolikus költőt, Charles Péguy-t, állandóan gyötöri a kárhozat, a pokol lehetősége. Talán ezért nem tud hinni az irgalmas Isten szeretetében, amelyről pedig csodálatos lapokat írt. Valóban: hinni Isten emberszeretetében, bízni a szeretet hatalmában, ez a szív legnagyobb erőpróbája. De ha mi nem is tudunk hinni és remélni, és még kevésbé vagyunk képesek a szeretetre, Isten hisz és bízik bennünk, Isten szeret bennünket. Isten, az Atya, a keresztre feszített és feltámadt Jézus Atyja, akit a bűn és a szenvedés megsebzett, aki nem „apatikus" /szenvedni nem tudó/ Isten, hanem szeretetből szenved, együtt érez. Ha az ember azt akarja, hogy Isten ne létezzék számára, Isten „halott" lesz számára. De Isten nem semmisíti meg teremtményét, akit szeretetből alkotott; továbbra is szereti, és szenved a visszautasítás miatt. A kárhozat, a pokol, a Szeretet-Isten teljes és végleges visszautasítása tehát mindig csak az egyik oldalról létezik, a lázadó, tagadó teremtmény részéről. Krisztus a kereszten mindezt megélte, amikor nyomorúságunkat és bűneinket magára vette. Isten szeretete és gyötrelme itt volt kimeríthetetlen mélységű. De egyben a végtelen szeretetenergia lett Jézus feltámadása: a mi megistenülésünk forrása.

Graham Greene regényvilága a modern emberi valóságot tükrözi a maga rettenetes sivárságában; a barbár kor szörnyűségeit, a háború, az erőszak, a pénzsóvárság, az éhség és az elnyomás különböző megnyilvánulásait érzékelteti; de a nyomor (miseria) alacsony és sötét egén áttörnek néha az isteni irgalom (misericordia) fénysugarai, és így valamiképpen megsejthetjük egy másik világ – nem az illuzórikus háttér-világ, nem is a mitologikus másvilág – valóságát, hanem a más rendből való Szeretet birodalmát, amelynek kulcsát Jézus Krisztus adja nekünk.